NBA: üstökösként robbant be a „bosnyák szörnyeteg”

Vágólapra másolva!
2019.01.13. 12:46
null
Yusuf Nurkic üstökösként robbant be a ligába (Fotó: Reuters)
Ha nincs hatalmas termetű, egyszerre 14 emberrel is elbánó rendőrtiszt apja, Jusuf Nurkic, a Portland Trail Blazers centere lehet, hogy sosem vált volna kosárlabdázóvá.

Nemrég az NBA-be üstökösként berobbanó szlovén Luka Donciccsal foglalkoztunk, s akkor bizony könnyen sorolhattuk a honfitársait, akik korábban megvetették a lábukat a tengerentúlon.

Kicsit más a helyzet a bosnyákoknál, hiszen bár voltak képviselőik az NBA-ben – közülük a legismertebb Mirza Teletovic, aki tavaly szeptemberben vonult vissza –, ám Jusuf Nurkic az első, aki 1994-ben már a Bosznia-Hercegovinának nevezett államban született, és nem Jugoszláviában.

SZŰKEBB PIAC, KEVESEBB PÉNZ

Nem kérdés, a Portland Trail Blazersben második teljes idényét futó Nurkic élete formájában játszik, dupla duplát átlagol és csapata is jól szerepel, esélyes a playoff kiharcolására Nyugaton. Mégsem került volna az érdeklődés középpontjába, ha nem produkál döbbenetes számokat a Sacramento Kings elleni bajnokin, amelyen hosszabbítás után győzött csapata.

Huszonnégy pont, 23 lepattanó, hét gólpassz, öt labdalopás és öt blokk – gyakorlatilag egyszerre volt Russell Westbrook és Andre Drummond, annyira sokoldalúan és eredményesen játszott.


Ugyebár az nem először fordult elő, hogy valaki az öt legfontosabb statisztikai mutatóban eljusson ötig, de Nurkic az első, aki mindezt húsz feletti ponttal és lepattanóval abszolválta!

A legendás Hakeem Olajuwon 1993-ban 38 ponttal és potom 19 lepattanóval érte el az „5x5”-öt, ami egyébként nem túl gyakori, ebben az idényben még Anthony Davisnek jött össze, előtte meg 2015 decemberében Draymond Greennek egy kétszeri hosszabbítást hozó mérkőzésen.

Nurkic nyáron korlátozott szabadügynökként négy évre írt alá a Trail Blazershez 48 millió dollárért – ha nem esnek hanyatt ettől az összegtől (Nikola Jokics, akinek a Denver Nuggetsnél a cseréje volt, valamivel nagyobb sztár, de a különbség ég és föld, ha összehasonlítjuk az ő öt év alatt kisajtolható 148 millájával...), jól teszik, Nurkic szerződése szignálása előtt hónapokkal jóval kecsegtetőbb négyesztendős ajánlatra mondott nemet, aztán szűkült a piac, ő meg lépéskényszerbe került.

Portlandben mindenesetre jó helyet talált magának, az előző idényben is elérte a gárda a rájátszást, jelenleg sem áll másként a helyzet, bár az alapszakasz fele hátra van.

A SZÓFUKAR GAZELLA

Nurkic viszont közben Damian Lillard mögött csendben a klub második legfontosabb játékosává cseperedett.

Az utóbbi hetekben csaknem hatvanszázalékos pontossággal talál be mezőnyből, csupán minden negyedik büntetőjét rontja el, továbbá a légtér uraként tündököl. Nagyszerű lábmunkája miatt az egyik szurkolói oldalon már gazellához hasonlítják – aranyköpései ugyanakkor nem töltenek majd meg egy A4-es oldalt sem...

A „bosnyák szörnyeteg” – ahogyan Twitter-fiókja alapján nevezi magát – leginkább a játékra koncentrál, a manírokat meghagyja másoknak. Azért a Houston Rockets legyőzése után a riporterhölgy megpróbálkozott a lehetetlennel. „Tudom, hogy nem szeretsz magadról beszélni, de az előző hat meccs az eddigi legjobb időszak volt a karriered során?” – szólt a kérdés, mire Nurkic így felelt: „Nem tudom, de a legfontosabb, hogy a pályafutásom kezdete óta jól érzem magam, élvezem a játékot. Szeretek mindent, ami Portlanddel kapcsolatos, és mindig győzni akarok a városért.”

A Blazers vezetőedzője, Terry Stotts viszont nem finomkodott: kijelentette, Nurkic még nem játszott ilyen jól, amióta Portlandbe érkezett. Dicsérte a befejezéseit, hogy jól használja ki a helyzeteket, amikor alacsonyabb védővel kerül szembe, valamint kiemelte a védekezését és hogy a passzok terén is sokat fejlődött.

Mi pedig hozzátehetjük, hogy kicsit sokat kockáztat, erről árulkodik a meccsenkénti 2.3 eladott labdája – ezeket precíz kiosztásokkal igyekszik ellensúlyozni.

NEHÉZSÉGEK A VÁLOGATOTTAL

Nurkicról tudni kell, hogy egészen különleges módon terelődött a kosárlabda felé.

Édesapja, Hariz Nurkic rendőrtiszt Boszniában, cirka olyan magas, mint a fia, tehát kettőtíz felett, ráadásul alsó hangon másfél mázsát nyom. Enes Trnovcevic játékosügynök egyszer egy boszniai lapban azt olvasta, hogy Hariz Nurkic 14 embert nyomott le egy bunyó során – másnap Tuzlába utazott, hogy találkozzon ezzel az emberrel, akitől megkérdezte, van-e fia? Volt, de kosárlabdát még sosem fogott a kezébe.

Trnovcevic abban a pillanatban NBA-jövőt ígért és megadta a lehetőséget a nem is olyan kis Jusufnak, Szlovéniába vitte a Zlatorog Laskóhoz.

Ezután horvát klubok következtek, 2014-ben az NBA-drafton kiválasztotta a Chicago Bulls, ám még aznap éjjel elcserélte a Denver Nuggetshez. A többi viszont már történelem – Trnovcevic pedig vagy elképesztően jó szemű, vagy elképesztően mázlista ügynök.

A válogatottat illetően azonban Nurkic kimondottan pechesnek számít.

2014-ben fontos szerepet játszva segített kiharcolni a feljutást a legjobbak közé az U20-as B-divíziós Európa-bajnokságon, de az ott összeszedett ujjsérülése és személyes problémája miatt – konfliktusba keveredett a szövetséggel – a 2015-ös felnőtt Eb selejtezőin és később, jól sikerült NBA-s újoncszezonja után, részleges térdszalagszakadása miatt a nagy tornán sem léphetett parkettre.

A 2017-es Eb selejtezőin viszont ismét képviselte a nemzeti színeket, Bosznia-Hercegovina azonban Oroszország mögött végzett csoportjában, emiatt lemaradt az Eb-ről. A jelenleg is zajló világbajnoki selejtezők közül kettőn jutott szóhoz a tíz meccsből, a válogatott kvalifikált a második selejtezőkörbe, azonban Nurkic átmeneti segítsége ellenére legutóbbi öt mérkőzésén alulmaradt...

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik