A Chelsea és a MU mindenkit meglepett. Wenger pedig még őket is…

BACSKAI JÁNOSBACSKAI JÁNOS
Vágólapra másolva!
2015.09.03. 08:59
null
Anthony Martial 50 millió eurót ért meg a Manchester Unitednek (Fotó: AFP)
Végre itt a nyár, és transzfer az idő – menetrendszerűen elindítjuk átigazolási ámokfutásunkat, hogy nyitókapával csapást vágjunk a nemzetközi labdarúgás őrült költekezésének dzsungelében, sorolóval utat nyissunk az érdeklődések és bejelentkezések vad össztáncában, táblázatba fojtsuk a jöttek-mentek és jöttmentek szülte őskáoszt. Nyár végi zárásunkat Angliában és Olaszországban kezdjük.

 

A PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI
A SERIE A ÁTIGAZOLÁSAI

ANGLIÁBAN az utolsó héten is óriási meglepetést okozott az Arsenal, az összes csapat közül a legnagyobbat, ugyanis „szegény” Arsene Wenger Petr Cech nyár eleji elcsábítása után egyetlen játékost sem tudott megszerezni. Az „ágyúsok” híveinek a nagy reménykedés után elérkezett a nagy mormogás korszaka, de hogy némi vigaszt nyújtsunk: az Arsenal számára egy sérülések nélküli idény felérne két világklasszis megvételével. A Manchester United ellenben anyagi téren is meglepetést okozott, David de Gea pánikszerű megtartása mellett is: a 19 éves francia támadó mindenes, Anthony Martial 50 millió euróért érkezett az AS Monacótól, és az átigazolási összeg francia rekordra nőhet (Zinedine Zidane játékjogáért a Real Madrid 73.50 millió eurót adott), de a 30 milliós extra bónusznak extra feltételei vannak: Martialnak tényleg a világ legjobbjává kell válnia, aranyos cipőket, érmeket és labdát szereznie.

Kisebb kaliberű csodálkozást váltott ki a 17 éves walesi védő, Regan Poole megszerzése a sokadosztályból.

A Chelsea sem tétlenkedett az utolsó napokban: a hagyományos ipari méretű kölcsönadások (a legmeglepőbb Juan Cuadradóé) mellett érkezett 5.4 millió euróért egy teljesen ismeretlen hátvéd a másodosztályból (Michael Hector), egy valamivel olcsóbb (a szenegáli Papy Djilobodji) pedig a Nantestól. Komoly összeget nyert volna, aki megfogadja ezt a két átigazolást pár héttel korábban...

Londonban sej, volt számos transzfer, és élen járt ebben a West Ham: Victor Moses, Nikica Jelavic és Michail Antonio a támadó szekciót erősíti – utóbbiért majdnem tízmilliót zsebelt be a Nottingham Forest –, a Barcelonától szokás szerint kölcsönkapott Alex Song pedig elsőrangú labdaszerző, bárki bármit is mond. Kellett takarítani is: a „kalapács” a Kevin Nolan, Modibo Maiga, Matt Jarvis trióra csapott le.

Az Evertonnál is zajlott az élet, a dél-amerikai vonal megerősítésére 13.6 milliót költött, ennek zömét az argentin válogatott hátvédre, Ramiro Funes Morira, de a feleennyibe kerülő Aaron Lennon is jó fogásnak látszik (az örök ígéret még csak 28 éves). A városi rivális Liverpool „végre” megszabadult Mario Balotellitől és Fabio Borinitől (előbbitől csak átmenetileg, borzalmas ráfizetéssel), a tavaly 25 millióért vett Lazar Markovics kölcsönadása sokakat meglepett, főleg ennyi támadó és Raheem Sterling elengedése után.

A Manchester City legújabb gigatranszferén már nem zsibbadt le senki sem (Kevin de Bruyne végül 75 millióért jött a VfL Wolfsburgtól), de hogy az emberibb lépékű átigazolások maradék híveinek is kedveskedjenek, arról a Rubén Sobrino, Florian Lejeune kettős Spanyolországból történő elhappolásával gondoskodtak a „polgárok”. Természetesen e kettős csak „telekkönyvileg” került a City berkeibe, lásd lenti táblázatunkat; a klub jól keresett viszont a portugál-brazil karmesterrel, Rony Lopesszel, akiért 12 milliót volt képes fizetni a Monaco (őt 2012 elején egymillióért vették az angolok a Benficától).

A Southampton újra elkápráztatta a világot, most éppen a celtices védőszobor, Virgil van Dijk méregdrága megvételével (ha kicsit gyorsít rajta a Koeman-kettős, övék az új Jaap Stam), a Sunderland elhappolta az Inter elől Borinit, akinek új társa régi ismerősünk, a svéd Ola Toivonen lehet. A Tottenham bejelentkezett a fél világért, de csak összevariált a jelzőcsengőre egy 30 milliós vételt, a dél-koreai támadót, a Bundesligát már lángra gyújtó Szon Hung Mint.

A West Bromwich előszeretettel mezgerél a Manchester United számkivetettjei között, az idei termés a kapus Anders Lindegaard és a 8.3 millióért vett hátvéd, Jonny Evans, de az Aston Villa hívei is csettinthettek kettőt a napokban.

A kicsik közül a Norwich két jó képességű támadót szerzett (Dieumerci Mbokani, Jarvis), a Bournemouth sem tétlenkedett, de ismét a Watford homorított bele igazán: jött német karmester (Mathias Hartwig), a klub által már jól ismert algériai középpályás (Adlene Guédiura), Rómában kellő is meg nem kellő támadó (Víctor Ibarbo) – és hogy fájjon, nagyon fájjon a nem angol topkluboknak, képes volt az újonc 8.23 millió eurót kicsengetni az FC Brugesnek a tizenéves belga középcsatárért, Obbi Oularéért, aki az elmúlt idényben két gólig jutott az élvonalban.

AZ ANGOL PREMIER LEAGUE ÁTIGAZOLÁSAI, 2015 NYARA
ARSENAL

Érkezett: Mijaicsi Rjo (Twente, kölcsönből vissza), Lukas Podolski (Inter, kv.), Joel Campbell (Villarreal, kv.), Yaya Sanogo (Crystal Palace, kv.), Carl Jenkinson (West Ham, kv.), Damián Martínez (Rotherham United, kv.), Chuba Akpom (Nottingham Forest, kv.), Jack Jebb (Stevenage, kv.), Carl Jenkinson (West Ham, kv.), Petr Cech (Chelsea, 14.000.000 euró)

Távozott: Mijaicsi Rjo (St. Pauli, ingyen), Abou Diaby (Olympique Marseille, i.), Semi Ajayi (Cardiff City, i.), Jack Jebb (Stevenage, i.), Austin Lipman (szerződése lejárt), Brandon Ormonde-Ottewill (Swindon Town, i.), Ainsley Maitland-Niles (Ipswich Town, kölcsönbe), Lukas Podolski (Galatasaray, 2.500.000), Yaya Sanogo (Ajax, k.), Carl Jenkinson (West Ham, k.), Dan Crowley (Barnsley, k.), Isaac Hayden (Hull City, k.), Jon Toral (Birmingham City, k.), Wojciech Szczesny (AS Roma, k.), Chuba Akpom (Hull City, k.), Serge Gnabry (West Bromwich, k.), Josh Vickers (Swansea City, i.), Emiliano Martínez (Wolverhampton, k.), Wellington Silva (Bolton Wanderers, k.), Gedion Zelalem (Glasgow Rangers, k.)

ASTON VILLA
Érkezett: Scott Sinclair (Manchester City, 3.500.000), Micah Richards (Manchester City, i.), Nicklas Helenius (Aalborg BK, kv.), Yacouba Sylla (Kayseri Erciyesspor, kv.), Alekszandar Tonev (Celtic Glasgow, kv.), Antonio Luna (Spezia, kv.), Joe Bennett (Brighton and Hove Albion, kv.), Graham Burke (Notts County, kv.), Lewis Kinsella (Luton Town, kv.), Darren Bent (Derby County, kv.), Enda Stevens (Doncaster, kv.), Idrissa Gueye (Lille, 9.000.000), Mark Bunn (Norwich City, i.), Jordan Amavi (Nice, 11.000.000), Jordan Ayew (Lorient, 12.000.000), Rudy Gestede (Blackburn Rovers, 8.500.000), Jordan Veretout (Nantes, 9.900.000), José Ángel Crespo (Córdoba, 1.000.000), Adama Traoré (Barcelona, 10.000.000), Joleon Lescott (West Bromwich, 2.000.000), Matija Szarkics (Anderlecht U19), Tiago Ilori (Liverpool, k., 350.000)
Távozott: Darren Bent (Derby County, i.), Enda Stevens (Portsmouth, i.), Chris Herd (szl.), Ron Vlaar (szl.), Andreas Weimann (Derby County, 3.800.000), Yacouba Sylla (Stade Rennes, 1.500.000), Matthew Lowton (Burnley, 1.400.000), Tom Cleverley (Everton, kv.), Nicklas Helenius (Aalborg BK, i.), Shay Given (Stoke City, i.), Antonio Luna (Eibar, i.), Graham Burke (Notts County, i.), Fabian Delph (Manchester City, 11.500.000), Christian Benteke (Liverpool, 46.500.000), Callum Robinson (Bristol City, k.), Aly Cissokho (Porto, k.), Janoi Donacien (Wycombe Wanderers, k.), Alekszandar Tonev (Frosinone, i.), Riccardo Calder (Dundee FC, k.), Nathan Baker (Bristol City, k.), Joe Bennett (Bournemouth, k.)
AFC BOURNEMOUTH
Érkezett: Ryan Fraser (Ipswich Town, kv.), Artur Boruc (Southampton, i.), Adam Federici (Reading, i.), Joshua King (Blackburn Rovers, i.), Christian Atsu (Chelsea, k.), Tyrone Mings (Ipswich Town, 11.300.000), Josh O’Hanlon (York City, kv.), Joe Partington (Eastleigh, kv.), Stéphane Zubar (York City, kv.), Harry Cornick (Havant and Waterlooville, kv.), Josh Carmichael (Havant and Waterlooville, kv.), Aristede Bassele (Welling, kv.), Miles Addison (Blackpool, kv.), Mohamed Coulibaly (Port Vale, kv.), Sylvain Distin (Everton, i.), Filippo Costa (Chievo Verona, k.), Max Gradel (St.-Étienne, 10.000.000), Lee Tomlin (Middlesbrough, 4.300.000), Joe Bennett (Aston Villa, k.), Glenn Murray (Crystal Palace, 5.400.000), Tomás Andrade (River Plate II, k.)
Távozott: Christian Atsu (Chelsea, kv.), Joe Partington (Eastleigh, i.), Mohamed Coulibaly (Racing Santander, i.), Josh McQuoid (Luton, i.), Benjamin Büchel (szl.), Darryl Flahavan (szl.), Miles Addison (szl.), Ryan Fraser (Ipswich Town, k.) Brett Pitman (Ipswich Town), Kenwyne Jones (Cardiff City, kv.), Jayden Stockley (Portsmouth, k.), Josh Carmichael (Torquay, k.), Harry Cornick (Yeovil Town, k.), Stéphane Zubar (York City, k.), Joe Quigley (Torquay, k.), Ian Harte (visszavonult), Lee Camp (Rotherham United, i.), Josh O'Hanlon (Chester, k.)
CHELSEA
Érkezett: Christian Atsu (Bournemouth, kv.), Nathan (Atlético Paranaense, 4.500.000), Cristian Manea (FC Viitorul, 3.000.000), Bertrand Traoré (Vitesse, kv.), Wallace (Vitesse, kv.), Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach, kv.), Mario Pasalic (Elche, kv.), Lucas Piazón (Eintracht Frankfurt, kv.), Gaël Kakuta (Rayo Vallecano, kv.), Oriol Romeu (VfB Stuttgart, kv.), Josh McEachran (Vitesse, kv.), Marco van Ginkel (AC Milan, kv.), Ulises Dávila (Vitória Setúbal, kv.), Marko Marin (Anderlecht, kv.), Mohamed Szalah (Fiorentina, kv.), Matej Delac (FK Szarajevo, kv.), Tomás Kalas (Middlesbrough, kv.), Victor Moses (Stoke City, kv.), Jay Dasilva (Chelsea U18), Hubert Adamczyk (Chelsea U18), Miro Muheim (Chelsea U18), Tomori Fikayo (Chelsea U18), Charlie Wakefield (Chelsea U18), Falcao (AS Monaco, k., 5.700.000), Asmir Begovic (Stoke City, 11.000.000), Danilo Pantics (Partizan Beograd, i.), Kenedy (Fluminense, 8.600.000), Abdul Rahman Baba (Augsburg, 20.000.000), Pedro (Barcelona, 27.000.000), Papy Djilobodji (Nantes, 3.500.000), Michael Hector (Reading, 5.400.000)
Távozott: Thorgan Hazard (Borussia Mönchengladbach, 8.000.000), Didier Drogba (Montreal, i.), Christian Atsu (Bournemouth, k.), Gaël Kakuta (Sevilla, 6.000.000), Lewis Baker (Vitesse, k.), Petr Cech (Arsenal, 14.000.000), Mario Pasalic (AS Monaco, k.), Marco van Ginkel (Stoke City, k.), Andreas Christensen (Borussia Mönchengladbach, k.), Isaiah Brown (Vitesse Arnheim, k.), Nathan (Vitesse Arnheim, k.), Josh McEachran (Brentford, 1.040.000), Tomás Kalas (Middlesbrough, k.), Danilo Pantics (Vitesse, k.), Wallace (Carpi, k.), Kenneth Omeruo (Kasimpasa, k.), Patrick Bamford (Crystal Palace, k.), Jordan Houghton (Gillingham, k.), Victorien Angban (St. Truiden, k.), Izzy Brown (Vitesse, k.), Filipe Luís (Atlético Madrid, 16.000.000), Mohamed Szalah (AS Roma, k., 5.000.000), Todd Kane (NEC, k.), Dominic Solanke (Vitesse, k.), Matej Delac (FK Szarajevó, k.), Ulises Dávila (Vitória Setúbal, k.), Alex Davey (Peterborough, k.), Cristian Cuevas (St. Truiden, k.), Nathan Aké (Watford, k.), Oriol Romeu (Southampton, 7.000.000), Cristian Manea (Royal Mouscron, k.), Marko Marin (Trabzonspor, k.), Juan Cuadrado (Juventus, k., 1.800.000), Victor Moses (West Ham, k.), Jeremie Boga (Stade Rennes, k.), Lucas Piazón (Reading, k.), Nathaniel Chalobah (Napoli, k., 250.000), Islam Feruz (Hibernian, k.), Michael Hector (Reading, k.)
CRYSTAL PALACE
Érkezett: Will Hoare (Crystal Palace U18), Michael Phillips (Crystal Palace U18), Barry Bannan (Bolton Wanderers, kv.), Andreas Breimyr (Bryne FK, kv.), Ezekiel Fryers (Ipswich Town, kv.), Sullay Kaikai (Cambridge United, kv.), Patrick McCarthy (Bolton Wanderers, kv.), Peter Ramage (Barnsley, kv.), Adlen Guédiura (Watford, kv.), Lewis Price (Crawley Town, kv.), Kwesi Appiah (Reading, kv.), Jack Hunt (Rotherham United, kv.), Jonathan Williams (Ispwich Town, kv.), Ryan Inniss (Port Vale, kv.), Yohan Cabaye (PSG, 13.900.000), Alex McCarthy (Queens Park, 4.900.000), Patrick Bamford (Chelsea, k.), Connor Wickham (Sunderland, 10.000.000)
Távozott: Shola Ameobi (szl.), Jerome Thomas (szl.), Peter Ramage (Kerala Blasters, i.), Lewis Price (Sheffield Wednesday, i.), Stephen Dobbie (Bolton, i.), Michael Chambers (Welling, i.), Kyle De Silva (Notts County, i.), Yaya Sanogo (Arsenal, kv.), Mandela Egbo (Borussi Mönchengladbach II, 400.000), Jack Hunt (Sheffield Wednesday, k.), Hiram Boateng (Plymouth Argyle, k.), Michael Chambers (szl.), Jerome Binnom-Williams (Burton Albion, k.), Ryan Inniss (Port Vale, k.), Bakary Sako (Wolverhampton, i.), Chris Kettings (Stevenage, k.), Christian Scales (Crawley Town, k.), Owen Garvan (Colchester United, i.), Barry Bannan (Sheffield Wednesday), Glenn Murray (Bournemouth, 5.400.000), Adlene Guédiura (Watford)
EVERTON
Érkezett: Tom Cleverley (Manchester United, i.), Gerard Deulofeu (Barcelona, 6.000.000), Francisco Júnior Santos (Port Vale, kv.), Conor Grant (Motherwell, kv.), Christopher Long (Brentford, kv.), Conor McAleny (Cardiff City, kv.), George Green (Tranmere Rovers, kv.), John Lundstram (Scunthorpe United, kv.), Gethin Jones (Plymouth Argyle, kv.), James Graham (Everton U18), James Yates (Everton U18), Michael Donohue (Everton U18), Mateusz Hewelt (Everton U18), David Henen (Olympiakosz, 280.000), Mason Holgate (Barnsley, 1.400.000), Leandro Rodríguez (River Plate, 700.000), Ramiro Funes Mori (River Plate, 12.900.000), Aaron Lennon (Tottenham, 6.000.000)
Távozott: Sylvain Distin (Bournemouth, i.), John Lundstram (Oxford United, i.), Antolín Alcaraz (Las Palmas, i.), Ben McLaughlin (szl.), George Green (Oldham Athletic, i.), Curtis Langton (szl.), Aaron Lennon (Tottenham, kv.), Christian Atsu (Chelsea, kv.), Luke Garbutt (Fulham, k.), David Henen (Olympiakosz, kv.), Francisco Junior (Wigan, k.), Jonjoe Kenny (Wigan, k.), Luke Garbutt (Fulham, k.), Chris Long (Burnley)
LEICESTER CITY
Érkezett: Layton Ndukwu (Leicester City U18), Christian Fuchs (Schalke, i.), Robert Huth (Stoke City, 4.200.000), Okazaki Sindzsi (Mainz, 11.000.000), Michael Cain (Walsall, kv.), Liam Moore (Brentford, kv.), Gary Taylor-Fletcher (Millwall, kv.), Chris Wood (Ipswich Town, kv.), James Pearson (Peterborough United, kv.), Tom Hopper (Scunthorpe United, kv.), Matty Miles (Leicester City U18), Johan Benaluan (Atalanta, 7.000.000), N'Golo Kanté (Caen, 9.000.000), Ben Hamer (Nottingham Forest, kv.), Gökhan Inler (Napoli, 7.000.000), Nathan Dyer (Swansea, k.)
Távozott: Anthony Knockaert (Standard Liége, i.), Zoumana Bakayogo (szl.), Paul Gallagher (Preston North End, i.), Conrad Logan (szl.), Louis Rowley (szl.), Gary Taylor-Fletcher (szl.), Matthew Upson (Milton Keynes Dons, i.), Esteban Cambiasso (Olympiakosz, i.), Robert Huth (Stoke City, kv.), Tom Hopper (Scunthorpe United, i.), Adam Smith (Northampton, i.), Kieran Kennedy (Motherwell, i.), Adam Dawson (Central Coast Mariners, i.), Chris Wood (Leeds United, i.), Paul Konchesky (Queens Park, k.), David Nugent (Middlesbrough, 5.600.000), Ben Hamer (Bristol City, k.), Ryan Watson (Northampton Town, k.), Callum Elder (Peterborough, k.), Simonas Stankevicius (Oldham Athletic, k.), Tom Lawrence (Blackburn Rovers, k.), Jacob Blyth (Cambridge United, k.), Liam Moore (Bristol City, k.)
LIVERPOOL
Érkezett: Danny Ward (Aberdeen, kv.), James Milner (Manchester City, i.), Danny Ings (Burnley, i.), Bogdán Ádám (Bolton Wanderers, i.), Joe Gomez (Charlton Athletic, 4.900.000), Roberto Firmino (Hoffenheim, 41.000.000), Luis Alberto (Málaga, kv.), Iago Aspas (Sevilla, kv.), Divock Origi (Lille, kv.), Tiago Ilori (Girondins Bordeaux, kv.), Sebastián Coates (Sunderland, kv.), Lloyd Jones (Accrington Stanley, kv.), Jordan Williams (Notts County, kv.), Andre Wisdom (West Bromwich, kv.), Jordan Lussey (Bolton Wanderers, kv.), Nathaniel Clyne (Southampton, 17.700.000), Christian Benteke (Aston Villa, 46.500.000), Allan (Internacional U20, 710.000), Taiwo Awoniyi (Imperial Academy, 1.100.000)
Távozott: Steven Gerrard (Los Angeles Galaxy, i.), Glen Johnson (Stoke City, i.), Brad Jones (Bradford City, i.), Jordan Lussey (Bolton Wanderers, i.), Iago Aspas (Sevilla, 6.000.000), Danny Ward (Aberdeen, k.), Sebastián Coates (Sunderland, 2.800.000), Jordan Williams (Swindon Town, k.), Javier Manquillo (Atlético Madrid, kv.), Lloyd Jones (Blackpool, k.), Kevin Stewart (Swindon Town, k.), Raheem Sterling (Manchester City, 62.500.000), Luis Alberto (Deportivo La Coruna, k.), Rickie Lambert (West Bromwich Albion, 4.200.000), Andre Wisdom (Norwich City, k., 1.800.000), Rafa Páez (Alcorcón, i.), Lawrence Vigouroux (Swindon Town, k.), Sheyi Ojo (Wolverhampton, k.), Joe Maguire (Leyton Orient, k.), Mario Balotelli (AC Milan, k.), Harry Wilson (Crewe Alexandra, k.), Lazar Markovics (Fenerbahce, k.), Fabio Borini (Sunderland, 10.700.000), Taiwo Awoniyi (FSV Frankfurt, k.), Samed Yesil (FC Luzern, k.), Tiago Ilori (Aston Villa, k., 350.000)
MANCHESTER CITY
Érkezett: Enes Ünal (Bursaspor, 3.000.000), Rony Lopes (Lille, kv.), Karim Rekik (PSV, kv.), Micah Richards (Fiorentina, kv.), Álvaro Negredo (Valencia, kv.), Matija Nasztaszics (Schalke, kv.), Bruno Zuculini (Córdoba, kv.), Shay Facey (New York City FC, kv.), Dominic Oduro (IK Frej, kv.), Sinan Bytyqi (Cambuur, kv.), Kean Bryan (Manchester City U18), Fabian Delph (Aston Villa, 11.500.000), Raheem Sterling (Liverpool, 62.500.000), Patrick Roberts (Fulham, 7.000.000), David Faupala (Lens, i.), Nicolás Otamendi (Valencia, 44.600.000), Rubén Sobrino (Ponferradina, 275.000), Florian Lejeune (Girona, 300.000), Kevin de Bruyne (VfL Wolfsburg, 75.000.000), Chidiebere Nwakali (Atlético Malagueno, kv.)
Távozott: Matija Nasztaszics (Schalke, 9.500.000), Scott Sinclair (Aston Villa, 3.500.000), Dedryck Boyata (Celtic Glasgow, 2.000.000), James Milner (Liverpool, i.), John Guidetti (Celta Vigo, i.), Micah Richards (Aston Villa, i.), Adam Drury (Bristol Rovers, i.), Greg Leigh (Bradford, i.), Dominic Oduro (szl.), Angelino (New York City FC, k.), Frank Lampard (New York City FC, kv.), Jack Byrne (Cambuur, k.), Karim Rekik (Olympique Marseille, 5.000.000), Álvaro Negredo (Valencia, 28.000.000), Angelino (New York City FC, k.), Jordi Hiwula (Huddersfield Town, 215.000), Sztevan Jovetics (Inter, k., 3.000.000), Olivier Ntcham (Genoa, k.), Enes Ünal (Genk, k.), Seko Fofana (Bastia, k.), Thomas Agyepong (Twente, k.), Yaw Yeboah (Lille, k.), Edin Dzeko (AS Roma, k., 4.000.000), Rubén Sobrino (Girona, k.), Florian Lejeune (Girona, k.), Rony Lopes (AS Monaco, 12.000.000), Devante Cole (Bradford City, i.), Jason Denayer (Galatasaray, k., 433.000), José Pozo (Almería, 500.000), Chidiebere Nwakali (Girona, k.)
MANCHESTER UNITED

Érkezett: Memphis Depay (PSV, 27.500.000), Vanja Milinkovics-Szavics (Vojvodina, kv.), Ángelo Henríquez (Dinamo Zagreb, kv.), Nani (Sporting CP, kv.), Javier Hernández (Real Madrid, kv.), Saidy Janko (Bolton Wanderers, kv.), Sam Johnstone (Preston North End, kv.), Jesse Lingard (Derby County, kv.), Guillermo Varela (Real Madrid Castilla, kv.), Will Keane (Sheffield Wednesday, kv.), Bastian Schweinsteiger (Bayern München, 9.000.000), Matteo Darmian (Torino, 18.000.000), Morgan Schneiderlin (Southampton, 35.000.000), Sergio Romero (Sampdoria, i.), Anthony Martial (AS Monaco, 50.000.000), Regan Poole (Newport County, 195.000)

Távozott: Tom Cleverley (Everton, i.), Ben Amos (Bolton Wanderers, i.), Tom Thorpe (Rotherham, i.), Falcao (AS Monaco, kv.), Andrew Kellett (Bolton Wanderers, kv.), Saidy Janko (Celtic), Nani (Fenerbahce, 6.000.000), Ángelo Henríquez (Dinamo Zagreb, 1.670.000), Will Keane (Preston North End, k.), Robin van Persie (Fenerbahce, 5.500.000), Joe Rothwell (Barnsley, k.), Ben Pearson (Barnsley, k.), Reece James (Wigan Athletic), Ángel Di María (PSG, 63.000.000), Rafael (Olympique Lyon, 3.000.000), Jonny Evans (West Bromwich, 8.300.000), Tyler Blackett (Celtic Glasgow, k.), Javier Hernández (Bayer Leverkusen, 12.000.000), Adnan Januzaj (Borussia Dortmund, k., 1.000.000), Anders Lindegaard (West Bromwich, i.), Liam Grimshaw (Motherwell, k.)
NEWCASTLE UNITED
Érkezett: Liam Gibson (Newcastle United U18), Sylvain Marveaux (Guingamp, kv.), Davide Santon (Inter, kv.), Haris Vuckic (Glasgow Rangers, kv.), Gaël Bigirimana (Glasgow Rangers, kv.), Shane Ferguson (Glasgow Rangers, kv.), Remie Streete (Glasgow Rangers, kv.), Jak Alnwick (Bradford City, kv.), Karl Darlow (Nottingham Forest, kv.), Jamaal Lascelles (Nottingham Forest, kv.), Sammy Ameobi (Middlesbrough, kv.), Georginio Wijnaldum (PSV, 20.000.000), Alekszandar Mitrovics (Anderlecht, 18.500.000), Chancel Mbemba (Anderlecht, 12.000.000), Ivan Toney (Northampton Town, 710.000), Florian Thauvin (Olympique Marseille, 18.350.000)
Távozott: Davide Santon (Inter, 3.700.000), Jonás Gutiérrez (Deportivo La Coruna, i.), Ryan Taylor (Hull City, i.), Jak Alnwick (Port Vale, i.), Adam Campbell (Notts County, i.), Remie Streete (Port Vale, i.), Facundo Ferreyra (Sahtar Doneck, kv.), Sammy Ameobi (Cardiff City, k.), Freddie Woodman (Crawley Town, k.), Adam Armstrong (Coventry City, k.), Shane Ferguson (Millwall, k.), Mehdi Abejd (Panathinaikosz, 600.000), Rémy Cabella (Olympique Marseille, k.), Olivier Kemen (Olympique Lyon, 700.00), Haris Vuckic (Wigan Athletic, k.)
NORWICH CITY
Érkezett: Youssuf Mulumbu (West Bromwich, i.), Graham Dorrans (West Bromwich, 4.230.000), Ricky van Wolfswinkel (St.-Étienne, kv.), Kyle Lafferty (Caykur Rizespor, kv.), Cameron McGeehan (Luton Town, kv.), Jacob Murphy (Colchester United, kv.), Louis Thompson (Swindon Town, kv.), Harry Toffolo (Swindon Town, kv.), Michael Turner (Fulham, kv.), Andre Wisdom (Liverpool, k., 1.800.000), Robbie Brady (Hull City, 9.900.000), Jake Kean (Blackburn Rovers, i.), Dieumerci Mbokani (Dinamo Kijev, k.), Matt Jarvis (West Ham, k.)
Távozott: Kyle McFadden (szl.), Javier Garrido (Las Palmas, i.), Carlos Cuéllar (Almería, i.), Cameron McGeehan (Luton Town), Luciano Becchio (Belgrano, i.), Sam Kelly (Port Vale, i.), Mark Bunn (Aston Villa, i.), Remi Matthews (Burton Albion, k.), Carlton Morris (Hamilton Academical, k.), Ignasi Miquel (Ponferradina, i.), Jacob Murphy (Coventry City, k.), Michael Turner (Sheffield Wednesday, k.), Ricky van Wolfswinkel (Real Betis, k.), Bradley Johnson (Derby County, 8.100.000), Anthony Andreu (Rotherham United, i.), Vadis Odjidja-Ofoe (Rotherham United, k.)
SOUTHAMPTON
Érkezett: Will Wood (Southampton U18), Armani Little (Southampton U18), Juanmi (Málaga, 7.000.000), Cédric Soares (Sporting CP, 6.500.000), Maarten Stekelenburg (Fulham, k.), Pablo Osvaldo (Boca Juniors, kv.), Jos Hooiveld (Millwall, kv.), Gastón Ramírez (Hull City, kv.), Cuco Martina (Twente, 1.500.000), Jordy Clasie (Feyenoord, 12.000.000), Steven Caulker (Queens Park, k., 1.700.000), Oriol Romeu (Chelsea, 7.000.000), Virgil van Dijk (Celtic Glasgow, 15.700.000), Harry Lewis (Shrewsbury Town)
Távozott: Jos Hooiveld (AIK Stockholm, i.), Omar Rowe (szl.), Jake Sinclair (szl.), Chris Johns (szl.), Artur Boruc (Bournemouth, i.), Toby Alderweireld (Atlético Madrid, kv.), Eljero Elia (Werder Bremen, kv.), Filip Djuricsics (Benfica, kv.), Nathaniel Clyne (Liverpool, 17.700.000), Morgan Schneiderlin (Manchester United, 35.000.000), Cody Cropper (Milton Keynes Dons, i.), Tarum Dawkins (szl.), Jack Stephens (Middlesbrough, k.), Sam Gallagher (Milton Keynes Dons, i.), Jordan Turnbull (Swindon Town, k.), Pablo Osvaldo (Porto, i.), Emmanuel Mayuka (Metz)
STOKE CITY
Érkezett: Philipp Wollscheid (Bayer Leverkusen, 3.800.000), Jakob Haugaard (Midtjylland, 600.000), Joselu (Hannover, 8.000.000), Daniel Bachmann (Wrexham, kv.), Jamie Ness (Crewe Alexandra, kv.), Robert Huth (Leicester, kv.), Shay Given (Aston Villa, i.), Marco van Ginkel (Chelsea, k.), Moha (Barcelona U18, i.), Glen Johnson (Liverpool, i.), Moha (Barcelona U18, i.), Ibrahim Afellay (Barcelona, i.), Xherdan Shaqiri (Inter, 17.000.000), Mason Watkins (Wrexham, kv.), Daniel Bachmann (Ross County, kv.)
Távozott: Wilson Palacios (szl.), Thomas Sörensen (Melbourne City, i.), James Alabi (Ispwich Town, i.), Tomi Adeloye (szl.), Robbie Parry (szl.), Nathan Ricketts-Hopkinson (szl.), Elliot Wheeler (szl.), Alex Grant (Perth Glory, i.), Adam Thomas (Hednesford, i.), Robert Huth (Leicester City, 4.200.000), Philipp Wollscheid (Bayer Leverkusen, kv.), Victor Moses (Chelsea, kv.), Jamie Ness (Scunthorpe United, i.), Steven N'Zonzi (Sevilla, 9.750.000), Asmir Begovic (Chelsea, 11.000.000), Mason Watkins (Wrexham, k.), Daniel Bachmann (Ross County, k.)
SUNDERLAND
Érkezett: Ricardo Álvarez (Inter, 10.500.00), El-Hadji Ba (Bastia, kv.), Valentin Roberge (Stade Reims, kv.), Haralamposz Mavriasz (Panathinaikosz, kv.), Mikael Mandron (Shrewsbury Town, kv.), Sebastián Coates (Liverpool, 2.800.000), Adam Matthews (Celtic Glasgow, 2.800.000), Younes Kaboul (Tottenham, 4.300.000), Jeremain Lens (Dinamo Kijev, 11.400.000), Santiago Vergini (Estudiantes, 2.850.000), Yann M'Vila (Rubin Kazany, k.), Ola Toivonen (Stade Rennes, k.), Fabio Borini (Liverpool, 10.700.000), DeAndre Yedlin (Tottenham, k.)
Távozott: Joel Dixon (Barrow, i.), Andrew Cartwright (szl.), Jassem Sukar (szl.), Tom McNamee (szl.), Anthony Réveillere (szl.), Ricardo Álvarez (Inter, kv.), El-Hadji Ba (Charlton Athletic), Santiago Vergini (Getafe, k.), Jordan Pickford (Preston North End, k.), Connor Wickham (Crystal Palace, 10.000.000), Emanuele Giaccherini (Bologna, 250.000)
SWANSEA CITY
Érkezett: André Ayew (Olympique Marseille, i.), Franck Tabanou (St.-Étienne, 4.900.000), Kristoffer Nordfeldt (Heerenveen, 850.000), Michu (Napoli, kv.), Thomas Atyeo (Aberystwyth Town, kv.), Dwight Tiendalli (Middlesbrough, kv.), Ashley Richards (Fulham, kv.), Éder (SC Braga, 7.000.000), Kyle Copp (Swansea City U18), Tom Holland (Manchester City U18), Oliver McBurnie (Bradford City), Kenji Gorré (Swansea U21), Josh Vickers (Arsenal, i.), Botti Biabi (Falkirk, 210.000)
Távozott: Alan Tate (szl.), David Cornell (Oldham Athletic, i.), Curtis Obeng (szl.), Rory Donnelly (Gillingham, i.), Giancarlo Gallifuoco (szl.), Scott Tancock (szl.), Nélson Oliveira (Benfica, kv.), Tom Carroll (Tottenham, kv.), Jazz Richards (Fulham, 705.000), Kenji Gorré (Den Haag, k.), Adam King (Crewe Alexandra, k.), Oliver Davies (Kilmarnock, k.), Modou Barrow (Blackburn Rovers, k.), Connor Roberts (Yeovil Town, k.), Stephen Kingsley (Crewe Alexandra, k.), Dwight Tiendalli (szf.), Alex Samuel (Greenock Morton, k.), Nathan Dyer (Leicester City, k.)
TOTTENHAM HOTSPUR
Érkezett: Kevin Wimmer (1.FC Köln, 7.000.000), Kieran Trippier (Burnley, 4.900.000), Lewis Holtby (Hamburg, kv.), Dele Alli (Milton Keynes Dons, kv.), Tom Carroll (Swansea City, kv.), Shaq Coulthirst (York City, kv.), Ryan Fredericks (Middlesbrough, kv.), Aaron Lennon (Everton, kv.), Kenny McEvoy (Colchester United, kv.), Alex Pritchard (Brentford, kv.), Emmanuel Sonupe (St. Mirren, kv.), Milos Veljkovics (Charlton Athletic, kv.), Toby Alderweireld (Atlético Madrid, 16.000.000), Ruben Lameiras (Atvidabergs FF, kv.), Clinton N'Jie (Olympique Lyon, 14.100.000), Szon Hung Min (Bayer Leverkusen, 30.000.000)
Távozott: Lewis Holtby (Hamburg, 6.500.000), Brad Friedel (visszavonult), Bongani Khumalo (SuperSport United, i.), Jordan Archer (Millwall, i.), Jonathan Miles (Ebbsfleet United, i.), Paulinho (Kuangcsou Evergrande, 14.000.000), Étienne Capoue (Watford, 8.900.000), Tomislav Gomelt (Bari), Younes Kaboul (Sunderland, 4.300.000), Grant Ward (Rotherham United, k.), Cristian Ceballos (Charlton Athletic, i.), Benjamin Stambouli (PSG, 8.600.000), Alexander McQueen (Carlisle United, i.), Cristian Ceballos (Charlton Athletic, i.), Ruben Lameiras (Coventry City, i.), Vlad Chiriches (Napoli, 7.000.000), Grant Hall (Queens Park), Ryan Fredericks (Bristol City, k.), Roberto Soldado (Villarreal, 16.000.000), Shaq Coulthirst (Wigan, k.), Connor Ogilvie (Stevenage, k.), Dominic Ball (Glasgow Rangers, k.), DeAndre Yedlin (Sunderland, k.), Aaron Lennon (Everton, 6.000.000)
WEST BROMWICH ALBION
Érkezett: James McClean (Wigan Athletic, 2.100.000), Sebastián Blanco (San Lorenzo, kv.), Liam O’Neil (Scunthorpe United, kv.), Jorgosz Szamarasz (al-Hilal, kv.), Donervon Daniels (Aberdeen, kv.), Kemar Roofe (Oxford United, kv.), Graham Dorrans (Norwich City, kv.), Rickie Lambert (Liverpool, 4.200.000), James Chester (Hull City, 11.300.000), Serge Gnabry (Arsenal), José Salomón Rondón (Zenit, 17.000.000), Jonny Evans (Manchester United, 8.300.000), Anders Lindegaard (Manchester United, i.)
Távozott: Kemar Roofe (Oxford United), Youssuf Mulumbu (Norwich City, i.), Chris Baird (Derby County, i.), Jason Davidson (Huddersfield Town, i.), Alex Jones (Birmingham City, i.), Graham Dorrans (Norwich City, 4.230.000), Wes Atkinson (Notts County, i.), Brad Garmston (Gillingham, i.), Mani O'Sullivan (szl.), Alex Palmer (Kidderminster Harriers, k.), Andre Wisdom (Liverpool, kv.), Donervon Daniels (Wigan, i.), Jorgosz Szamarasz (szl.), Andre Wright (Kidderminster, k.), Tahvon Campbell (Kidderminster, k.), Adil Nabi (Delhi Dynamos, k.), Liam O'Neil (Chesterfield), Joleon Lescott (Aston Villa, 2.000.000), Brown Ideye (Olympiakosz, 4.200.000)
WEST HAM UNITED
Érkezett: Stephen Hendrie (Hamilton Academical, 1.300.000), Joe Powell (West Ham U18), Darren Randolph (Birmingham City, i.), Kyle Knoyle (West Ham U18), Pedro Obiang (Sampdoria, 6.000.000), Martin Samuelsen (Manchester City U18, i.), Dimitri Payet (Olympique Marseille, 15.000.000), Modibo Maiga (Metz, kv.), Mauro Zárate (Queens Park, kv.), Elliot Lee (Luton Town, kv.), Raphael Spiegel (Carlisle United, kv.), Angelo Ogbonna (Juventus, 11.000.000), Carl Jenkinson (Arsenal, k.), Manuel Lanzini (al-Dzsazíra Abu Dabi), Victor Moses (Chelsea, k.), Nikica Jelavic (Hull City, 4.100.000), Alex Song (Barcelona, k.), Michail Antonio (Nottingham Forest, 9.500.000)

Távozott: Nene (Vasco da Gama, i.), Carlton Cole (szl.), Jussi Jääskeläinen (szl.), Dan Potts (Luton Town, i.), Guy Demel (szl.), Sean Maguire (Dundalk, i.), Paul McCallum (Leyton Orient, i.), Alex Song (Barcelona, kv.), Carl Jenkinson (Arsenal, kv.), Stewart Downing (Middlesbrough, 7.900.000), Jussi Jääskeläinen (Wigan, i.), Reece Burke (Bradford City, k.), Diego Poyet (Milton Keynes Dons, k.), Kevin Nolan (szf.), Modibo Maiga (al-Naszr), Matt Jarvis (Norwich City, k.)

FC WATFORD
Érkezett: Sebastian Prödl (Werder Bremen, i.), Giedrius Arlauskis (Steaua Bucuresti, i.), Essaid Belkalem (Trabzonspor, kv.), Cristian Battocchio (Virtus Entella, kv.), Juanfran (Deportivo La Coruna, kv.), Diego Fabbrini (Birmingham City, kv.), Uche Ikpeazu (Crewe Alexandra, kv.), Alex Jakubiak (Dagenham and Redbridge, kv.), Lewis McGugan (Sheffield Wednesday, kv.), Mathias Ranégie (Millwall, kv.), Bernard Mensah (Braintree, kv.), Lloyd Dyer (Birmingham City, kv.), Luke O'Nien (Wealdstone, kv.), Hoszé Holévasz (AS Roma, 2.500.000), Matej Vydra (Udinese, i.), Étienne Capoue (Tottenham, 8.900.000), Valon Behrami (Hamburg, 4.500.000), Allan Nyom (Udinese, i.), Steven Berghuis (AZ Alkmaar, 6.500.000), José Manuel Jurado (Szpartak Moszkva, 8.600.000), Miguel Britos (Napoli, i.), Nathan Aké (Chelsea, k.), Alessandro Diamanti (Kuangcsou Evergrande, k.), Mathias Hartwig (Bayer Leverkusen, i.), Adlene Guédiura (Crystal Palace), Obbi Oulare (FC Bruges, 8.230.000), Víctor Ibarbo (AS Roma, k., 2.000.000)
Távozott: Vujadin Szavics (Sheriff Tiraspol, i.), Marco Motta (szl.), Matej Vydra (Udinese, kv.), Odion Ighalo (Udinese, kv.), Gianni Munari (Parma, kv.), Matthew Connolly (Cardiff City, kv.), Tőzsér Dániel (Parma, kv.), Adlen Guédiura (Crystal Palace, kv.), Jonathan Bond (Reading), Juanfran (Deportivo La Coruna, k.), Lewis McGugan (Sheffield Wednesday, 430.000), Uche Ikpeazu (Port Vale, k.), Diego Fabbrini (Middlesbrough, k.), Luke O'Nien (Wycombe Wanderers, i.), Sean Murray (Wigan, k.), Cristian Battocchio (Stade Brest), Rafael Romo (Udinese, kv.), Fernando Forestieri (Sheffield Wednesday, 4.120.000), Gabriele Angella (Queens Park, k.), Miguel Layún (FC Porto), Matej Vydra (Reading, k.)
AZ ÉLVONALBÓL KIESETT CSAPATOK:

HULL CITY
Érkezett: Thomas Ince (Derby County, kv.), Mark Oxley (Hibernian, kv.), Conor Townsend (Scunthorpe United, kv.), Johnny Margetts (Cambridge United, kv.), Harry Maguire (Wigan, kv.), Isaac Hayden (Arsenal, k.), Ryan Taylor (Newcastle United, i.), Samuel Clucas (Chesterfield, 1.800.000), Chuba Akpom (Arsenal, k.), Moses Odubajo (Brentford, 5.000.000), Shaun Maloney (Chicago Fire), Adama Diomande (Stabaek)
Távozott: Steve Harper (szl.), Maynor Figueroa (Colorado Rapids, i.), Joe Dudgeon (szl.), Liam Rosenior (Brighton and Hove Albion, i.), Paul McShane (Reading, i.), Johnny Margetts (szl.), Mark Oxley (Hibernian, i.), Gastón Ramírez (Southampton, kv.), Tom Ince (Derby County, 6.700.000), Stephen Quinn (Reading, i.), Yannick Sagbo (Umm-Szalal, i.), James Chester (West Bromwich, 11.300.000), Robbie Brady (Norwich City, 9.900.000), Dame N'Doye (Trabzonspor, 3.150.000), Rory Watson (Scunthorpe United, k.), Nikica Jelavic (West Ham, 4.100.000)
BURNLEY
Érkezett: Matthew Lowton (Aston Villa, 1.400.000), Alex Cisak (Leyton Orient, kv.), Jason Gilchrist (Accrington Stanley, kv.), Daniel Lafferty (Rotherham United, kv.), Luke O’Neill (Leyton Orient, kv.), Jelle Vossen (Genk, 3.500.000), Dan Agyei (Wimbledon U18), Chris Long (Everton), Tendayi Darikwa (Chesterfield, 855.000), Rouwen Hennings (Karlsruhe, 2.500.000), Josh Ginnelly (Shrewsbury U18), Andre Gray (Brentford, 12.400.000), Joey Barton (Queens Park, i.)
Távozott: Steven Reid (visszavonult), Danny Ings (Liverpool, i.), Cameron Howieson (St. Mirren, i.), Ross Wallace (Sheffield Wednesday, i.), Kieran Trippier (Tottenham Hotspur, 4.900.000), Jason Shackell (Derby County), Luke Conlan (St. Mirren, k.), Alex Cisak (Leyton Orient), Luke O'Neill (Southend United, i.), Jelle Vossen (FC Bruges, 2.000.000), Marvin Sordell (szf.)

QUEENS PARK RANGERS

Érkezett: Jay Emmanuel-Thomas (Bristol City, i.), Joseph N’Guessan (Stevenage, i.), Massimo Luongo (Swindon Town), Ben Gladwin (Swindon Town), Jamie Mackie (Nottingham Forest, i.), Axel Prohouly (AS Monaco U18), Bruno Andrade (Stevenage, kv.), Max Ehmer (Gillingham, kv.), Jack Robinson (Huddersfield Town, kv.), Cole Kpekawa (Portsmouth, kv.), Sebastian Polter (Mainz, 1.500.000), Tjaronn Chery (Groningen, 3.250.000), Tyler Blackwood (University of South Florida), Grant Hall (Tottenham), Paul Konchesky (Leicester, k.), Alex Smithies (Huddersfield Town, 2.100.000), Tőzsér Dániel (Parma, i.), Tom Rosenthal (Zulte Waregem), Gabriele Angella (Watford, k.)
Távozott: Rio Ferdinand (visszavonult), Aaron Lennox (szl.), Jamie Sendles-White (szl.), Bobby Zamora (szl.), Shaun Wright-Phillips (szl.), Richard Dunne (szl.), Brian Murphy (Portsmouth, i.), Joey Barton (Burnley, i.), Karl Henry (szl.), Jordan Gibbons (Yeovil Town, i.), Bruno Andrade (szl.), Adel Taarabt (Benfica, i.), Mauricio Isla (Juventus, kv.), Eduardo Vargas (Napoli, kv.), Niko Kranjcar (Dinamo Kijev, kv.), Mauro Zárate (West Ham, kv.), Max Ehmer (Gillingham, i.), Coll Donaldson (Dundee United, i.), Michael Harriman (Wycombe Wanderers, k.), Alex McCarthy (Crystal Palace, 4.900.000), Steven Caulker (Southampton, k., 1.700.000), Jamie Sendles-White (szf.)
Vastaggal az elmúlt hét nap átigazolásai

AZ OLASZ ÁTIGAZOLÁSI TÁBLÁZATOT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

OLASZORSZÁGBAN az utolsó napok nagy nyertese az Internazionale, amely hosszas üldözésé végén csak megvette a wolfsburgi szélsőt, Ivan Perisicet, akinek árát ráadásul lealkudta Xherdan Shaqiri-i magasságokba (mélységekről azért ne beszéljünk egy ekkora összeg kapcsán), és megszerezte a Juventusban felsült szűrőt, a 32 éves Felipe Melót. Hogy ne érkezzen egyedül a brazil a Galatasaraytól, honfitársát, az egész nyáron igen keresett bal oldali mindenes Alex Tellest kölcsönkérték (8.5 milliós vételi opcióval) a milánóiak, aki előtt a szerb Adem Ljajics „szellősködhet”, akit hogy, hogyan nem, kölcsönbe szereztek meg az AS Romától, és mit ad Isten, vételi opcióval (11 millióssal).

A fizetési listán Szafir Taider, Ezequiel Schelotto és a nem is olyan régen még hatalmas reményekkel vett Hernanes eladásával ürítettek ki pár helyet – a brazil játékmester a Juventushoz került, és ott keresi tovább egykori római önmagát.

A torinóiak beleerősítettek a végére, mert Alex Sandro és Juan Cuadrado érkezése után a csapat közepét is megerősítették, mert az új Andrea Pirlo, azaz Hernanes előtt megszerezték mögé az új Arturo Vidalt, azaz a marseille-i Mario Leminát is. Mini jubileumként az Öreg Hölgy saját nyilvántartásunk szerint már ötödik alkalommal maradt le Éric Lameláról, aki éppen Marseille-be szeretett volna költözni, ám maradt Londonban, a Tottenhamnél.

A bajnoktól éppen egytucatnyian távoztak az utolsó körben, de nagy munkában volt a Fiorentinánál Paulo Sousa is, aki Joan Verdú és Jakub Blaszczykowski kedvéért feláldozta többek között José María Basantát, Joaquínt, Ahmed Hegazit és Maxwell Acostyt is. A LAZIO gondolt egy merészet, és Alessandro Matrival koronázta meg nyarát, Álvaro González és Lorik Cana elküldése mellett, az AC Milan Juraj Kuckával és Mario Balotellivel boldogította híveit.

Nápolyban nagy volt a csend, ellenben az AS ROMA sokat pótolt korábbi mulasztásaiból: csatlakozott a „farkashadhoz” két balhátvéd, Emerson (Santos) és Lucas Digne (PSG), egy szűrő, William Vainqueur (Dinamo Moszkva) és a legújabb argentin csatártehetség, a 18 éves Ezequiel Ponce (Newell's Old Boys).

Természetesen a kisebbek sem ültek tétlenül, az ő táblázatukat olyan nevek fémjelzik, mint Gabriel Paletta, a 3.5 milliós Rafael Tolói, Emanuele Giaccherini, Vécsei Bálint, Cristian Zaccardo, Blerim Dzemaili, Lazarosz Hrisztodulopulosz, Cristian Ansaldi, Jevrem Kosznics, Alberto Gilardino és Marco Borriello.

AZ OLASZ ÁTIGAZOLÁSI TÁBLÁZATOT IDE KATTINTVA TEKINTHETI MEG!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik