juniorsport.hunyomtatott 2008.07.01 07:09 Frissítve: 2010.10.28 02:39

Jo, a brazil csatár 19 millió fontért szerződött Manchesterbe

Nem tétlenkedik Mark Hughes, a Manchester City újonnan kinevezett menedzsere: első „zsákmányként” megszerezte a CSZKA Moszkvától a 21 éves brazil Jót, teljes nevén Joao Alves de Assis Silvát.

Jo (jobbra) Moszkvából Manchesterbe költözik
Fotó: Action Images (archív)
Jo (jobbra) Moszkvából Manchesterbe költözik
A tehetséges támadóért a hírek szerint 19 millió fontot fizetett a kisebbik manchesteri együttes, márpedig ez az összeg klubrekordnak számít, így érthető módon sokat várnak a dél-amerikai futballistától.

A brazil játékos Sao Paolóban született, természetesen ott kezdett el futballozni is, első csapata a Corinthians volt, amelynek felnőtt együttesében 2003-ban, mindössze 16 esztendősen mutatkozott be.

A brazil együttes színeiben 81 mérkőzést játszott, és 13 gólt szerzett, mielőtt a CSZKA Moszkva két esztendővel ezelőtt rácsapott. Az orosz alakulat játékosmegfigyelőinek szemét dicséri, hogy a Jo művésznéven futballozó csatár a moszkvai együttesben 77 találkozón 44 alkalommal köszönt be – ebből kétszer az Inter ellen a Bajnokok Ligájában –, vagyis kifejezetten gólerős játékosnak tekinthető.

A jelek szerint Dunga, a brazil válogatott szövetségi kapitánya is hosszú távon számít rá, legalábbis erre utal, hogy tavaly júniusban az angolok elleni barátságos meccsen már ott ült a Wembley kispadján, egy hónappal később a törökökkel szemben pedig pályára is léphetett.

Mark Hughes szándéka tehát egyértelmű: igyekszik megerősíteni a City támadósorát, s azt se felejtsük el, hogy még mindig nem tett le arról, hogy a Barcelonától távozó Ronaldinhót is a kisebbik manchesteri klubhoz csábítsa.
2021.12.04 22:24:58

Angol labdarúgás SZELI MÁTYÁS

NS-VÉLEMÉNY. Egy szó sem esett még arról, pontosan mi lesz a német szakember feladatköre.

2021.12.02 17:59:04

Angol labdarúgás CSELŐTEI MÁRK

Smith Rowe meglehetősen furcsa találata megadta az alaphangot, Ronaldónak meglett a 800. és a 801. gólja is.

2021.12.01 20:26:20

Angol labdarúgás B. Á.

Az Everton nem tudta megnehezíteni Jürgen Klopp csapatának dolgát a Mersey-parti derbin.

2021.11.30 21:34:29

Angol labdarúgás MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. A Rangnick-felfedezettekből, így Erling Haalandból, Joshua Kimmichből vagy éppen Dayot Upamecanóból sem csupán azért lettek sztárok, mert annyi tudás volt bennük, hanem azért is, mert olyan szakemberekkel dolgozhattak együtt, akik ezt ki is hozták belőlük.

2021.11.28 16:43:47

Angol labdarúgás D. Á.

Michael Carrick együttese szinte végig védekezésre kényszerült, de egy pontot ellopott a Stamford Bridge-ről.