NFL: Németországban is rendeznek mérkőzést egy-két éven belül

MTI/ CS. M.MTI/ CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.09.06. 15:26
null
Anglia után úgy tűnik, Németországban is biztosan lesz NFL-meccs (Fotó: AFP)
A 2022–es, vagy a 2023-as NFL-alapszakaszban Németországban is rendeznek majd egy mérkőzést – közölte hétfőn a profi amerikaifutball-liga európai részlegének vezetője. 

Az NFL európai részlegének vezetője hétfőn közölte, már biztosra vehető, hogy lesz alapszakaszmeccs Németországban, a kérdés csak az, mikor és hol.

„A legkorábbi időpont 2022, a légkésőbbi 2023” – nyilatkozta Brett Gosper.

A liga honlapja múlt pénteken írt arról, hogy az NFL rövidesen várja majd azoknak a német városoknak a jelentkezését, melyek házigazdái lennének mérkőzéseknek a következő években.

A tengerentúli bajnokság hosszú ideje tesz lépéseket a sportág európai népszerűsítésére, London 2007 és 2013 között szezononként legalább egy találkozónak otthont adott, azóta pedig minimum három összecsapásra került sor a brit fővárosban idényenként.

A csütörtökön rajtoló új kiírásban két találkozó lesz Londonban a Tottenham Hotspur stadionjában, a negyedik héten a New York Jets és az Atlanta Falcons, az ötödiken pedig a Miami Dolphins és a Jacksonville Jaguars küzd meg egymással.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik