Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.10.26 16:31 Frissítve: 2011.09.30 02:43

86 mérkőzés után szenvedett ismét vereséget hazai pályán a Chelsea

A 9. forduló után a Liverpool egyedül vezeti az angol bajnokságot, miután a forduló rangadóján idegenben verte meg 1–0-ra a Chelsea együttesét. A londoni „kékeknek” a vereség azért különösen keserű, mert 2004 óta most először szenvedtek vereséget hazai pályán. A találkozó hőse az egyetlen gólt szerző Xabi Alonso volt.

Dirk Kuyt ünnepli a győztes találatot – a gólszerző Alonso a háttérben Keane gratulációját fogadja
Fotó: Action Images
Dirk Kuyt ünnepli a győztes találatot – a gólszerző Alonso a háttérben Keane gratulációját fogadja

Az angol bajnokság (sőt talán az egész európai futball) hétvégi slágermeccsének egyértelműen a Chelsea és a Liverpool vasárnapi csatája ígérkezett.

Nemcsak a két klub eredménysora miatt (a „vörösök” Anglia rekordbajnokai, míg a Chelsea az utóbbi öt évben nem végzett a második helynél hátrább a tabellán), hanem a jelenlegi forma alapján is: a Premier League első két helyén álló együttes adott egymásnak randevút.

A közönségnek nem kellett sokáig várnia az első gólra, de a Stamford Bridge népe alighanem lemondott volna erről a találatról, ugyanis a Liverpool szerezte meg a vezetést a találkozó tizedik percében.

A „vörösök” egyik spanyol Európa-bajnoka, Xabi Alonso a 16-os előteréből leadott lövése Bosingwán irányt változatva pattant be Petr Cech kapujába – a portugál védő már abban is ludas volt, hogy Alonso lövéshez jutott, hiszen lyukat rúgott.

A bekapott gól után hamar magukhoz tértek a „kékek”, de ez jobbára csak a labdabirtoklási fölényben mutatkozott meg, igazán veszélyes helyzeteket nem sikerült kialakítaniuk.

A 61. percben Xabi Alonso eldönthette volna a mérkőzést, de jó 23 méterről kapura lőtt szabadrúgása a bal kapufa tövéről vágódott vissza a mezőnybe – Petr Cech dermedten figyelte az eseményeket, nem rajta múlt, hogy nem nőtt kétgólosra a ’Pool előnye.

Közben egyre fogyott az idő, és a Chelsea-nek egyre kényelmetlenebb lett a hátrány. A 73. percben Ashley Cole lábában volt az egyenlítő gól, de a védő rosszul találta el a labdát.

Az utolsó negyedórában mindkét kapu előtt adódtak még lehetőségek, de újabb gól már nem született, így Alonso szerencsés találata eldöntötte a három pont sorsát – a „vörösök” ezzel a sikerrel vezetik az angol bajnokságot, és jelezték, komolyan számolni kell velük a bajnoki címért folyó versenyben.

Az 1–0-s Liverpool-győzelem hihetetlen sorozatnak vetett véget: a „kékek” legutóbb 2004. február 21-én kaptak ki hazai pályán, azóta 62 győzelem és 24 döntetlen volt a mérleg a Stamford Bridge-en.

De mint tudjuk, minden sorozatnak vége szakad egyszer…

PREMIER LEAGUE

9. FORDULÓ
CHELSEA–LIVERPOOL 0–1 (0–1)
Helyszín: Stamford Bridge
Játékvezető: Howard Webb

A KEZDŐCSAPATOK
CHELSEA LIVERPOOL
1 Cech 25 Reina
17 Bosingwa 17 Arbeloa
6 Carvalho 23 Carragher
26 Terry 5 Agger
3 A. Cole 12 Aurelio
12 Mikel 20 Mascherano
21 Kalou 18 Kuyt
20 Deco 8 Gerrard
8 Lampard 14 Alonso
15 Malouda 11 Riera
39 Anelka 7 Keane
Menedzser: Menedzser:
Luis Felipe Scolari Rafa Benítez

Gólszerző: X. Alonso (10.)
Csere: Kalou helyett Di Santo (58.), Malouda helyett Belletti (58.), Bosingwa helyett Sinclair (84.), illetve Keane helyett Babel (60.), Kuyt helyett Lucas (88.), Riera helyett Hyppia (90.)
Sárga lap: Malouda (54.), A. Cole (56.), Deco (79.) illetve Arbeloa (22.), Gerrard (39.), Mascherano (66.)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

1. Liverpool 9 7 2 14–6 +8 23
2. Chelsea 9 6 2 1 19–4 +15 20
3. Hull City 9 6 2 1 14–11 +3 20
4. Aston Villa 9 5 2 2 16–10 +6 17
5. Arsenal 8 5 1 2 16–6 +10 16
6. Manchester United 8 4 3 1 13–5 +8 15
7. Manchester City 9 4 1 4 23–14 +9 13
8. Portsmouth 8 4 1 3 9–13 –4 13
9. West Ham 8 4 4 14–14 0 12
10. Sunderland 9 3 3 3 9–10 –1 12
11. Blackburn 9 3 3 3 9–15 –6 12
12. Middlesbrough 9 3 1 5 8–15 –7 10
13. West Bromwich Albion 9 3 1 5 7–14 –7 10
14. Everton 9 2 3 4 13–19 –6 9
15. Wigan 9 2 2 5 11–13 –2 8
16. Bolton 9 2 2 5 8–12 –4 8
17. Fulham 7 2 1 4 5–7 –2 7
18. Stoke City 9 2 1 6 10–18 –8 7
19. Newcastle 9 1 3 5 10–17 –7 6
20. Tottenham 9 1 2 6 7–12 –5 5
2021.05.29 09:27:21

Angol labdarúgás NAGY ZSOLT

A Manchester City 2016-ban 2 millió eurót fizetett érte, jelenlegi értékét 25 millió euróra becsülik.

2021.05.23 16:52:51

Angol labdarúgás B. Á., CS. M.

Bár Thomas Tuchel csapata kikapott, a nagyot hajrázó Tottenham kisegítette a városi riválist.

2021.05.18 20:49:27

Angol labdarúgás K. T. I.

Kovacic bakija a hajrára visszahozta a meccsbe a vendégeket, ám Ayoze Pérez a 90. percben nem tudta gólra váltani a meccslabdát.

2021.05.17 07:29:35

Angol labdarúgás TÓTH ÁDÁM

A Unitednél dörzsölik a tenyerüket, igazi jolly jokert kaptak az uruguayi támadó személyében.

2021.05.15 17:50:54

Angol labdarúgás D. Á.

Hihetetlen dráma a Wembleyben, a „rókák” nézők előtt ünnepelhetik első trófeájukat a sorozatban.