NHL: Ovecskinék elintézték a Penguinst; ötöt kapott a Sharks

Vágólapra másolva!
2015.02.18. 06:58
null
A Nashville játékosai mindent megtettek a győzelem érdekében (Fotó: Reuters)
Az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) alapszakaszának legutóbbi játéknapján a Washington Capitals 3–1-es győzelmet aratott a Pittsburgh Penguins otthonában. A fővárosiak sikeréből Alekszandr Ovecskin góllal és assziszttal vette ki a részét. A San Jose hiába szerezte meg a vezetést a Nashville vendégeként, súlyos vereséget szenvedett, míg a Dallas a mesterhármast jegyző Jamie Benn vezérletével verte meg idegenben a St. Louist.

 

A Nyugati főcsoport éllovasa, a Nashville is legyőzte a gödörben lévő San Josét. Pedig jól indult a meccs a Sharks számára, hiszen Matt Irwin góljával az első harmadban megszerezte a vezetést. A félelmetes mutatóval büszkélkedő, a legutóbbi 15 hazai meccséből 14-et megnyerő Predators azonban fordított, és már a második játékrész közepére kialakította a végeredményt. A házigazdák kapusa, Pekka Rinne 43 védéssel járult hozzá a sikerhez.

Jamie Benn tizenhét dupla után először ért el mesterhármast az NHL-ben – csapata, a Tyler Seguint nélkülöző Dallas három góllal megverte idegenben a már a kilencedik percben kapust cserélő St. Louist. A Blues védője, Barret Jackman a 780. meccsén lépett pályára a tengerentúli profiligában, ezzel Brian Sutterrel holtversenyben a franchise szereplési rangsorának második helyén áll. Az örökranglistát 927 fellépéssel Bernie Federko vezeti.

Az előző két összecsapásukkal ellentétben a Washington ezúttal nem tudta megóvni a kapuját a góltól a Pittsburgh ellen, de a két pontot így is begyűjtötte. A bajnokság legeredményesebb játékosa, a 37 találatnál járó Alekszandr Ovecskin góllal és assziszttal vette ki a részét a győzelemből, míg a 3–1-es végeredményt 11.4 másodperccel a végső dudaszó előtt John Carlson állította be.

NHL, ALAPSZAKASZ
Carolina Hurricanes–New York Islanders 1–4
Philadelphia Flyers–Columbus Blue Jackets 2–5
Pittsburgh Penguins–Washington Capitals 1–3
New Jersey Devils–Buffalo Sabres 2–1 – szétlövéssel
Toronto Maple Leafs–Florida Panthers 2–3
Nashville Predators–San Jose Sharks 5–1
St. Louis Blues–Dallas Stars 1–4

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik