NFL: Tom Bradyről kilencrészes dokumentumfilm-sorozat készül

Vágólapra másolva!
2020.05.22. 12:09
null
Tom Bradyről dokumentumfilm-sorozat készül (Fotó: AFP)
Az ESPN amerikai sportcsatorna a hatszoros Super Bowl-győztes irányítóról, Tom Bradyről készít kilencrészes dokumentumfilm-sorozatot.

 

A társaság, valamint az irányító közös bejelentése szerint a széria 2021-ben kerül adásba, és a játékos kilenc Super Bowl-szereplését mutatja majd be. A sorozat címe „Az ember a stadionban: Tom Brady” lesz, ami Theodore Roosevelt egykori amerikai elnök egyik beszédére utal, amely a legendás irányító egyetemi évei alatt a konditerem falára volt festve.

„Ez egy folyamatos emlékeztető számomra, hogy ne figyeljek a hangokra, szegjem fel az állam és küzdjem magam keresztül mindenen, ami az utamba áll” – írta a bejelentés kapcsán a közösségi oldalán Brady.

A tengerentúli profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő játékos hat Super Bowl-győzelmével rekorder, ám az előző idényt követően, 20 szezon után elhagyta eddigi sikerei helyszínét, és a New England Patriots helyett a Tampa Bay Buccaneers színeiben játszik a szeptemberben rajtoló új bajnoki évadban.

Az ESPN-en múlt hévégén fejeződött be az Utolsó tánc című, Michael Jordan és a Chicago Bulls utolsó közös bajnoki címét bemutató széria, amely nézettségi rekordokat döntött.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik