Újra kikapott idegenben a Warriors, otthon dobta el a győzelmet a Lakers

AGÁRDI LÁSZLÓ, HEGEDŰS RÓBERT (kezdo5.hu)AGÁRDI LÁSZLÓ, HEGEDŰS RÓBERT (kezdo5.hu)
Vágólapra másolva!
2023.03.18. 10:15
null
A címvédő Golden State Warriors ismét kikapott idegenben, pedig Stephen Curry ezúttal 31 pontot dobott (Fotó: Getty Images)
Címkék
A keleti élcsapatok közül a Philadelphia, a Boston és a Cleveland is magabiztos sikert aratott, az Atlanta legyűrte a Golden State-et, Houstonban botlott a Pelicans, utolsó másodperces triplával nyert a Dallas a Lakers csarnokában, hosszabbítás(ok) után hozta a kötelezőt a Grizzlies és a Bulls az NBA magyar idő szerint szombat hajnali játéknapján.

 

Charlotte Hornets–Philadelphia 76ers 82–121

Megvan a hetedik is. Továbbra is kiváló formában vannak a vendégek, sorozatban a hetedik győzelmüket aratták, és ezúttal nem is kellett különösebben megerőltetniük magukat, a Hornets az első másfél negyedet követően nem volt igazi ellenfél. Joel Embiid mindössze 29 percet töltött a pályán, mégis eljutott 38 pontig 16/21 jó dobással és 6/7 bedobott büntetővel, ehhez hozzátett 13 lepattanót, 5 gólpasszt és 4 blokkot, és többször megkapta a közönségtől az MVP-skandálást is. Embiid mellett Tobias Harris is hatékonyan ért el 18 pontot, míg James Harden (11 pont, 11 lepattanó, 10 gólpassz, 3 labdaszerzés) a dobásait ugyan nem találta, de így is tripla-duplázott. Mindent elmond a Hornets teljesítményéről, hogy a 29. születésnapját ünneplő Terry Rozier 14 ponttal is csapata legeredményesebb játékosa tudott lenni, noha csak 6/18 kísérlete ért célba – a hazaiak csapatként sem voltak hatékonyak, 33,7 százalékkal dobtak az este folyamán. A 76ers az újabb győzelmével tovább tapad a Bucksra és a Celticsre, a listavezetőtől is csak 2.5 meccs a hátrányuk, és legközelebb a Pacers ellen is ők lesznek az egyértelmű esélyesek.

A Hornets legjobb dobói: Rozier 14/6, Washington 12/3, Oubre Jr. 11
A 76ers legjobb dobói: Embiid 38, Harris 18/9, Maxey 13/9

Atlanta Hawks–Golden State Warriors 127–119

Young villanása lezárta. Az első 8 percet leszámítva végig a Hawksnál volt az előny, és akárhányszor közelített a Warriors, valaki rendre megvillant a hazaiaknál, és ez történt az utolsó percben is: 121–119-nél előbb John Collins küldött a helyére 2/2 büntetőt, majd Trae Young elcsente a labdát Stephen Currytől, és abból dobott egy kosarat, a vendégek pedig már nem tudtak betalálni, így Young 2/2 büntetője beállította a végeredményt. Young összességében is jól játszott, 25 ponttal, 6 lepattanóval és 12 gólpasszal húzta a csapatát, mellette a 22 pontos Collins is sokkal aktívabb volt, mint az elmúlt időszakban bármikor, több mint két hónapja nem dobott ennyi pontot egy meccsen. A Hawks kispadja is működött, Onyeka Okongwu (19 pont, 7 lepattanó, 8/9 jó dobás) vezetésével 50–27-re múlták felül a Warriors cseréit, így két vereség után tudtak ismét nyerni.

Idegenben továbbra sem megy. Sorozatban a 10. idegenbeli vereségét könyvelhette el a címvédő, a szezon során 7-28-ra állnak a hazai pályájuktól távol, Steve Kerr ugyanakkor bizakodó, szerinte több pozitív jelet is mutatott a csapat az elmúlt időszakban, és úgy gondolja, hogy a rájátszásban az ellenfelek ismét ki fogják hagyni ellenük a triplákat – erre már most is szüksége lett volna a Warriorsnak, a hazaiak 16 bedobott hármassal zártak. Támadásban Curry ugyan eljutott 31 pontig, de csak 4/13 triplája esett be, és mellette csak Kevon Looney (18 pont, 16 lepattanó, 4 blokk) tudott kitűnni, hiányoztak az eltiltását töltő Draymond Green zárásai és passzai, ahogyan védekezésben is hiányzott az a stabilitás, amit ő tud nyújtani, most ráadásul újabb komoly próbatétel vár a Warriorsra, Memphisbe látogatnak.

A Hawks legjobb dobói: Young 25/9, Collins 22/12, Okongwu 19
A Warriors legjobb dobói: Curry 31/12, DiVincenzo 18/9, Looney 18

Cleveland Cavaliers–Washington Wizards 117–94


Magabiztos Cavaliers. Egy pillanatig sem forgott komolyabb veszélyben a hazaiak győzelme, egyedül a 7 ponttal elbukott harmadik negyedben ijesztett kicsit rájuk a Wizards, de ez csak átmeneti megingásnak bizonyult, és végül tekintélyes különbséggel nyert a Cavaliers. A sikerben Darius Garland (24 pont, 9 gólpassz) és Evan Mobley (20 pont, 8 lepattanó, 4 blokk) is nagy szerepet játszott, előbbi szépen mozgatta a csapatot támadásban, utóbbi pedig a festékben végzett nagy munkát. Rajtuk kívül Donovan Mitchell is beszórt 20 pontot, míg Caris LeVert 15 ponttal és sokoldalú játékkal szállt be a padról, miközben a Wizardsból csak Bradley Beal (22 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) és Kristaps Porzingis (20 pont, 9 lepattanó) tudott valamennyire kitűnni támadásban. Egyik csapat sem rendezett triplaparádét, a Cavaliers 4/19, a Wizards 8/23 hármassal zárt, a hazaiak viszont ezzel együtt is 55.2 százalékkal dobtak mezőnyből, és 30 ponttal többet szereztek a festékből, így javítani tudtak a 76ers elleni vereségüket követően.

A Cavaliers legjobb dobói: Garland 24/3, Mitchell 20, Mobley 20
A Wizards legjobb dobói: Beal 22/3, Porzingis 20/3, Kispert 12/6

Chicago Bulls–Minnesota Timberwolves – 139–131 kétszeri hosszabbítás után

Edwards nélkül is majdnem csodát tett a Wolves. A vendégek legjobbja az első negyedben rosszul fogott talajt és kificamította a bokáját, így hamar át kellett szervezni a támadójátékukat. Mike Conley állt a sereg élére, a veterán irányító karriercsúcsot jelentő 8 hármast szórt be, Jaden McDaniels 25 pontig jutott, Rudy Gobert pedig 19 pattanója mellett 21 pontot is betett a közösbe. Kyle Anderson 12 gólpasszal igyekezett ritmust adni a Wolves-nak, a kispadról is jött pár jó teljesítmény, de a negyedik negyedben összeomlott a játékuk, itt tízpontos hátrányt dolgozott le a Bulls, a végén pedig Anderson kétszerindulást vétett. Az első ráadásban McDaniels és Conley villogott, viszont Gobert kipontozódott, a végén pedig ezúttal McDaniels hagyta ki a meccsnyerőt. Több lehetőséget már nem adott a Chicago, a második hosszabbításban végleg elfogyott a Wolves. Utolsó 5 meccsükből a negyediket bukták el, és bár Edwards szerint hamar vissza tud majd térni, visszakerültek a play-in helyekért folyó harc kellős közepébe.

A három sztár elintézte. DeMar DeRozan úgy szerzett 49 pontot, hogy 15/25-tel dobott mezőnyből, 17/18 büntetőt küldött a helyére, ráadásul 14 lepattanót és 3 labdaszerzést is jegyzett, Zach LaVine ugyanilyen hatékonysággal termelt 39 pontot, Nikola Vucevic pedig 21 pontot, 11 lepattanót és 3 blokkot jegyzett, a többiek viszont nem igazán találták a játékukat. Senki nem játszott igazán rosszul, de kiemelkedően sem, így aztán DeRozan 52, LaVine és Vucevic 46-47 percet töltött a pályán, hogy valahogy behúzzák az Edwards sérülése után azért kötelezőnek számító győzelmet. Végül csak a második ráadásban sikerült megtörni a Wolves-t, viszont a sikerrel a 10., még play-in helyen maradt a Chicago - hogy meddig, az jó kérdés, mivel a következő időszakban brutális a sorsolásuk.

A Bulls legjobb dobói: DeRozan 49/6, LaVine 39/12, Vucevic 21/6.
A Timberwolves legjobb dobói: Conley 28/24, McDaniels 25/12, Gobert 21.

Houston Rockets–New Orleans Pelicans 114–112

Száguld a Rockets. A hazaiak zsinórban harmadik győzelmüket aratták, ráadásul ezúttal nem is játszottak igazán jól: a két középső negyedet 15 ponttal vesztették el és a záró játékrész elején 15 ponttal égtek. Az utolsó kilenc percben viszont felpörgött a fiatal houstoni mag, támadásban négy-öt játékos is folyamatosan hozzá tudott szólni, míg védekezésben eltüntették az addig remeklő Valanciunas-t. Az utolsó percre fordulva még így is három ponttal a Pelicans járt előrébb, de ekkor Jalen Green fontos tempót vágott, majd kétszer kivédekezték Brandon Ingram dobását, végül Jabari Smith Jr. szórta be a győzelmet jelentő triplát, 0.1 másodpercet hagyva az órán. A Rockets ezzel utolérte a Spurs-t a tabellán, így most már ketten birtokolják hátulról a 2-3. helyet.

Kezdenek fogyni a lehetőségek. A Pelicans-nél már csak Zion Williamson és Jose Alvarado hiányzik a fontos játékosok közül, így nem foghatják a sérültekre a vereségeket. Brandon Ingram hiába dobott 31 pontot és adott hat gólpasszt, a legfontosabb pillanatokban megremegett a keze, Jonas Valanciunas 22 pontos, 17 lepattanós és 4 blokkos teljesítményét árnyalja, hogy a negyedik negyedben eltűnt, CJ McCollum sem villogott, ugyanakkor nem az ő lelkükön szárad a vereség. A cseresor védekezése az értékelhetetlent súrolta, amikor nem a komplett kezdő volt fent, átjáróháznak bizonyult a hátsó alakzat, ezt a hendikepet pedig a végén már nem bírták el a húzóemberek. A New Orleans utóbbi 12 meccséből 9-et elbukott, amivel lecsúszott a play-in vonala alá. Semmi nincs még veszve, egy győzelemre állnak a 10. Lakers-től, de a mai kötelező lett volna, ha akarnak valamit. Most jön még egy Rockets-meccs, majd a Spurs és a Hornets elleni találkozó, ezeket be kell húzniuk, mert utána már végig nehéz ellenfelekkel találkoznak.

A Rockets legjobb dobói:
Green 25/3, Porter Jr. 20/15, Sengün 17/3.
A Pelicans legjobb dobói: Ingram 31/9, Valanciunas 22, McCollum 14/9.

San Antonio Spurs–Memphis Grizzlies 120–126 h.u.

Nehezen hozta a kötelezőt a Grizzlies. A San Antonio nagyon felszívta magát a meccsre, az első félidőben nekiestek ellenfelüknek, és a nagyszünetben 69–46-ra (!) vezettek. Egy probléma azért akadt, a védekezésért felelős Jeremy Sochan nyolc perc után kivált egy sérüléssel, de úgy tűnt, hogy ezt is menedzselni tudják: a kezdőötös másik négy tagja jól játszott, a kispadról is akadt segítség. A fordulás után viszont drámaian megváltozott a meccs képe, az öltözőből egy feltüzelt Grizzlies jött ki és egy negyed alatt majdnem megfelezte a távolságot. Itt még tudott újítani a San Antonio, a negyedik negyedben tartani tudták a 8-10 pontos különbséget, és még másfél perccel a negyed vége előtt is 109-100-ra vezettek. Itt azonban nagyon összekapta magát a Grizzlies védekezése, támadásban pedig előbb Bane és Kennard szórt be hármast, majd Jaren Jackson Jr. labdaszerzése után Dillon Brooks beverte a hosszabbítást jelentő triplát. A ráadásban még egy darabig küzdött a Spurs, de Bane tartotta velük a lépést, végül pedig Tyus Jones floatere és Brooks újabb hármasa lezárta a meccset. Tyus Jones karrierje első tripla-dupláját (20 pont, 10 lepattanó, 10 gólpassz) éppen öccse, Tre Jones ellen érte el, de ami ennél fontosabb a Grizzlies-nek, hogy tartják a nyugati 2-3. helyet, és Ja Morantnek elvileg már csak egy meccset kell kihagynia.

A Spurs legjobb dobói:
Vassell 25/15, Collins 24/12, Johnson 21/12.
A Grizzlies legjobb dobói: Jackson Jr. 28, Bane 21/3, Jones 20/9.

Portland Trail Blazers–Boston Celtics 112–126

Magabiztos Celtics. A vendégek semmit nem bíztak a véletlenre, szívós munkával 15 pontos előnyt harcoltak ki a nagyszünetre, ami a későbbiekben 20 pont körül is járt, majd a negyedik negyedben már csak arra kellett figyelniük, hogy támadásban tartsák a lépést az elkeseredett rohamot indító Portlanddel. Jayson Tatum ugyan csak 2/11 triplát dobott be, de így 34 pontot, 12 lepattanót és 3 labdaszerzést tett hozzá, Jaylen Brown is sokoldalúan kosarazott, Al Horford dupla-duplázott, de Smart, White és Kornet is elérte a 10 pontos határt. Támadásban bevertek 15 hármast, kiharcoltak 35 büntetőt, de az igazi döntő faktor a támadópattanózás volt, 18 második esélyt teremtettek maguknak (Blake Griffin egymaga hatot), amivel aztán éltek is. Most jön egy kemény back-to-back Utahban, majd Sacramentóban lezárják a túrájukat és hazatérhetnek, hogy még egy nagy rohamot indíthassanak a keleti elsőségért.

Nagyon nehéz helyzetben a Blazers. Hiába Damian Lillard remek estéje, egyrészt védekezésben ő sem tudott csodát tenni, másrészt alvezérei, Anfernee Simons és Jusuf Nurkic is nagyon gyengén muzsikáltak. A kiegészítők (Thybulle, Watford, Reddish, Sharpe, Eubanks) elfogadhatóan teljesítettek, de Simons-ék játéka a Boston-szintű csapatok ellen egyszerűen kevés. Most már sorozatban ötödször buktak el, és bár a play-in vonal még így sincs túl messze, annyira sűrű a Nyugat, hogy lassan minimálisra csökkennek az esélyeik. Pláne, hogy a következő napokban játszanak a Clippers, Jazz, Bulls, Thunder és Pelicans ellen is, akiknek szintén égető szükségük van a győzelmekre - ha itt nem tudnak valami nagyot dobni, elbúcsúzhatnak a play-intől.

A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 41/18, Simons 17/6, Thybulle 12/6.
A Celtics legjobb dobói: Tatum 34/6, Brown 27/6, Smart 15/9.

Los Angeles Lakers–Dallas Mavericks 110–111

Maxi Kleber lett a hős. A Dallas továbbra is nélkülözi Luka Doncic-ot, de Kyrie Ivring vállalta a játékot és ha már arra járt, bevert 38 pontot 14/23-as mezőnymutatóval, 6-6 gólpasszal és lepattanóval, vele szinte semmit nem tudtak kezdeni a Los Angeles védői. Mögötte viszont nem sorakozott fel a sereg, Christian Wood és Tim Hardaway Jr. sokat tüzelt, de keveset talált, a magasemberek képtelenek voltak kizárni a nyolc támadópattanót szerző Wenyen Gabrielt, így aztán hiába vezettek kilenc egységgel a negyedik negyed elején, a hazaiak vissza tudtak jönni a meccsbe, sőt a végjátékban ők tartottak előrébb. Ekkor lépett fel Maxi Kleber, aki előbb tripladobás közben harcolt ki faultot és 3/3 büntetőt a helyére küldött, majd 110–108-as állásnál a dudaszó pillanatában verte be a győztes hármast Irving hatalmas passzából – ez volt az első sikeres triplája a meccsen. A Mavericks ezzel a sikerrel ismét birtokolja a 6., biztos rájátszást jelentő helyet, és Doncic jövő hét elején esedékes visszatérésével még feljebb jöhetnek.

Melegszik a Lakers pitéje. A hazaiak nyert meccset engedtek ki a kezükből, hiszen az utolsó bő három percben képtelenek voltak mezőnykosarat szerezni, ráadásul 31 büntetőjükből 12-t kihagytak, majd Anthony Davis vált negatív hőssé. A magasember hiába dobott 26 pontot és szedett 10 lepattanót, a végjátékban előbb nem túl okosan faultolta Klebert tripladobás közben, majd a túloldalon elrontott egy büntetőt, így hagyva nyitva a lehetőséget a Dallasnak, akik éltek is vele. D'Angelo Russell (11 pont, 5/17 mezőnyből, 0/6 tripla, 11 gólpassz) is nehezen számolhat el a mai teljesítményével, pedig ha a két vezér valamivel összeszedettebb, akkor nyerhettek volna. A kisegítő személyzeten semmi nem múlt, Gabriel úr volt a Dallas palánkja alatt, a padról beszálló Schröder-Reaves hátvédpáros 31 pontot szórt, Rui Hachimura is eljutott 10-ig. A Lakers riválisai is vesztettek, emiatt még a 10. helyen állnak, de legközelebb a Magic ellen már kötelező a győzelem - utána jön a Suns, Thunder, kétszer a Bulls, végül a Minnesota, ott sem nagyon hibázhatnak.

A Lakers legjobb dobói: Davis 26, Reaves 16, Schröder 15/3.
A Mavericks legjobb dobói: Irving 38/15, Wood 12/6, Hardaway 12/3.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik