Nemzetisport.hu nyomtatott 2006.10.21 18:47 Frissítve: 2011.05.26 00:10

Andrij Sevcsenko és Michael Ballack döntött

A papírforma érvényesült az angol labdarúgó-bajnokság 9. fordulójában szombat délután: a jóval esélyesebb Chelsea 2-1-re legyőzte az eddigi meglepetéscsapatot, a Portsmouth-t. Így a Kékek átvették a vezetést a tabellán.

Andrij Sevcsenko ezúttal a helyzet magaslatán
Reuters
Andrij Sevcsenko ezúttal a helyzet magaslatán

Szavazás

Ön szerint ki lesz az angol bajnok 2007-ben?

Írja be az itt látható számot!
A tabella pillanatnyi állása szerint rangadót játszottak a Stamford Bridge-en, hiszen a címvédő hazaiak ellenfele a 4. helyen állt a 8. forduló előtt. Ez természetesen a Pompey becenévre hallgató vendégeket dicsérte, hiszen kevesen számítottak arra, hogy ilyen jól rajtol Harry Redknapp együttese. Utóbbi kijelentés még úgy is igaz, hogy Kanuék a legutóbbi három körben két vereséget is begyűjtöttek.

A Chelsea szerdán megszerezte Európa jelenlegi legértékesebb skalpját, s a Bajnokok Ligája-győztes FC Barcelona elleni 1-0-s győzelem után a szurkolók újabb sikerre áhítoztak. A Portsmouth azonban a volt válogatott kapus, David James hathatós segítségével a szünetig kiválóan és szerencsével megóvta kapuját, de nyilvánvalónak tűnt, hogy kilencven percen át már lehetetlennek tűnik a bravúr.

Így is lett, a második játékrész elején a hetek óta gólképtelen Andrij Sevcsenko végre betalált, igaz lövésének sikerességéhez az is kellett, hogy a kétségbeesetten bevetődő Sol Campbell testén megpattant labda védhetetlenül vágódjon a hálóba. Pedig a végig remeklő James valószínűleg hárított volna.

Hamarosan a másik nyáron igazolt Chelsea-sztár, Michael Ballack is betalált, s a fejesgól mindent el is döntött. A 69. percben ugyan Benjani ügyesen használta ki a hazai védők hibáját, gólja azt jelentette, hogy a Portsmouth először volt eredményes a Kékek ellen a Premier League-ben.

A végén nem változott az eredmény, mivel a Pompey már nem találta el a kaput, így Jose Mourinho együttese átvette a vezetést a vasárnap a Liverpool FC-t fogadó Manchester Unitedtől. A portugál tréner most ült bajnokin 43. alkalommal a kispadon a Stamford Bridge-en, s továbbra is veretlen!

A tabella utolsó két helyén álló együttesek találkozóján a sereghajtó Charlton Athletic gólnélküli döntetlent játszott a Watforddal, amelyben Priskin Tamás nem lépett pályára.

Premier League, 9. forduló:

  • Chelsea-Portsmouth 2-1 (Sevcsenko 55., Ballack 57., illetve Benjani 69.)
  • Charlton Athletic-Watford 0-0
  • Everton-Sheffield United 2-0 (Arteta 13., Beattie 33., 11-esből; kiállítva:Davis 32., Sheffield)
  • Wigan Athletic-Manchester City 4-0 (Heskey 2., Dunne 4.-öngól, Camara 65., Valencia 67.)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA:
1. Chelsea 9 7 1 1 15-5 +10 22
2. Manchester United 8 6 1 1 17-5 +12 19
3. Bolton Wanderers 8 5 2 1 9-4 +5 17
4. Portsmouth 9 5 1 3 13-5 +8 16
5. Everton 9 4 4 1 15-8 +7 16
6. Arsenal 7 4 2 1 11-4 +7 14
7. Aston Villa 8 3 5 - 10-5 +5 14
8. Reading 8 4 1 3 9-8 +1 13
9. Blackburn Rovers 8 3 3 2 9-10 -1 12
10. Fulham 8 3 3 2 10-13 -3 12
11. Liverpool 8 3 2 3 9-9 0 11
12. Manchester City 9 2 3 4 6-13 -7 9
13. Wigan Athletic 8 2 2 4 11-11 0 8
14. Middlesbrough 8 2 2 4 8-13 -5 8
15. Tottenham Hotspur 8 2 2 4 5-10 -5 8
16. Newcastle United 8 2 1 5 7-12 -5 7
17. Sheffield United 9 1 3 5 4-12 -8 6
18. Watford 9 - 5 4 7-13 -6 5
19. West Ham United 8 1 2 5 6-12 -6 5
20. Charlton Athletic 9 1 1 7 6-15 -9 4
2022.12.01 00:00:28

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A Boston Red Sox baseballcsapatát is tulajdonló cég alvó óriásként viselkedő, az anyagi csőd szélén táncoló klubot vett meg 300 millió fontért 12 esztendővel ezelőtt, most simán ennek a tízszereséért értékesítheti, igaz, tett is bele rendesen pénzt és munkát. Az utóbbira jellemző, hogy az FSG egy évtized alatt megháromszorozta a Liverpool kereskedelmi bevételeit.

2022.11.16 16:22:08

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A sportolók kivétel nélkül arról beszéltek, az elszántság, a gyakorlás és a szenvedély közvetlen hatással van arra, hogy ki vagy, illetve ki lehetsz. Ha pedig a célszemély nem csupán az eredményei miatt csodálja a főszereplőt, de a mondanivalójával is képes azonosulni, sokkal könnyebben csörög a kassza.

2022.11.14 23:01:12

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

A változást érezhetően nem tudja hova tenni.

2022.11.09 17:35:54

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Szeptemberben még csak a drukkerek fél (!) százaléka hitt a Newcastle Bajnokok Ligája-kvalifikációjában, illetve nagyjából harmaduk az európai porondra való visszatérésében, azóta mindkét szám jelentősen megnőtt.

2022.11.06 10:41:53

Angol labdarúgás nemzetisport.hu

Jürgen Kloppék először nyertek idegenben a jelenlegi bajnokságban.