Tovább robog a Clippers; süllyed az Atlanta

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.11.10. 08:22
null
Paul George 24 pontot dobott a Portland ellen (Fotó: Getty Images)
A Bucks is győzött az erősen tartalékos Sixers otthonában, kikapott a Blazers, győzött a Jazz az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.


Philadelphia 76ers–Milwaukee Bucks 109–118

Kellett már ez a Bucksnak. A sérülések miatt meglehetősen zaklatott szezonrajt után nagyon fontos volt, hogy a most még náluk is rosszabb helyzetben lévő rivális otthonában nyerni tudjanak a vendégek, Mike Budenholzer vezetőedző szerint pedig tapasztalt is némi extra motivációt a játékosokon, akik mintha érezték volna, hogy most bőven lehet keresnivalójuk. Nem ment azért simán, az első negyedet mindjárt elbukták kilenc ponttal, majd nagy energiákat mozgósítva fordítottak, hogy ismét hátrányba kerüljenek és ez így ment egészen a hajráig, hiszen bő öt perccel a vége előtt még mindig a Sixers vezetett 102–101-re. Ott azonban Bobby Portis és Pat Connaughton back-to-back triplái újabb fordulatot hoztak és egy 13–5-ös rohamot rakott össze a címvédő, amelynek végén Grayson Allen nagy hármasa törte meg a Philly ellenállását. Az utolsó percben Jannisz Adetokunbo húzott még be egy alley-oopot, onnantól nem volt miről beszélni, így a Fehér Házban tett látogatás után nagyon fontos sikert húzott be a regnáló bajnok. Adetokunbo (31 pont, 16 lepattanó, 4 blokk) mellett az említett Allen (25 pont, 5/9 tripla) és Portis (19 pont, 4/8 tripla, 10 lepattanó) is kitett magáért, így az is belefért, hogy Jrue Holiday még mindig nem találta igazán a ritmust – most New Yorkban folytatják idegenbeli túrájukat.

Még a közönség is elismerte a Sixers erőfeszítéseit. Philadelphiában hagyományosan rendkívül kritikus a nézősereg, egy-egy gyengébb produkció esetén megszokott a füttykoncert, de ezúttal a vereség ellenére csak biztatást és tapsot lehetett hallani az arénában: még a publikum is értékelte a csapat teljesítményét. A vereség ellenére ugyanis óriásit küzdött Doc Rivers alakulata, amely Joel Embiid, Tobias Harris, Seth Curry, Matisse Thybulle és Isaiah Joe nélkül lépett pályára és a Maxey-Milton-Korkmaz-Reed-Drummond kezdőötöst küldte csatába – az egyébként is csak hét főt számláló rotációval viszont egészen a hajráig partiban voltak és esélyt teremtettek maguknak a győzelemre. Ez végül nem sikerült, hiába Maxey (31 pont, 4 gólpassz), Milton (20 pont, 6 gólpassz), Niang (21 pont, 5/7 tripla) és Drummond (17 pont, 20 lepattanó) jó számai, ez a keret már azt sem bírja el, hogy egy játékos gyengélkedjen, márpedig Korkmaz csak 2/18-at dobott mezőnyből. A szép szériájuk után zsinórban másodszor kaptak ki, de nagyrészt tehetetlenek jelen állapotukban – ráadásul most a Raptorst fogadják, majd elmennek egy hatmeccses idegenbeli túrára, csúnyán beszakadhat a szezonjuk ebben az időszakban.

A 76ers legjobb dobói: Maxey 31/12, Niang 21/15, Milton 20/3
A Bucks legjobb dobói:J. Adetokunbo 31, Allen 25/15, Portis 19/12

Utah Jazz–Atlanta Hawks 110–98

Visszaverte a rohamokat a Jazz.
A hazaiak a második negyedben tudtak meglépni ellenfelük elől, ott sorozatban hét támadásból szereztek pontot és 12/18-at dobtak a játékrész során mezőnyből, itt kétszámjegyű fórt alakítottak ki és innentől a Hawks feltámadásait kellett kezelniük. A harmadik negyedben szinte teljesen eltűnt az előnyük, de Donovan Mitchell néhány villanásával stabilizálták magukat és fokozatosan újra meg tudtak lógni, majd a záró etapban az Atlanta még egyszer megpróbált egy komolyabb rohamot összerakni, de erre is érkezett válasz, igazán veszélyes közelségbe már nem kerültek a vendégek. A Utah minden ilyen próbálkozást visszavert és 51 százalékos mezőnymutatóval, 40% százalékos triplázással, valamint 44–32-re megnyert lepattanózással hozta az újabb győzelmet – egyénileg Mitchell (27 pont, 5 gólpassz, 5/11 tripla) emelhető ki igazán, de rajta kívül még négyen jutottak náluk tíz pont fölé, úgyhogy működött a gépezet, ráadásul 33 percnél senki nem töltött többet a parketten. Idei nyolcadik sikerükkel továbbra is veretlenek otthon, most pedig a Pacerst fogadják.

Tovább zuhan az Atlanta. Sorozatban ötödször kapott ki a Hawks, amely a továbbra is harmatos védekezése mellett ezúttal nagyjából semmiben (támadójáték, lepattanózás, stb.) nem nyújtott igazán jó teljesítményt. Trae Young (27 pont, 6 gólpassz, 5/11 tripla), Kevin Huerter (28 pont, 6/9 tripla) és Cam Reddish (16 pont, 4/6 tripla) kinti tűzereje azért említést érdemel és csapatszinten 18 triplát süllyesztettek el 50 százalék feletti hatékonysággal, de végül így sem érték el a 100 dobott pontot, illetve nem tudtak ellenállni a Jazz rohamainak. A teljes képhez hozzátartozik, hogy Bogdanovics és Hunter nem lépett náluk pályára, mindenesetre a vereségszériájuk egyre hosszabbra nyúlik már – hozzátéve persze, hogy a sorsolásuk is borzasztó ebben az időszakban, következőleg például Denverbe látogatnak.

A Jazz legjobb dobói: Mitchell 27/15, Bogdanovic 18/6, Clarkson 16/12
A Hawks legjobb dobói: Huerter 28/12, Young 27/15, Reddish 16/12

Los Angeles Clippers–Portland Trail Blazers 117–109

Tovább robog a Clippers.
A rendkívül hullámzó, oda-vissza billegő, több érdemi futást is tartalmazó első félidő, valamint a kiegyenlített harmadik negyed után a záró etapban döntötte el ezt a küzdelmet a Los Angeles, amely ott egy újabb remek időszakkal tíz pont feletti előnyt alakított ki és onnan már nem volt ideje ismét visszakapaszkodnia a Portlandnek. Ugyan a negyedik negyed elején bemutatott futásra még érkezett reakció, de 103–100 után tudott egy sorsdöntő 8-0-t futni Tyronn Lue csapata, így az utolsó perchez közelítve már nem forgott veszélyben a hazai siker, a legjobbkor tudott még egyszer, utoljára szintet lépni a gárda. Az első félidőben parádézó, majd utána faultgondokba kerülő Paul George (24 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz) és Nic Batum (22 pont, 6/8 tripla) is clutch játékokat mutatott be, mellettük Reggie Jackson (23 pont, 6 gólpassz) is kitett magáért, a Clippers pedig tovább robog: sorozatban ötödször nyert és 6–4-gyel ott van a nyugati playoff-mezőnyben.

Idegenben még mindig nem megy. Vendégként továbbra sem tud mérkőzést nyerni a Portland, már 0–5-re áll idegen pályán a szezon során Chauncey Billups csapata, így nem csoda, hogy a remek hazai mérleg sem ér sokat az „összetettben.” Ezúttal nem volt rossz Damian Lillard (27 pont, 6 gólpassz, 11/23 mezőnyből), Norman Powell (23 pont, 5/6 tripla) és Jusuf Nurkic (15 pont, 13 lepattanó, 6 gólpassz) sem, a kispad viszont üresnek bizonyult és CJ McCollum sem fogott ki jó napot – mivel a csapatvédekezésük továbbra is messze van a jótól (a liga alsó felébe tartoznak), ezért így megint nagyrészt csak futottak az eredmény után. Nem voltak messze a sikertől, de a végén az ellenfél tudott rátenni egy lapáttal, nekik pedig nem maradt több válaszuk – egyelőre sem a játékuk, sem az eredményeik nem megfelelőek, következőleg pedig a jó formában lévő Suns otthonában kell bizonyítaniuk.

A Clippers legjobb dobói:
George 24/9, Jackson 23/9, Batum 22/18
A Trail Blazers legjobb dobói: Lillard 27/12, Powell 23/15, Nurkic 15/3

NBA
ALAPSZAKASZ

Philadelphia 76ers–Milwaukee Bucks 109–118
Utah Jazz–Atlanta Hawks 110–98
Los Angeles Clippers–Portland Trail Blazers 117–109

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik