NHL: a címvédő Tampa Bay ismét bejutott a döntőbe

Vágólapra másolva!
2021.06.26. 07:14
null
Andrej Vasziljevszkij (jobbra) sok segítséget kapott a társaktól, hibátlanul védett a hetedik mérkőzésen (Fotó: Getty Images)
A címvédő Tampa Bay Lightning Yanni Gourde emberhátrányos góljával 1–0-ra legyőzte a New York Islanderst az NHL-rájátszás elődöntőjének hetedik mérkőzésén, így bejutott a Stanley-kupa fináléjába. A floridai csapat ellenfele a Montreal Canadiens lesz.

A mérkőzés két kiváló orosz kapus csatáját hozta, végül Szemjon Varlamov 31 lövésből kapott egy gólt, míg Andrej Vasziljevszkij mind a 18, kapujára tartó korongot hárította. Ez a statisztika is mutatja, hogy a Tampa Bay kapusát mennyivel jobban segítették a társak, illetve azt is, hogy a tavalyi bajnok még mindig bivalyerős.

A Lightning az előző rájátszás kezdete óta nem kapott ki egymás után két mérkőzésen, mind a 14 vereségére győzelemmel tudott válaszolni. Pedig ezúttal nem volt messze a bravúrtól a 37 év utáni első döntőjére áhító Islanders, amely az ötödik mérkőzést ugyanitt 8–0-ra veszítette el.

A címvédő Tampa Bay és az 1993 óta első bajnoki címére hajtó Montreal párharcának első mérkőzése magyar idő szerint kedd hajnalban lesz Floridában.

NHL,RÁJÁTSZÁS
ELŐDÖNTŐ, 7. MÉRKŐZÉS

Tampa Bay Lightning–New York Islanders 1–0
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc végeredménye: 4–3 a Tampa Bay javára

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik