NHL: Kane megdöntötte Bobby Hull 44 éves rekordját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.07. 07:32
null
Patrick Kane (középen) lehagyott egy legendát, egy másik még jóval előtte van (Fotó: Reuters)
Patrick Kane sorozatban a 22. mérkőzésén is pontszerzőként segítette a Chicago Blackhawkst az észak-amerikai profi jégkorongligában, ezzel megdöntötte Bobby Hull klubrekordját. Kane öröme teljes lehet, hiszen 3–1-re nyert a Winnipeg Jets ellen.


Nem sok hiányzott hozzá, hogy megszakadjon Kane parádés sorozata, hiszen az utolsó előtti percbe fordulva még pont nélkül állt. Helyzetét megkönnyítette, hogy ekkor a 2–1-es hátrányban lévő Winnipeg már kapus nélkül játszott. Kane a palánk mellett elkapta a levegőben repülő korongot, majd bal kézzel Artemij Panarinhoz passzolt – a védőharmadból, így nem volt szabálytalan –, a 24 éves orosz pedig az üres kapuba lőtt.

Kane ezzel átadta a múltnak Bobby Hull klubrekordját. A kanadai legenda december 5. és január 23. között 21 mérkőzésen keresztül volt ott a Blackhawks pontszerzői között az 1971–1972-es szezonban.

Kane 13 gólnál és 23 asszisztnál jár a mostani sorozata alatt, amely október 17-én kezdődött egy Columbus elleni üres kapus találattal. Az NHL-rekordot Wayne Gretzky tartja 51 egymás utáni „pontos" mérkőzéssel az 1983–1984-es idényből (61 góllal és 92 assziszttal).

„Remélem, megdönti a rekordot, aztán Gretzky nyomába ered. Csak harminc további meccs kellene az újabb csúcsdöntéshez, nem nagy dolog, képes rá, ebben biztos vagyok” – mondta még a mérkőzés előtt nagy mosoly kíséretében Bobby Hull, aki a helyszínen nézte végig a találkozót.

NHL, ALAPSZAKASZ
Carolina Hurricanes–Arizona Coyotes 5–4
Chicago Blackhawks–Winnipeg Jets 3–1
New Jersey Devils–Florida Panthers 4–2
New York Rangers–Ottawa Senators 4–1
Edmonton Oilers–Buffalo Sabres 4–2
Anaheim Ducks–Pittsburgh Penguins 2–1
Los Angeles Kings–Tampa Bay Lightnings 3–1

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik