NHL: a „szerhasználat” már a múlt, a klasszis kész visszatérni

Vágólapra másolva!
2021.11.10. 18:15
null
Carey Price itt éppen a kanadai válogatott kapuját védi (Fotó: AFP, 2016)
A világ egyik legjobb jégkorongkapusának tartott Carey Price kész csatlakozni klubjához, az észak-amerikai profi ligában (NHL) szereplő Montreal Canadienshez azt követően, hogy önként részt vett a liga által szervezett gyógykezelésen – írja a Magyar Távirati Iroda.

 

Az olimpiai aranyérmes és világkupagyőztes, Stanley-kupa-döntős, hétszeres All Star-válogatott kanadai hálóőr közleményében tudatta, hogy „szer” azaz alkohol vagy enyhe drog – használata miatt döntött úgy, hogy egy hónapra gyógyintézetbe vonul, mert eljutott egy olyan pontra, ahol már saját maga és a családja érdekében ezt meg kell tennie. A háromgyermekes édesapa jelezte, az elmúlt néhány évben „nagyon sötét helyre engedte be magát”, és nem voltak meg az eszközei, hogy megbirkózzon a nehézségeivel.

„A dolgok eljutottak egy olyan pontra, hogy rájöttem, az egészségemet prioritásként kell kezelnem mind magam, mind a családom érdekében. Bátorítsuk a gyerekeinket is arra, hogy kérjenek segítséget, amikor szükségét érzik! Évek óta elhanyagoltam a mentális egészségemet, és a helyreállítása időbe telik” – fogalmazott a 34 éves Price, aki idényenként 10.5 millió dollárt keres, ezzel posztján ő a legjobban fizetett játékos.

Hozzátette, hálás minden támogatásért, jókívánságért, és azt mondta, ezek döntő szerepet játszottak a felépülésében.

Price nélkül a Montreal – amely döntős volt legutóbb – ebben az idényben gyengén szerepel, csoportjában az utolsó, a 32 csapatból pedig az utolsó előtti helyen áll.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik