NHL: ligatörténeti ritkaság, csak négyszer történt ilyen korábban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.07. 07:47
null
Támadásban a Toronto (Fotó: Toronto Maple Leafs Twitter)
Korábban négyszer fordult elő az észak-amerikai profi jégkorongbajnokság (NHL) történetében, hogy egy legalább kilencmérkőzéses játéknapon kizárólag hazai győzelmek születtek. Kedden megtörtént ötödször is: nyert például a Keleti főcsoport első két helyén álló Tampa Bay Lightning és Toronto Maple Leafs, valamint az Anaheim Ducks elleni derbin aratott 4–1-es sikerével valamelyest vigasztalódó nyugati utolsó, a Los Angeles Kings.

 

Kilencmeccses hazai söprésre először 1996-ban, legutóbb pedig 2004-ben volt példa az NHL-ben – közölte Twitter-üzenetben a liga.

Nyikita Kucserov két góllal és egy asszisszttal, Steven Stamkos egy góllal és két assziszttal vezette újabb győzelemre a ligaelső Tampa Bayt – az áldozat ezúttal az Edmonton volt. A Toronto egymás után másodszor nyert, Frederik Andersen 36 vegasi lövést védett.

Willie Desjardins az Anaheim elleni presztízsgyőzelemmel mutatkozott be a Los Angeles vezetőedzőjeként. Ilja Kovalcsuk lőtt egy gólt, előkészített további kettőt, immár négy mérkőzés óta pontszériában van – és ami a legfontosabb, a csapat ezek közül hármat megnyert, azaz remény mutatkozik arra, hogy előbb-utóbb elmozdul a Nyugati főcsoport utolsó helyéről.

Mark Stone két góllal és három assziszttal vette ki a részét az Ottawa gólzáporos sikeréből, a New York Rangers nagy csatában nyújtotta négymérkőzésesre idénybeli leghosszabb győzelmi sorozatát, a Columbus pedig sorozatban hatodszor is legyűrte a Dallast.

Ryan O'Reilly először ütött három gólt a St. Louisban – bravúrja következtében a Carolina zsinórban ötödször is veszített –, a 40 lövést hárító Jimmy Howard a szétlövésben is parádézott, vezérletével nyert is a Detroit, és noha a San Jose elpazarolta kétgólos előnyét, Barclay Goodrow találatával végül csak-csak felülmúlta a Minnesotát.

NHL, ALAPSZAKASZ
Columbus Blue Jackets–Dallas Stars 4–1
(1–0, 2–0, 1–1)
New York Rangers–Montreal Canadiens 5–3 (1–1, 1–2, 3–0)
Toronto Maple Leafs–Vegas Golden Knights 3–1 (1–0, 1–1, 1–0)
Detroit Red Wings–Vancouver Canucks 3–2 (0–1, 1–1, 1–0, 0–0, 1–0) – szétlövéssel
Ottawa Senators–New Jersey Devils 7–3 (2–2, 3–0, 2–1)
Tampa Bay Lightning–Edmonton Oilers 5–2 (2–0, 2–1, 1–1)
St. Louis Blues–Carolina Hurricanes 4–1 (3–1, 0–0, 1–0)
Los Angeles Kings–Anaheim Ducks 4–1 (2–0, 1–1, 1–0)
San Jose Sharks–Minnesota Wild 4–3 (1–0, 2–1, 1–2)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik