NBA: Kevin Love 120 millió dolláros szerződést írt alá

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2018.07.24. 19:19
null
Love (jobbra) 2014 óta a Cleveland játékosa (Fotó: AFP)
Kevin Love négy évvel meghosszabbította a szerződését az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi négy kiírásában döntős Cleveland Cavaliers csapatánál.

Az egyesület keddi bejelentése szerint a 29 éves játékos a 2019-től 2023-ig terjedő időszakban 120 millió dollárt (33.56 milliárd forintot) keres majd. A következő szezonban – korábbi szerződésének értelmében – 24.1 millió dollár lesz a fizetése.

Love 2014-től játszik a Cavaliers gárdájában, amely azóta sorozatban négyszer jutott a nagydöntőbe, ott pedig háromszor alulmaradt és egyszer nyert a Golden State Warriorsszal szemben. Love az előző idény alapszakaszában 59 mérkőzésen átlagosan 17.6 pontot és 9.3 lepattanót szerzett.
Az ötszörös All Star-válogatott tízéves NBA-karrierje alatt – 2008 és 2014 között a Minnesota Timberwolves kosarasa volt – átlagban 18.3 pontot és 11.3 lepattanót ért el meccsenként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik