NHL: a Tampa Bay centere Philadelphiában folytatja

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2013.07.07. 13:21
Vincent Lecavalier az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) szereplő Philadelphia Flyers együttesében folytatja pályafutását.

A 33 éves kanadai center öt évre szóló szerződést kötött új klubjával, ez idő alatt pedig 22.5 millió dollárt keres majd.

Lecavalier profi karrierjét eddig kizárólag a Tampa Bay Lightningnál töltötte, ám a floridai klub vezetői június 27-én úgy döntöttek, azért, hogy helyet nyerjenek a fizetési sapkában, megválnak a gárda egyik legjobban kereső sztárjától, így kivásárolták a játékost a szerződéséből – a „lelépésért” 32.67 millió dollárt fizetett –, és elengedték.

Lecavalier 1998-ban került a ligába, és egyetlen idény kivételével mindig 20 gólnál többet szerzett. 2004-ben Stanley-kupát nyert, 2007-ben pedig az alapszakasz gólkirályának járó Maurice Richard Trophyt is kiérdemelte.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik