NBA: Durant eldöntötte, marad a Golden State-nél

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.23. 12:22
null
Kevin Durant két évvel ezelőtt meghúzta azt a lépést, amely hozzásegítette élete első és második bajnoki címéhez (Fotó: AFP)
A Golden State Warriors kiscsatára két éve meghúzta azt a lépést, amely hozzásegítette élete első és második bajnoki címéhez.

 

Az a jó, hogy csak úgy csendben teszi a dolgát. Hiába volt az NBA idei nagydöntőjének kimagaslóan legkiegyensúlyozottabb játékosa a Golden State Warriors együtteséből, a többség azt várta, hogy Stephen Curryt választják MVP-nek. Nem így történt, Kevin Durant egymás után másodszor nyerte el a finálé legértékesebb játékosának járó elismerést.

Durant az egyik legjobb kosárlabdázó, aki ellen valaha pályára léptem és aki a ligában valaha játszott” – a dicsérő szavak LeBron James száját hagyták el, miután a döntő harmadik mérkőzésén KD 43 pontot rámolt be a Cleveland Cavaliers gyűrűjébe.

KICSIKÉNT VINCE CARTER AKART LENNI

Nehéz feledni a tavalyi nagydöntő szintén harmadik összecsapását is: 113–111-re vezetett a Cavs, Durant leszedte a lepattanót, felhozta a labdát és mit sem törődve a rá kilépő Jamesszel, hajszálpontos triplával juttatta előnyhöz és segítette hozzá a győzelemhez csapatát. Elképesztő elegancia, könnyed mozgás, utánozhatatlan dobáskészség jellemzi Durantet, aki emellett semmiféle sztárallűrt nem hordoz magával. Vallásos tetoválások díszítik testét, mérkőzések előtt templomba jár, sok játékostársához hasonlóan kiveszi részét a jótékonykodásból, széles látókörű és empatikus (a 35-ös mezszámot 35 évesen elhunyt középiskolai edzője emlékére választotta). Előfordul persze, hogy elveszti a fejét, technikai hibát kap, kiállítják, de az vesse rá az első követ, aki idényenként száz csúcsminőségű, magas feszültségű NBA-mérkőzést egyetlen pillanatnyi feszültség nélkül játszik le.

Kevin Durant neveléséből jócskán kivette a részét nagymamája, Barbara, aki azzal nyugtatta a termete miatt aggódó unokáját, hogy a magassága igazi áldás, nem átok. A nagyi szavai a lehető legjobb hatást váltották ki, Durant karrierje 2007-ben kezdődött az elitligában, másodikként választották ki a drafton Greg Oden mögött, aki akkor teljes mértékben ellopta a show-t, őt rajongták körül. Más kérdés, hogy KD 2008-ban Az év újonca címmel vigasztalódhatott korábbi háttérbe szorulásáért. Kisgyermekként a Toronto Raptorsban akart játszani, mert akkoriban ott csillogott-villogott Vince Carter (szinte hihetetlen, de 41 évesen még mindig profi játékos, a Sacramento Kingst erősíti). Ebből a Seattle SuperSonics lett, kezdő évada során húsz pont felett átlagolt, erre rajta kívül csak James és Carmelo Anthony volt képes. Aztán a franchise elköltözött Oklahoma Citybe és a Thunder nevet kapta a keresztségben. A 2008–2009-es szezon előtt az új formáció draftolta Russell Westbrookot.

Kevin Durant
@KDTrey5
Született: 1988. szeptember 29., Washington, D. C. (USA)
Magassága/testsúlya: 206 cm/109 kg
Posztja: kiscsatár
Klubjai: Seattle SuperSonics/Oklahoma City Thunder (2007–2016), Golden State Warriors (2016–)
Pontátlaga az NBA alapszakaszában/rájátszásában: 27.1/28.6
Legjobb eredményei: 2x NBA-győztes (2017, 2018), NBA-nagydöntős (2012), 2x olimpiai bajnok (2012, 2016), világbajnok (2010)
Egyéni elismerései: az NBA-nagydöntő MVP-je (2017, 2018), az NBA-alapszakasz MVP-je
(2014), 4x az NBA pontkirálya (2010–2012, 2014), az NBA Az év újonca-díj győztese (2008), 6x az NBA legerősebb kezdő ötösének tagja (2010–2014, 2018), 9x All Star-résztvevő, az All Star-meccs MVP-je (2012), a VB MVP-je (2010)

JÓBAN-ROSSZBAN, MEGÉLT NYOLC ÉVADOT

És ezzel nagy korszak vette kezdetét Oklahoma állam székhelyén. Nyolc évadot húzott le együtt Durant és Westbrook, volt részük sok sikerben, de azért kudarcok is tépázták önbizalmukat. 2010-től 2014-ig folyamatosan bekerültek a rájátszásba, a legtovább 2012-ben, a lockout miatt megrövidített szezonban jutottak. A Dallas Mavericks, a Los Angeles Lakers és a San Antonio Spurs testén keresztül begyalogoltak a nagydöntőbe, ahol hiába volt Duranté a legjobb pontátlag (30.6), a győzelem a LeBron James fémjelezte Miami Heaté lett. A következő idényben Westbrook playoff elején szerzett sérülése kavart be, aztán a 2013–2014-es évad elhozta Durant tündöklésének a csúcsát.

Reflektorfénybe állított kosarasunk ekkor már túl volt négy All Star-szereplésen, három pontkirályi címmel is büszkélkedhetett. Áprilisban Michael Jordan rekordját adta át a múltnak, miután sorozatban 41 mérkőzésen keresztül dobott 25 vagy több pontot. A Thunder 59 diadallal zárta az alapszakaszt, Durant pedig először és eddig utoljára MVP-címben részesült az első 82 találkozó alapján (zsákba helyezte a negyedik pontkirályi sikerét is) – a konferenciadöntő jelentette a végállomást a rájátszásban.

Egy évvel később különféle lábsérülései miatt csak 27 meccs jutott neki, az Oklahoma nem jutott be a nyugati legjobb nyolc közé. Nem úgy, mint egy esztendővel később és könnyen lehet, hogy ez tette be a kaput. Az OKC szépen a konferencia-döntőig menetelt, ahol aztán 3–1-es vezetésről kapott ki a gárda a Golden State Warriorstól (hogy a nagydöntőben Steve Kerr alakulata is elkövesse ugyanezt a hibát).

TEHENEK AZ UTCÁN

Durant 2016 nyarán úgy határozott, távozik a Thundertől és a Warriorshoz szerződött, amelynek éppen a kiscsatárra volt szüksége, hogy tényleg ne találjanak rajta fogást a riválisok. No de mi volt erről a véleménye Westbrooknak, a hű fegyverhordozónak?

Westy nem is amiatt rágott be, hogy KD átteszi a székhelyét, hanem hogy személyesen vele nem beszélte meg a döntését. Ez a nézeteltérés szült érdekes jeleneteket a GSW–Thunder meccseken, de tulajdonképpen Westbrook sem járt rosszul, elképesztő számokkal, tripla duplát átlagolva fejezte be az alapszakaszt és rájátszásba kormányozta csapatát.

Kevin Durant és Russell Westbrook (Fotó: AFP)
Kevin Durant és Russell Westbrook (Fotó: AFP)

A nemrég befejeződött idény előtt jelentette ki Durant Westbrookal kapcsolatosan: „Nem hiszem, hogy valaha is megszűnhetne köztünk a barátság. Ugyan nem beszélünk egymással, de nem gondolom, hogy a barátságunkat is szüneteltetnénk.”

Egyszer Jamesnek is ott kellett hagynia a Cleveland Cavalierst, hogy felérjen a csúcsra, s ez először éppen 2012-ben sikerült neki a Miami Heattel – Duranték testén keresztül. Érthető, hogy Durant nem kívánt osztozni Karl Malone, Steve Nash és Chris Paul sorsán, akik piszok jó kosárlabdázók (voltak), de bajnoki aranygyűrűt sosem húzhattak az ujjukra.

A Golden State-tel eddig kettőből kettő a mérlege (bajnoki címek és a döntő MVP-je cím terén is), így már csupán egy bajnoki trófea a hátránya Jameshez képest. A sikeres finis után Durant eldöntötte, marad a klubnál, a részleteket tekintve csak dűlőre jutnak valahogy. Talán idén nyáron is eljut valami egzotikus tájra, tavaly Indiát látogatta meg némi alapítványi munka miatt és hogy segédkezzen egy Guinness-rekord megdöntésében, aztán valóságos kulturális sokkhatás alatt tért vissza az Államokba. Mondván a helyiek húsz évnyi lemaradásban vannak az életkörülményeket illetően (szavai miatt Durant később elnézést kért és azt állította, kiragadták a szövegkörnyezetből), tehenek ballagnak az utcán és össze-vissza randalíroznak a majmok. Elkábította őt, hogy ott volt egy számos hátrányos helyzetű ember, akik mind meg akartak tanulni kosárlabdázni.

Ha húsz nem is, négy év elmaradása biztosan van annak a 28 NBA-alakulatnak, amelyek egymás után negyedszer sem tudták megelőzni a Golden State–Cleveland kettőst…

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik