NBA: új ügyvezetőt nevez ki a Chicago Bulls

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2020.04.10. 10:25
A Denver Nuggets eddigi főigazgatója, Arturas Karnisovas lesz az észak-amerikai kosárlabdaligában (NBA) szereplő Chicago Bulls új ügyvezető alelnöke.    

A chicagói csapatnál már hetek óta keresték azt, aki átveszi a posztot 2003 óta betöltő John Paxson helyét. Az eddigi ügyvezető sajtóhírek szerint tanácsadóként dolgozik majd a jövőben.

A 48 éves Karnisovas a Nuggetsnél kiemelkedő eredményeket ért el. Neki köszönhető, hogy a 2014-es játékosbörzén a csapat megszerezte Nikola Jokics játékjogát, de más draft-választottja, így például Jamal Murray is telitalálatnak bizonyult. Az együttes jelenleg 43 győzelemmel és 22 vereséggel a Nyugati főcsoport harmadik legjobb mérlegével áll, szemben a Chicago Bulls 22–43-as mérlegével és keleti 11. helyével.

A március közepén a koronavírus-járvány miatt félbeszakított bajnokságban mindkét együttesnek még 18 alapszakasz-mérkőzése van hátra.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik