Andrij Sevcsenko aláírt a Chelsea-hez
Végérvényesen eldőlt, hogy Andrij Sevcsenko a Chelsea labdarúgója lesz. A BBC brit közszolgálati médium internetes oldala szerint a londoni klub 30 millió brit fontot (43,7 millió eurót) fizet ki a csatárért az AC Milannak, a dpa német hírügynökség azonban a klub közlésére hivatkozva 65 millió euróról cikkezik. Egy biztos: az ukrán futballista a szigetországban a legdrágább labdarúgó lett.

A BETELJESÜLT ÁLOM

„Ami engem illet, nem találkoztam vele korábban, hogy meggyőzzem, jöjjön a Chelsea-hez, és arról sem kellett sokat beszélgetnünk itt Londonban, hogy miért akarom őt a csapatban látni. Mindenki ismeri, és nincsenek kétségeim, hogy a taktikai rendszerünkbe is kiválóan beilleszkedik majd. (…) Már több futballistámmal is szót váltottam róla, nagyon várják, hogy együtt játszhassanak vele. Hiába, a nagy futballisták szeretnek más nagy futballistákkal együtt játszani.”
„Azért vagyok itt, mert a Premier League izgalmat és nagy kihívást jelent számomra – mondta az ukrán aranylabdás. – Egy nagy klubtól jöttem egy másik nagy klubhoz, a bajnokok csapatához. Azt hiszem, a legjobb időpontban érkeztem.”
„A Bajnokok Ligája-trófea a következő szezonban reális cél, de ez nem csak a BL-ről szól – folytatta Sevcsenko. – A Chelsea sorozatban a harmadik bajnoki címét akarja megszerezni, és én szeretem ennek a csapatnak a mentalitását, hiszen minden meccset meg akarnak nyerni.”
„Az utóbbi néhány évben figyelemmel kísértem José Mourinho (a Chelsea vezetőedzője) pályafutását, és elmondhatom, hogy lenyűgöző, amit véghezvisz.”
A BBC sejtése szerint Andrij Sevcsenkót a vártnál kicsit „olcsóbban”, 30 millió brit fontért (43,7 millió euró) odaadta a Milan a Chelsea-nek, a dpa német hírügynökség azonban az angol klub közlésére hivatkozva azt írta, hogy az átigazolási díj 65 millió euró.
Mivel valószínűleg az utóbbi áll közel az igazsághoz, Seva a francia Zinedine Zidane után minden idők második legdrágább futballistája lett. (Lásd az alábbi táblázatot.)
VIDEÓAJÁNLÓ
„Ha a pénz számított volna, akkor valószínűleg a Milannál maradok – jegyezte meg. – Örülök annak, hogy a Chelsea még a világbajnokság előtt mindent elintézett velem kapcsolatban, mert így tiszta fejjel utazhatok Németországba, és büszkén arra, hogy a Chelsea játékosa vagyok.”
Név | Honnan | Hová | Mennyiért (millió euró) | Év | |
1. | Zinedine Zidane | Juventus | Real Madrid | 73,5 | 2001 |
2. | Andrij Sevcsenko | AC Milan | Chelsea FC | 65 | 2006 |
3. | Luis Figo | Barcelona | Real Madrid | 60 | 2001 |
4. | Hernán Crespo | Parma | Lazio | 55 | 2000 |
5. | Gianluigi Buffon | Parma | Juventus | 54,1 | 2001 |
6. | Gaizka Mendieta | Valencia | Lazio | 48 | 1999 |
7. | Rio Ferdinand | Leeds | Manchester United | 46 | 2002 |
8. | Ronaldo | Internazionale | Real Madrid | 45 | 2002 |
9. | Cristian Vieri | Lazio | Internazionale | 45 | 2002 |
10. | Juan Sebastián Verón | Lazio | Manchester United | 42,6 | 2001 |
Andrij Sevcsenko névjegykártyája:
Születési hely: Dvirkivcsinya (Kijev mellett)
Magasság: 1.83 méter
Súly: 72 kilogramm
Dinamo Kijev 1994-1999
Ötszörös ukrán bajnok (1995, 1996, 1997, 1998, 1999)
Kétszeres Ukrán Kupa-győztes (1996, 1998)
Az ukrán élvonalban 1994-ben mutatkozott be, 166 találkozón 94 gólt rúgott a csapat színeiben.
Olasz bajnok (2004)
Olasz Kupa-győztes (2003)
Bajnokok Ligája-győztes (2003)
Európai Szuperkupa-győztes (2003)
Kétszeres olasz gólkirály (2000, 2004)
Aranylabdás (2004)
Az AC Milan csapatában 296 mérkőzésen lépett pályára, 173 gólt lőtt, a milánói klub történetének második legeredményesebb játékosa.
Az ukrán válogatott csapatkapitánya a nemzeti együttesben eddig 63 alkalommal léphetett pályára, ezidáig 28 gót szerzett.
A Bajnokok Ligájában pályafutása során 90 mérkőzésen kapott szerepet, 52 góljával jelenleg csúcstartó a legrangosabb nemzetközi klubsorozatban.