NFL: a Jags két hazai meccset is Londonban játszik 2020-ban

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.02.04. 18:54
null
Az európai drukkerek 2020-ban sem maradnak Jacksonville-meccs nélkül (Fotó: Twitter/Sam Farley)
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) kedden bejelentette, hogy a Jacksonville Jaguars – az NFL történetében először – két hazai mérkőzést is Londonban rendez meg.

 

Alig ért véget a 2019–2020-as (azaz a 100.) NFL-idény, máris az új szezont tervezik a tengerentúlon. Az nfl.com kedden hivatalosan bejelentette, a Jacksonville Jaguars – ahogyan azt 2013-tól minden évben megszokhattuk – ismét visszatér Londonba. Ám a Jaguárok ezúttal nemcsak egy, hanem két hazai meccsre teszik át a székhelyüket az angol fővárosába.

Egyelőre még nem tudni pontosan, kik lesznek Minshew-ék ellenfelei, de az biztos, hogy a következő csapatok közül kerül ki kettő: Houston Texans, Indianapolis Colts, Tennessee Titans, Cleveland Browns, Detroit Lions és Miami Dolphins.

A mögöttünk hagyott szezonban éppen a Houston Texansszal mérkőzött meg a Jags, az nem sült el igazán jól, ugyanis 26–3-ra alulmaradt csoportriválisával szemben. 2019-ben egyébként négy NFL-mérkőzést is rendeztek Londonban, kettőt a Wembleyben, kettőt a Tottenham Hotspur új stadionjában.

NFL-MÉRKŐZÉSEK LONDONBAN
Időpont Párosítás és eredmény
Nézőszám
2007. október 28. Miami Dolphins–New York Giants 10–13 81 176
2008. október 26. New Orleans Saints–San Diego Chargers 37–32 83 226
2009. október 25. Tampa Bay Buccaneers–New England Patriots 7–35 84 254
2010. október 31. San Francisco 49ers–Denver Broncos 24–16 83 941
2011. október 23. Tampa Bay Buccaneers–Chicago Bears 18–24 76 981
2012. október 28. St. Louis Rams–New England Patriots 7–45 84 004
2013. szeptember 29. Minnesota Vikings–Pittsburgh Steelers 34–27 83 518
2013. október 27. Jacksonville Jaguars–San Francisco 49ers 10–42 83 559
2014. szeptember 28. Oakland Raiders–Miami Dolphins 14–38 83 436
2014. október 26. Atlanta Falcons–Detroit Lions 21–22 83 532
2014. november 9. Jacksonville Jaguars–Dallas Cowboys 17–31
83 603
2015. október 4. Miami Dolphins–New York Jets 14–27
83 986
2015. október 25. Jacksonville Jaguars–Buffalo Bills 34–31
84 021
2015. november 1. Kansas City Chiefs–Detroit Lions 45–10
83 624
2016. október 2.
Jacksonville Jaguars–Indianapolis Colts
30–27
83 798
2016. október 23.
St. Louis Rams–New York Giants
10–17
76 473*
2016. október 30.
Cincinnati Bengals–Washington Redskins27–2784 448
2017. szeptember 24. Jacksonville Jaguars–Baltimore Ravens
44–784 592
2017. október 1.
Miami Dolphins–New Orleans Saints0–2084 423
2017. október 22.Los Angeles Rams–Arizona Cardinals
33–0
73 736*
2017. október 29. Cleveland Browns–Minnesota Vikings
16–3374 237*
2018. október 14.
Oakland Raiders–Seattle Seahawks
3–2784 922
2018. október 21.
Los Angeles Chargers–Tennessee Titans
20–1984 301
2018. október 28.
Jacksonville Jaguars–Philadelphia Eagles18–24
85 870
2019. október 6.
Oakland Raiders–Chicago Bears
24–21
60 463**
2019. október 13.
Tampa Bay Buccaneers–Carolina Panthers26–3760 087**
2019. október 27.
Los Angeles Rams–Cincinnati Bengals
24–10
83 720
2019. november 3.
Jacksonville Jaguars–Houston Texans3–2684 771
*A Twickenham Stadionban
**A Tottenham új stadionjában

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik