NHL: a rájátszásra melegített a Sharks, nyert a Blues is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.04. 08:07
Az észak-amerikai profi jégkorongligában (NHL) a Nyugati főcsoportot vezető St. Louis 2–1-re nyert a Buffalo ellen, míg a keleti második Pittsburgh Winnipegben győzött 4–2-re. A 2–1-es hazai sikerrel záruló San Jose–Los Angeles összecsapás azért volt érdekes, mert a két gárda jó eséllyel a rájátszásban is összecsaphat.   

A San Jose a Los Angeles elleni győzelemmel tulajdonképpen már a rájátszásra melegített, hiszen mindkét csapat bejutott a playoffba, és jó esély van arra, hogy összefutnak majd a bajnokság későbbi szakaszában.

Ha így lesz, akkor várhatóan szoros csatát hoz majd a párharc – legalábbis ez a következtetés szűrhető le a két együttes mostani meccséből. A Kings szerzett vezetést az első harmadban Jordan Nolan góljával, de a másodikban a Sharks Brent Burns emberelőnyös találatával, illetve Logan Couture góljával fordított és ezzel 2–1-re nyert.

A Pittsburgh 2–2 után a harmadik játékrészben elért duplával kerekedett felül Winnipegben, míg a Keleti főcsoportot vezető St. Louis a Buffalót verte meg 2–1-re.

A rájátszásért még harcoló Dallas kikapott a Carolinától, a Minnesota szétlövésben a Chicagótól, míg a New York Rangers ugyancsak szétlövésben maradt alul a már biztos playoff-résztvevő, sorozatban ötödik sikerét arató Coloradóval szemben.

NHL
ALAPSZAKASZ

Carolina Hurricanes–Dallas Stars 4–1
Philadelphia Flyers–Columbus Blue Jackets 0–2
Tampa Bay Lightning–Calgary Flames 1–4
Toronto Maple Leafs
–Boston Bruins 4–3 – h.u.
Chicago Blackhawks
–Minnesota Wild 3–2 – szétlövéssel
St. Louis Blues
–Buffalo Sabres 2–1
Winnipeg Jets–Pittsburgh Penguins 2–4
Colorado Avalanche
–New York Rangers 3–2 – szétlövéssel
San Jose Sharks
–Los Angeles Kings 2–1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik