NFL: négymillió forintos bírság a túl rövid nadrág miatt

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 19:20
null
Odell Beckham Jr. nem az előírásoknak megfelelően öltözködött (Fotó: Getty Images)
Több mint négymillió forintnak megfelelő 14 ezer dolláros pénzbírsággal sújtotta az NFL Odell Beckham Jr.-t, a Cleveland Browns elkapóját, mert nem a nadrágja, hanem a sportszára takarta el a térdét csapata múlt hét végi mérkőzésén.

Az NFL már csak a játékosok testi épségének megóvása érdekében is részletesen előírja, hogyan kell öltözködni a mérkőzéseken.

A szabályzat része, hogy a nadrágnak teljesen el kell fednie a játékos térdét, tilos feljebb tűrni. Beckham nadrágja október 13-án a Seattle ellen a combja közepéig ért, a térdét a szintén fekete sportszára takarta el.

Beckham az Instagramra kitett bejegyzésébe a büntetésről kapott levelet is lefotózta, és azt írta hozzá: „Tizennégy ezer dollár egy olyan nadrág miatt, amely az égvilágon semmitől sem véd meg. Ez nevetséges.

Az NFL szerint az öltözködési szabályzat célja, hogy „megóvja a játékosokat a sérüléstől, profi sportoló benyomását keltesse és megfeleljen a liga szponzoraival kötött megállapodásban foglaltaknak”.

Beckhamnek ez a 13. büntetése 2014 óta tartó karrierje során. 2016-ban már büntették nem megfelelő öltözködése miatt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik