NBA: Durant megsérült, de Irving továbbra sem oltatja be magát

MTI, D. Á.MTI, D. Á.
Vágólapra másolva!
2022.01.18. 11:45
null
Kyrie Irving nem hajlandó beoltatni magát (Fotó: Getty Images)
Kyrie Irving, az észak-amerikai profi ligában (NBA) szereplő Brooklyn Nets hétszeres All Star-válogatott kosárlabdázója csapattársa, Kevin Durant sérülését követően sem változtatott azon álláspontján, hogy nem kéri a koronavírus elleni vakcinát.

 

„Már meghoztam a döntésemet, amin semmi nem fog változtatni” – mondta a 29 éves irányító a Clevelandtól elszenvedett vereséget követően.

Durant szombaton szenvedett térdsérülést, amit miatt várhatóan hat hétig lesz harcképtelen.

Az olimpiai és világbajnok Irving eddig mindössze négy idegenbeli mérkőzésen játszott a szezonban – ezeken átlagban 20 pontot dobott –, mert nem engedi beoltatni magát a koronavírus ellen, márpedig a New York-i előírások szerint minden sportolónak, aki közönség előtt szerepel, legalább egy oltással rendelkeznie kell.

Mivel ennek ő nem felel meg, a Nets vezetése sokáig egyáltalán nem számított rá, de a sok sérülés miatt december közepétől előbb az edzéseket kezdhette el a csapattal, majd január 5-én be is mutatkozhatott.
Irving – aki az előző szezonban meccsenként 26,9 pontot átlagolt – a hazai mérkőzéseken, illetve egyéb New York-i találkozókon továbbra sem léphet pályára.

A Brooklyn 27/16-es győzelmi mutatóval a keleti főcsoport harmadik helyén áll.

 


 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik