NBA: újra megsérült, akár 30 meccset is kihagyhat Zion Williamson

MTI/NSO MTI/NSOMTI/NSO MTI/NSO
Vágólapra másolva!
2019.10.22. 09:30
null
Zion Williamsre hosszas pihenő vár (Fotó: AFP)
Térdműtét miatt 6-8 hétig nem léphet pályára Zion Williamson, az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) idei amatőrbörzéjének első választottja.

 

Klubja, a New Orleans Pelicans beszámolója szerint a 19 éves kosaras jobb térdében elszakadt porcot állították helyre a hétfői operációval. Williamson az előszezonban 23.2 pontot ért el átlagban, csapata kezdőként számított volna rá a magyar idő szerint kedd (ma) éjszaka rajtoló alapszakaszban.

A szupertehetségnek kikiáltott újonc – aki a Duke Egyetemről érkezett – már a méreteivel is figyelmet kelt, ugyanis 201 centimétere mellé 130 kilogramm társul, a karfesztávolsága 208, a súlypontemelkedése pedig 104 centi.

Képes a büntetővonalról elugorva zsákolni, emellett dobáspontosságban, lepattanózásban és blokkolásban is remekel, az amerikai szakírók szerint a legendás Michael Jordan óta nem érkezett ilyen képességű játékos az NBA-be.

A tengerentúli média úgy véli, hogy Williamson akár 30 mérkőzést is kihagyhat az alapszakaszból.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik