NBA: kétszeres bajnok centert szerződtetett a Portland

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.07.25. 10:34
Pau Gasol az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplő Portland Trail Blazersben folytatja pályafutását.

Az ESPN arról számolt be, hogy a klub egy évre szóló megállapodást köt a 39 éves spanyol játékossal, aki szabadügynökként kötelezte el magát. Spanyol sajtóinformációk szerint a kosaras 2.6 millió dollárt (760 millió forintot) keres majd.

A Portland Trail Blazers a megállapodás előtt alapos orvosi vizsgálatokat végzett a májusban megműtött Pau Gasolon, aki megfelelt azokon.

Pau Gasol közösségi oldalán közölte: készen áll, hogy a liga egyik legjobb csapatához csatlakozzon.

A spanyol kosárlabdázó 2001 óta szerepel az NBA-ben, ahol az előző idényt leszámítva meghatározó játékosnak számított: 18 szezonjában csak egyszer, legutóbb fordult elő, hogy pontjait tekintve átlagban nem ért el két számjegyű eredményt.

A kétszeres bajnok, hatszoros All Star-válogatott Pau Gasol a 2018–2019-es idényt a San Antonio Spurs csapatában kezdte, idén márciusban a Milwaukee Bucks gárdájához szerződött, ahol azonban csak három találkozón lépett pályára. A játékost májusban fáradásos törés miatt operálták meg, így a rájátszásban már nem játszott a center, akinek a sérülés miatt az idei világbajnokságot is ki kell hagynia.

Pau Gasol öt NBA-csapatban összesen 1226 alapszakasz-mérkőzésen lépett pályára, meccsenként átlagban 17 pontot dobott, 9.2 lepattanót szerzett, valamint 3.2 gólpassza és 1.6 blokkja volt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik