NBA: távozik az Indiana Pacers vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2016.05.05. 20:25
Nem hosszabbítja meg Frank Vogel vezetőedző szerződését az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Indiana Pacers.

A rájátszás első körében, a Keleti főcsoport negyeddöntőjében búcsúzó klub elnöke, Larry Bird csütörtökön hangsúlyozta, hogy a trénert nem menesztik, de nem is kínálnak neki szerződéshosszabbítást.

„Ez az egyik legnehezebb döntés, amelyet meg kellett hoznom, mert nagyon tisztelem Franket, de figyelembe vettem mindazt, ami a közelmúltban az öltözőben történt, illetve további fejlődést várok a csapattól” – nyilatkozta Bird.

Sajtóhírek szerint a Pacerst 2011 óta irányító 42 éves edző szakértelmét a közelmúltban többször is megkérdőjelezték a játékosai. Vogel vezetésével az Indiana 250 mérkőzést megnyert és 181-at elvesztett, 2013-ban és 2014-ben főcsoportdöntőt játszhatott, és a liga egyik legjobban védekező csapatává vált.

„Tudom, hogy ez a lépésem nem lesz maximálisan népszerű, de az én felelősségem, hogy az történjen, ami a klubnak a legjobb” – folytatta az elnök. Mint kifejtette, már régóta azt vallja, hogy a játékosok kiengednek, ha három idénynél tovább ugyanazzal az edzővel dolgoznak.

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik