NFL: Deshaun Watsoné minden idők második legjobb szerződése!

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2020.09.05. 17:31
null
Deshaun Watsonnál (jobbra) már csak Patrick Mahomes keres jobban az NFL-ben (Fotó: Getty Images)
Hosszabbított sztárirányítójával az NFL-ben szereplő Houston Texans: Deshaun Watson négy évvel toldotta meg jövőre lejáró egyezségét, így a 2025-ös idény végéig marad a csapatnál.

 

Minden, ami az NFL 2020-as idényével kapcsolatos, egy helyen itt!

A 25. születésnapját szeptember 14-én ünneplő kiválóság a plusz négy évre 160 (más források szerint 156) millió dollárt kap, ez a 40 (39) milliós átlag pedig minden idők második legjobbja – csak Patrick Mahomes nemrég kötött, 45 milliós átlaga (450/10 év) előzi meg.

Csakhogy míg a regnáló Super Bowl-MVP a következő 12 évre lekötötte magát, addig az első három idényében 9716 yardot és 71 TD-t passzoló, 1233 yardot és 14 TD-t futó Watson 30 éves korára újra szabadügynök lehet, és minden bizonnyal akkor is bankot robbanthat.

Watson szerződéséből 111 millió dollár a garantált tartalom. Érdekesség, hogy a jövő péntek hajnali nyitó meccsen épp a liga két legnagyobb szerződéssel bíró játékosa csap össze a Kansas City Chiefs–Houston Texans találkozón.

Card

A TOP 19 NFL-FIZETÉS (ÉVES ÁTLAG SZERINT)
JÁTÉKOS CSAPAT MIKOR ÖSSZ GAR. ÉV ÁTL. KOR
1. Patrick Mahomes
KC
2020
450*
14110*
45
24
2. Deshaun WatsonHOU
2020
16011144024
3. Russell Wilson SEA 2019 140 107 4 35 31
4. Ben Roethlisberger PIT 2019 68 37.5 2 34 38
5. Aaron Rodgers GB 2018 134 98.7 4 33.5 36
Jared Goff LAR 2019 134 57 4 33.5 25
7. Kirk Cousins MIN 2020 66 66 2 33 31
8. Carson Wentz PHI 2019 128 108 4 32 27
9. Dak Prescott DAL 2020 31.4 ** 1 31.4 26
10. Matt Ryan ATL 2018 150 100 5 30 34
11. Ryan Tannehill TEN 2020 118 91 4 29.5 31
12. Jimmy Garoppolo SF 2018 137.5 74.1 5 27.5 28
13. Matthew Stafford DET 2017 135 92 5 27 32
Joey BosaLAC2020
13510252725
15. Drew Brees NO 2020 50 25 2 25 41
Derek Carr LVR 2017 125 70.2 5 25 28
Tom Brady TB 2020 50 50 2 25 42
Myles GarrettCLE202012510052524
Philip Rivers IND 2020 25 25 1 25 38
A sportrac.com adatai, az összegek millió dollárban értendők
(a 2020-as szerződések vastagítva)
*az eredeti szerződéssel együtt 12 éves egyezség, akár 503 millió dollárt is kereshet
**franchise tag – egyéves szerződéssel a csapathoz láncolják az adott év top 5 fizetésének átlagáért
NFL 2020, ALAPSZAKASZ
1. FORDULÓ
2020. szeptember 11., 2.20 Kansas City Chiefs–Houston Texans
2020. szeptember 13., 19.00 Atlanta Falcons–Seattle Seahawks
2020. szeptember 13., 19.00 Baltimore Ravens–Cleveland Browns
2020. szeptember 13., 19.00 Buffalo Bills–New York Jets
2020. szeptember 13., 19.00 Carolina Panthers–Las Vegas Raiders
2020. szeptember 13., 19.00 Detroit Lions–Chicago Bears
2020. szeptember 13., 19.00 Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
2020. szeptember 13., 19.00 Minnesota Vikings–Green Bay Packers
2020. szeptember 13., 19.00 New England Patriots–Miami Dolphins
2020. szeptember 13., 19.00 Washington Football Team–Philadelphia Eagles
2020. szeptember 13., 22.05 Cincinnati Bengals–Los Angeles Chargers
2020. szeptember 13., 22.25 New Orleans Saints–Tampa Bay Buccaneers
2020. szeptember 13., 22.25 San Francisco 49ers–Arizona Cardinals
2020. szeptember 14., 2.20 Los Angeles Rams–Dallas Cowboys
2020. szeptember 15., 1.15 New York Giants–Pittsburgh Steelers
2020. szeptember 15., 4.10 Denver Broncos–Tennessee Titans
A TELJES MENETREND ITT!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik