NBA: marad Nate McMillan az Atlanta Hawks vezetőedzője

K. T. I.K. T. I.
Vágólapra másolva!
2021.07.05. 22:06
null
McMillan marad az edző Atlantában (Fotó: Getty Images)
Az eddig megbízott edzőként tevékenykedő Nate McMillan hétfőtől főállású vezetőedzőként irányítja az észak-amerikai profi kosárlabdaligában (NBA) szereplő Atlanta Hawks csapatát – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

 

Az 56 éves McMillan november közepén csatlakozott a szakmai stábhoz, és március 1-jén, Lloyd Pierce menesztése után nevezték ki ideiglenes edzőnek. A csapat addig 14 győzelem mellett húsz mérkőzést veszített el az alapszakaszban, az ő irányításával viszont 27 siker mellett csak 11 meccsen kapott ki a Hawks – írta az MTI.

Együttese a rájátszásban a New York Knicks és a Philadelphia 76ers csapatát is elbúcsúztatta, majd a keleti főcsoport döntőjében hat mérkőzésen maradt alul a Milwaukee Bucksszal szemben.

Travis Schlenk, a klub általános igazgatója elmondta, hogy a szakvezető elsősorban a következetességének köszönheti eredményességét. McMillan korábban az Indiana, a Portland és a Seattle csapatát is irányította – tette hozzá a távirati iroda.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik