NHL: Draisaitl lett a liga első német pontkirálya

Vágólapra másolva!
2020.05.27. 13:57
null
Leon Draisaitl lett az NHL történetének első német pontkirálya (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) idő előtt lezárt alapszakaszát követően több egyéni elismerés is gazdára talált.    

 

Az alapszakasz pontkirálya Leon Draisaitl lett, aki így az NHL történetének első német játékosaként veheti majd át az Art Ross-trófeát, már ha a liga illetékesei is jóváhagyják a csonka szezonban elért eredményeket.

„Fantasztikus és egyben különleges elismerés ez nekem, de természetesen a csapattársaim nélkül nem sikerült volna”– nyilatkozta a 24 éves kölni csatár.

A gólkirályi címen tíz év után először ketten osztoztak: Alekszandr Ovecskin, a 2018-as bajnok Washington Capitals sztárja pályafutása során kilencedik alkalommal, az elmúlt nyolc évből hetedszer végzett az élen, de ezúttal nem egyedül, ugyanis a Boston Bruinst erősítő cseh David Pastrnák hozzá hasonlóan 48-szor talált be. Legutóbb a 2009/10-es szezonban osztoztak a Rocket Richard-trófeán, akkor Sidney Crosby és Steven Stamkos voltak a legeredményesebb góllövők.

Az NHL a koronavírus-járvány miatt március 12-én szakadt félbe, az alapszakaszból még 189 találkozó lett volna hátra. A bajnokságot 24 csapatos rájátszással folytatják, várhatóan augusztus elején. A tervek szerint a 2020/21-es szezon decemberben vagy jövő januárban kezdődne, így a playoffról most lemaradó hét csapatra csaknem kilenc hónapos szünet vár.

A 2019–2020-as szezon alapszakaszának díjazottjai lehetnek
Az alapszakasz pontkirálya (Art Ross Trophy):
Leon Draisaitl (Edmonton Oilers, 110 pont, 43 gól és 67 gólpassz)
Gólkirály (Maurice Rocket Richard Trophy): David Pastrnák (Boston Bruins) és Alekszandr Ovecskin (Washington Capitals) 48-48 gól
Az alapszakasz legkevesebb gólt kapó csapatának kapusai (William M. Jennings Trophy): Tuukka Rask és Jaroslav Halák (Boston Bruins) 2.12 és 2.39 gól/mérkőzés

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik