NFL: homofób, szexista levelek miatt lemondott a Raiders vezetőedzője

MTI, D. Á.MTI, D. Á.
Vágólapra másolva!
2021.10.12. 19:47
null
Gruden már nem a Raiders vezetőedzője (Fotó: Getty Images)
Rasszista, homofób és szexista levelek miatt lemondott Jon Gruden, az észak-amerikai profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő Las Vegas Raiders vezetőedzője.

 

A tréner korábbi e-mailjeiből a New York Times hozott nyilvánosságra olyan részleteket, melyekben az 58 éves Gruden például egy 2014-ben kiválasztott, nyíltan homoszexuális játékoson viccelődött, a női játékvezetők térnyerésén élcelődött, vagy éppen arról írt, el kellene tiltani egy olyan futballistát, aki térdel az amerikai himnusz alatt.

Az NFL eredetileg a Washington Football Teammel és az ottani munkahelyi kultúrával kapcsolatban nyomozott, és bő 650 ezer levelezés között találták meg Gruden azon e-mailjeit, amelyeket – még az ESPN sportcsatorna munkatársaként – Bruce Allennek, a Washington akkori elnökének küldött.

„Lemondtam a Las Vegas Raiders vezetőedzői posztjáról. Nagyon szeretem a klubot, és nem szeretnék zavaró tényező lenni. Köszönök mindent a játékosoknak, az edzőknek, a stábnak és a szurkolóknak is. Sajnálom, ami történt, nem akartam megbántani senkit” – fogalmazott rövid közleményében Gruden.

Az eddigi vezetőedző helyét átmenetileg segítője, Rich Bisaccia veszi át a 3/2-es győzelmi mutatóval álló csapatnál.

Gruden – aki 1998 és 2002 között már volt a Raiders edzője, majd 2002 és 2008 között a Tampa Bay Buccaneerst irányította – 2018-ban tért vissza a Las Vegas-i gárda kispadjára, amely élén utóbbi időszakában folyamatosan javuló teljesítményt nyújtott, és 22 győzelem mellett 31 alkalommal kapott ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik