NBA: Trae Young 48 pontot dobott, elvette a Bucks pályaelőnyét az Atlanta

Vágólapra másolva!
2021.06.24. 08:47
null
Trae Young megállíthatatlan volt (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) rájátszásának Keleti főcsoportdöntőjében rögtön az első mérkőzést megnyerte Milwaukee-ban az Atlanta Hawks.

 

Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 113–116

Trae Young varázsolt, a Hawksé lett a szoros végjáték. Az egész mérkőzés kiélezetten alakult, egyszer sem volt kétszámjegyű a különbség egyik csapat irányába sem, de azért inkább a Milwaukee állt közelebb a győzelemhez, ha azt nézzük, hogy többször is meglépett 7–9 ponttal és az Atlantának rohamoznia kellett azért, hogy ne nyíljon szét az olló. A harmadik negyedben volt egy olyan időszak, amikor a vendégek diktáltak és a hétpontos hátrányukból ők csináltak nyolcpontos előnyt, ez volt a legnagyobb fórjuk a meccs során, de a záró etap derekára ez is elfogyott, ott vissza tudta venni a vezetést a Bucks, és attól kezdve ugyanaz az „egy ide, egy oda” műsor zajlott, mint az összecsapás jelentős részében. Az utolsó bő két percben aztán megint azt az Atlantát láttuk, amely a kiélezett végjátékok megnyerésével jutott el idáig: 111–107-nél John Collins dobott egy clutch triplát, aztán bemutattak két kulcsfontosságú védekezést és fél perccel a vége előtt Clint Capela támadópattanójával átvették a vezetést. Itt ismét jót védekeztek, a Bucks hat másodperc alatt eldobott, de ki is hagyott egy hármast, a lepattanót leszedte Trae Young, majd innentől hidegvérrel elsüllyesztett 4/4 büntetőt, és bár közben Jannisz Adetokunbo is 2/2-vel zárt a vonalról, de ez már nem számított. A végig kiélezett, hullámzó találkozó utolsó két perce tehát a nagyot védekező Hawks javára döntött, Young pedig egészen varázslatos meccset játszott: 48 pontos PO-karriercsúcsot szórt 50 százalékos mezőnymutatóval, 7 lepattanóval és 11 gólpasszal, gyakorlatilag nem lehetett vele mit kezdeni, akkor és úgy dobott pontot, amikor és ahogy akart, ráadásul a végjátékban is megint ő volt a vezér. Mellette nagyon kellett Collins (23 pont, 15 lepattanó) és Capela (12 pont, 19 lepattanó) dupla-duplája, nyerni tudtak a palánk alatt, így az is belefért, hogy alig 25 százalékkal tripláztak – az előző párharcukhoz hasonlóan itt is bravúrgyőzelemmel kezdtek és azonnal elvették a pályaelőnyt, jelezték, hogy őket nem érdekli a papírforma.

Nem tudott dominálni a Milwaukee. Igazából egyáltalán nem érvényesült a Bucks akarata a meccs során, voltak jó időszakaik a hazaiaknak, de összességében elvesztették a lepattanózást, ami náluk mindig kulcskérdés és bár a festékből 70–54-re nyertek, de a 22 százalékos triplázásuk ezt ellensúlyozta. Két emberük játszott a tétnek megfelelően, Jannisz Adetokunbo hozta magát (34 pont, 12 lepattanó, 9 gólpassz, 2 labdaszerzés, 2 blokk, 14/25 mezőnyből, 6/8 büntető) és Jrue Holiday nagyot javult az előző szériához képest (33 pont, 10 gólpassz, 14/25 mezőnyből, 5/12 tripla), de rajtuk kívül a többiek gyakorlatilag becsődöltek: Khris Middleton 6/23-at szenvedett össze mezőnyből és 0/9-et távolról, Brook Lopez teljességgel eltűnt (20 perc, 7 pont, 2 lepattanó), PJ Tuckerre egyetlen saroktripla sem jött ki és a kispad sem tudott változást hozni. A hajrában a döntő dobásokat mégsem Jannisz és Holiday vállalta el annak ellenére, hogy pár perccel korábban ők fordították meg ismét a meccset, hanem Middleton vállalt kettőt, illetve Connaughton egyet, amely végül a gyűrűt sem érte el, abból jöhettek Young büntetői. Összességében egyáltalán nem voltak jók támadásban, hátul pedig Young okozott nekik megoldhatatlan feladatot, úgyhogy a playoff során először kaptak ki saját csarnokukban és azonnal elvesztették a pályaelőnyt.

A Bucks legjobb dobói: Adetokunbo 34, Holiday 33/15, Middleton 15
A Hawks legjobb dobói: Young 48/12, Collins 23/3, Huerter 13/3

NBA, RÁJÁTSZÁS
FŐCSOPORTDÖNTŐ
KELETI FŐCSOPORT, 1. MÉRKŐZÉS

Milwaukee Bucks–Atlanta Hawks 113–116
Az egyik fél negyedik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a Hawks javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik