O'Neal időutazott, jön a Charlotte!

ZSIVERA GÁBOR, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)ZSIVERA GÁBOR, GOBODICS TAMÁS (KEZDŐ5.HU)
Vágólapra másolva!
2014.02.23. 11:06
Mára virradóra nyolc találkozót vívtak meg az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA), ahol a viszonylag kevés rangadó ellenére is remek derbiket láthatott a nagyérdemű. Washingtonban az élete meccsét játszó Nene döntött, míg a Golden State és a Brooklyn csatáját egy bizonyos Jermaine O'Neal nyerte meg a palánk alatt tartalékos GSW-nek, igen masszív dupla duplájával. Kevin Love karrierje első tripla duplájával vezette győzelemre a szintén több kulcsemberét nélkülöző Minnesotát, a Charlotte pedig úgy is hozta a Memphis elleni rangadót, hogy Al Jefferson hónapok óta nem látott gyenge produkciót tett le az asztalra. Jöjjenek a részletek!

Charlotte Bobcats–Memphis Grizzlies 92–89Charlotte Bobcats–Memphis Grizzlies 92–89

Walker, a surranópályás. Al Jeffersontól csak 6 pont és 9 lepattanó érkezett 13-ból 2-es mezőnyözéssel, de az egyébként a periméteren is remek védekezéséről ismert Memphis nem koncentrált eléggé Kemba Walker (31 pont, 8 lepattanó, 5 gólpassz) megfékezésére, így tartogathatta picike előnyét a hazai gárda.

Így kellett lennie. Hiába volt rengeteg esélye a hajrában a vendég gárdának az egyenlítésre, illetve a fordításra, egyszerűen minden tiszta helyzetet elhibázott Mike Conley (16 pont, 5 gólpassz) főszereplésével a Grizzlies, így az értékes W a Bobcats mellé került be a tabellákon, ami már sorozatban a negyedik a Clifford-legénységnél.

A Bobcats legjobb dobói: Walker 31/9, McRoberts 12/6, Tolliver 9/9, Henderson 9
A Grizzlies legjobb dobói: Conley 16, M. Gasol 15, M. Miller 11/9

Washington Wizards–New Orleans Pelicans 94–93

Wall higgadt maradt a végén. A hazaiak irányítója csupán tíz pontot szerzett, de kiosztott 12 gólpasszt, a hajrában pedig bizonyította, hogy kötélből vannak az idegei. 26 mp-cel a vége előtt egy betörés után vezetéshez juttatta csapatát, ám erre még Anthony Davis (7 mp-cel a lefújás előtt) válaszolni tudott két büntetővel. Így 93–92-es Pelicans-vezetésnél került vissza Wallhoz a labda, aki az utolsó mp-ben nem tette fel a ziccert, hanem odaadta Nenének, aki letépte a gyűrűt, az órán pedig 0.3 mp maradt. Kiszámolta...

Nene szárnyalt. A Wizards erőcsatára nagyon élt egész este, maximálisan érvényesítette fizikai erejét a gyűrű alatt. 30 pontjával beállította karriercsúcsát, 13/19-es mezőnymutatóval dolgozott, közte a győztes zsákolással. Mellette Wallt és a szintén dupla duplázó Gortat játszott jól, de bemutatkozott Andre Miller is, aki 16 perc alatt 5 pontot és 3 gólpasszt jegyzett. A vendégeknél Davis küzdött Nene ellen, 26 pontja mellé 11 lepattanó társult, de Anthony Morrow is jól dobott (18 pont, 7/8 mezőnyből, 3/3 tripla).

A Wizards legjobb dobói: Nene 30, Gortat 16, Webster 12/9
A Pelicans legjobb dobói: Davis 26, Morrow 18/9, Gordon 10/3

Atlanta Hawks–New York Knicks 107–98

Mi kell még a Knicksnek? Két 40 pont feletti találkozó után Anthony ma is eljutott 35-ig 50 százalék felett, Tyson Chandler szezoncsúcsot jelentő 23 lepattanót szedett le, a második negyedet egy 29–6-os rohanással zárták le és 52–39-re vezettek a szünetben. Sőt, 17 is volt közte, aztán jött a 30 pontos karriercsúcsot szállító Mike Scott, vezérletével egy 20–2-es rohanást produkált a Hawks a harmadik negyed végén-negyedik negyed elején, és megfordították a találkozót. A zsinórban nyolc vereség után győzedelmeskedő Hawks végül 16/31 triplát értékesített – közte természetesen Kyle Korver két hármasával.

Mike Scott on fire! Ugyan a kezdőben is akadt két nagyszerű teljesítmény, Jeff Teague 28 pontja, illetve DeMarreCarroll is karriercsúcsot jelentő 24-ig jutott (8/14 mezőnyből, 4/8 tripla), de az igazi szenzáció Scott volt, aki 30 pontját 11/14-es mezőny- illetve 6/7-es triplamutatóval hozta össze, ő volt a motorja a Hawks feltámadásának, ráadásul 8 lepattanót is leszedett.

A Hawks legjobb dobói: Scott 30/18, Teague 28/3, Carroll 24/12
A Knicks legjobb dobói: Anthony 35/12, Felton 16/6, Smith 11/3

Detroit Pistons–Dallas Mavericks 102–113

Elit lepattanózó lett a Mavs. Csupán 24-ek ebben a rangsorban, de az előző három ellenfelüket átlagban 16-tal múlták felül – most éppen az e téren ligaelső Pistonst 50-39-re. A Keleti konferencia legjobb lepattanózóját, Drummondot teljesen kivették a játékból, húsz perc alatt öt faultot ütött be és csupán három lecsorgót kaparintott meg, így hiába szedett le 17-et Monroe, egyedül kevés volt.

Smith vezér volt? Az elég gyenge szezont produkáló csatár 32-ig jutott három negyed alatt, és megállíthatatlannak tűnt – aztán a legfontosabb időszakban, a negyedik negyedben egyetlen pontot sem szerzett. Ugyan így is 60 százalékkal dobott (41-gyel céloz a szezonban), de a záró etapban mindössze háromszor kísérletezett, egyik sem talált, ráadásul a büntetővonalra sem tudott odaállni, miközben a Dallasnál a 24 pontig jutó Nowitzki és a 18-at szóró Carter is a legjobbkor villant.

Továbbra is Jennings a mérleg nyelve? Az ő játékától függ a Pistons eredményessége, ha neki megy a dobás, a csapat is nyer – az 1/7-es mezőnymutató és a két pont tőle talán megmagyarázza, hogy miért is maradt alul a Detroit.

A Pistons legjobb dobói: Smith 32/3, W. Bynum, Monroe 17-17
A Mavericks legjobb dobói: Nowitzki 24/6, Carter 18/9, Ellis, Dalembert 12-12

Milwaukee Bucks–Indiana Pacers 100–110

A vártnál jobban megizzadt a Pacers. Már a 100 kapott pont is meglepő a két 30+-os teljesítményt is felvonultató vendégek részéről, de a „csak" 24 egységig (és 9 lepattanója, valamint 8 gólpassza miatt majdnem tripla dupláig) jutó Lance Stephenson elrendezte a piszkos munkát a végjátékban és győzött a keleti első.

Még kispad nélkül. Ha hozzá vesszük, hogy Andrew Bynum, Evan Turner és Lavoy Allen csatlakozik még a jelenleg csak pár használható cserejátékossal (Scola, Watson, Mahinmi) rendelkező Indianánál, akkor bizony rájövünk, hogy igen komolyan kell számolni a folytatásban a Pacersszel, mint bajnokesélyessel, pláne, hogy a most 32-t szóró Paul George mellett David West (30 pont, 7 lepattanó, 5 gólpassz) is kezdi régi önmagát idézni.

Bemutatkoztak az új arcok Milwaukee-ban. Bár a korábban a Bucksban felbukkanó Ramon Sessions (7 pont) már játszott a wisconsiniaknál, de ő, illetve a 6 ponttal és 11 lepattanóval bemutatkozó Jeff Adrien első fellépése volt ez a két nappal korábbi cserét követően, de a 30 pontos, 8 gólpasszos Brandon Knight mellé nem tudtak felnőni a társak a hajrában, így elvérzett a vendéglátó.

A Bucks legjobb dobói: Knight 30/9, Middleton 13/9, Ilyasova 12/3
A Pacers legjobb dobói: George 32/15, Da. West 30, Stephenson 24/9

Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 104–121

Kevin Love nagy meccse. A Nikola Pekovics és Kevin Martin távollétében a szokásosnál is több vállalásra kényszerülő All Star élete első tripla dupláját hozta össze, 37 pont, 12 lepattanó és 10 gólpassz állt a neve a lefújáskor, amivel gyakorlatilag egyedül nyerte meg a meccset az 50 százalék felé tartó vendég gárdának.

Kevin Love nagy negyede. A harmadik etapban amúgy is „all starosat" játszottak a felek, hiszen 35–32-re hozta ezt a 12 percet a Wolves, de mégis a csak ebben a játékrészben 22-t szóró Love emelendő ki itt, aki ráadásul szinte minden akcióban benne volt egy gólpasszal vagy más hasznos megmozdulással ebben a periódusban.

Enes Kanter óriási ütemben fejlődik. Egyetemi időszaka alatt nem is játszhatott meccseken eltiltás miatt, majd éveken keresztül volt csak csere, kevés játékidővel Salt Lake Cityben, ám most Derrick Favors kidőlésével eljött az ő ideje. Ma 25 ponttal és 7 lepattanóval magasan csapata legjobbja volt, úgy, hogy tegnap is ugyanezt a szintet hozta.

A Jazz legjobb dobói: Kanter 25, Burke 16/9, Burks 15
A Timberwolves legjobb dobói: Love 37/18, Rubio 15/3, Budinger 13/9, C. Brewer 13

Golden State Warriors–Brooklyn Nets 93–86

Jermaine O'Neal remekelt a palánk alatt (Fotó: Reuters, archív)
Jermaine O'Neal remekelt a palánk alatt (Fotó: Reuters, archív)

Curry lett a hős, nem Johnson. A Brooklyn bedobója 15 pontig jutott rossz mezőnymutatóval, de bő két perccel a vége előtt az ő kosarával egyenlített ki a Nets. Jermaine O'Neal révén azonban újra a hazaiak vezettek, az utolsó percben pedig ismét Johnson kapta a labdát, ezúttal azonban dobás helyett eladta azt, a Warriors pedig egy Curry-triplával büntetett és nyert.

O'Neal nagy napja. A veterán center szezoncsúcsot jelentő 23 pontot szerzett 10/13-as mezőnymutatóval, ráadásul 13 lepattanót is leszedett. Nem hiányzott Bogut, de annyira nem hiányzott Lee sem, a helyén játszó Draymond Green 18 ponttal és 10 lepattanóval jelentkezett, míg a Nets magasai közül csak Blatche (14 pont, 8 lepattanó, 6/9 mezőnyből) volt értékelhető. Paul Pierce 3/11-es mezőnymutatóval riogatott, ez az 5/16-ot produkáló Johnson mellett kevés volt még akkor is, ha Deron Williams 20 pontig jutott.

A Warriors legjobb dobói: O'Neal 23, Green 18, Curry 17/9
A Nets legjobb dobói: Williams 20, Johnson 15/3, Blatche 14

Sacramento Kings–Boston Celtics 105–98

A visszaadott kölcsön esete. Bár Rajon Rondo, Avery Bradley és Jared Sullinger hiányzása nagyon nehéz helyzetbe hozta a Bostont, a dupla duplázó Isaiah Thomas (21 pont, 12 gólpassz) és társai pontosan emlékeztek, hogyan verte el őket pár hete a Celtics a keleti oldalon megvívott találkozón, s most ennek megfelelően ha nem is nagy különbséggel, de magabiztosan verték el a kiállított Brad Stevens tanítványait.

Jeff Green kezdi megtalálni önmagát. A vendégek három fontos játékos nélkül egyértelműen a bedobóhoz fordulhattak, aki 29 pontot szerzett 6 lepattanóval kiegészítve, s bár 25-ből 7-es mezőnyözése hagy kívánni valót maga után, lassan azt a mentalitást látjuk a korábbi szívműtött kosarastól, mely tavaly jellemezte őt.

Eloszlottak a terhek. Heten is két számjegyű dobóteljesítménnyel rukkoltak ki a sacramentóiaknál, érdekesség, hogy DeMarcus Cousins (13 pont, 7 lepattanó) kipontozódásáig csak 8 kísérletet vállalt mezőnyből.

A Kings legjobb dobói: Gay 22/6, I. Thomas 21, Cousins 13
A Celtics legjobb dobói: J. Green 29/6, Humphries 19, Bayless 16

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Bobcats–Memphis Grizzlies 92–89
Washington Wizards–New Orleans Pelicans 94–93
Atlanta Hawks–New York Knicks 107–98
Detroit Pistons–Dallas Mavericks 102–113
Milwaukee Bucks–Indiana Pacers 100–110
Utah Jazz–Minnesota Timberwolves 104–121
Golden State Warriors–Brooklyn Nets 93–86
Sacramento Kings–Boston Celtics 105–98

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik