NFL: a tartalékos Brownstól is kikapott a Broncos

SZ. R.SZ. R.
Vágólapra másolva!
2021.10.22. 07:45
null
A Cleveland Browns második TD-jét a fullback Johnny Stanton szerezte (Fotó: Getty Images)
Sorozatban negyedik mérkőzésén kapott ki a Denver Broncos, amely 17–14-es vereséget szenvedett el a Cleveland Browns otthonában a tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) 7. fordulójának nyitó mérkőzésén

A kezdő irányítója (Baker Mayfield) és legjobb két futója (Nick Chubb, Kareem Hunt) nélkül felálló Browns már az első negyedben jelezte, hogy tartalékosan is veszélyes, előbb D'Ernest Johnson futásból szerzett TD-jével szerzett pontokat, majd Chase McLaughlin extra pontja és mezőnygólja következett, így a házigazda egy játékrész után 10–0-ra húzott el, s az eredmény a nagyszünetig nem változott.

Aztán úgy tűnt, hogy felzárkózhat a Broncos, Melvin Gordon elkapásból szerzett touchdownja azonban nem adott lendületet a Denvernek, a hazaiaknak is sikerült szerezniük egy TD-t – Johnny Stanton révén –, így az állás három játékrész után 17–7 volt a Cleveland Browns javára.

Az utolsó negyedben aztán Javonte Williams touchdownja csak arra volt elég, hogy 17–14-re feljöjjön a Denver Broncos, amely elveszítette a találkozót. A vendégeknek ez volt sorozatban a negyedik vereségük, miután három győzelemmel kezdték az idényt.

A Cleveland Browns ezzel a sikerrel negyedik alkalommal nyert az új idényben három vereség mellett. A meccs során kiderült, hogy a vállsérüléssel bajlódó Mayfield helyettese, a rutinos Chase Keenum is megbízható irányító, lehet rá számítani a kezdő játékos sérülése alatt. Rossz hír viszont, hogy Denzel Ward, a Browns cornerbackje megsérült a mérkőzésen.

NFL, ALAPSZAKASZ
7. FORDULÓ
Cleveland Browns–
Denver Broncos 17–14

A TOVÁBBI PROGRAM
VASÁRNAP

19.00: Baltimore Ravens–Cincinnati Bengals
19.00: Green Bay Packers–Washington Football Team
19.00: Miami Dolphins–Atlanta Falcons
19.00: New England Patriots–New York Jets
19.00: New York Giants–Carolina Panthers
19.00: Tennessee Titans–Kansas City Chiefs (Tv: Arena4)
22.05: Las Vegas Raiders–Philadelphia Eagles
22.05: Los Angeles Rams–Detroit Lions
22.25: Arizona Cardinals–Houston Texans
22.25: Tampa Bay Buccaneers–Chicago Bears (Tv: Arena4)
HÉTFŐ
2.20:
San Francisco 49ers–Indianapolis Colts (Tv: Arena4)
KEDD
2.15:
Seattle Seahawks–New Orleans Saints (Tv: Arena4)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik