NBA: 21 pontos hátrányból győzte le a Sixerst a Knicks, kikapott a Nuggets

Vágólapra másolva!
2023.02.06. 07:27
null
Kikapott New Yorkban a 76-ers (Fotó: Getty Images)
Címkék
Három élcsapat is vereséget szenvedett az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) magyar idő szerinti vasárnap esti és hétfő hajnali játéknapján: a Denver Nuggets a Minnesota Timberwolvestól kapott ki, ahogyan simán alulmaradt New Orleansban a Sacramento Kings is. A Philadelphia 76erst a New York Knicks lepte meg.

 

Charlotte Hornets–Orlando Magic 113–119

A büntetőkön múlt.Nem kell messzire mennünk, ha a végeredmény legfőbb okát keressük, az ugyanis a büntetőzés volt. Amíg az Orlando 27/30-at hajított a vonalról, addig a Charlotte alig 11/23-at, vagyis 50% alatt maradt és 16-tal kevesebbet dobott be, mint ellenfele – ráadásul mindez a negyedik negyedben csúcsosodott ki igazán, amikor 1/9 büntetőt sikerült a gyűrűbe szenvednie a társaságnak, ami nem férhetett bele. Így hiába hozott 21 pontos első félidőt Terry Rozier és 26 pontos másodikat LaMelo Ball, ez sem lett elég, bár ők kezdtek jobban (37–28-as első negyed), de már a nagyszünetig hátrányba kerültek, és ugyan a záró etap elején Ball tripláival még egyszer visszavették a vezetést, de Markelle Fultz rövid tempóival reagált az Orlando, és nagyon hamar újra a vendégek jártak előrébb. A katasztrofális büntetőzés pedig egyrészt pontokba került, másrészt a morált, a hangulatot is eléggé lelőtte a vendéglátóknál, akik az utolsó percekben már nem tudtak veszélyeztetni, 102–108 után megoldotta a végét a Magic. A floridaiaknál Paolo Banchero és Wendell Carter Jr. is elérte a 20 pontos határt, és 3–1-gyel hozták le az idegenbeli túrájukat, bár így is három meccsre vannak a playintől – most jön három kőkemény hazai találkozójuk ezen a héten a Knicks, a Nuggets és a Heat ellen, itt kiderül, hogy lehet-e reális esélyük a felzárkózásra.

A Hornets legjobb dobói:Ball 33/18, Rozier 24/9, Smith Jr. 14
A Magic legjobb dobói:Banchero 22, Carter Jr. 20/6, Fultz 16

 

Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 103–122

Megoldotta a clevelandi kezdő.Egyértelmű esélyesként lépett pályára ezen a találkozón a Cavaliers, és az ohióiak végül érvényesítették is a papírformát – a szoros első negyed után a másodikban lelépték ellenfelüket, a nagyszünetben 16 ponttal vezettek, és onnantól könnyedén hozták a kötelezőt. Ennek alapját a pazarul működő kezdőötös adta meg, amely összesen 98 pontot szerzett, minden tagja 17 és 24 között dobott, így a kispadról csak kiegészítő teljesítmények kellettek: Wade sokoldalúsága, Osman három triplája vagy Rubio kilenc gólpassza tett hozzá az első sor remekléséhez. A Pacers a harmadik negyedben azért még felszívta magát és dobott 38 pontot, de a Cavs mindenre válaszolni tudott, és bár a Haliburton-Hield-Turner sor igyekezett, de a záró etapra már elfogyott a hazaiak lendülete, így nem forgott veszélyben a clevelandi siker. Az 52%-kal mezőnyöző, 40%-kal triplázó és 33 gólpasszt kiosztógárda így továbbra is tapad a keleti negyedik Netsre, jelenleg több meccset nyert ellenfelénél, míg az Indy továbbra is csak a holtversenyes 11-12. helyen áll a konferenciában.

A Pacers legjobb dobói:Turner 27/6, Hield 16/12, Haliburton 15/3
A Cavaliers legjobb dobói:Garland 24/12, Okoro 20/9, Mitchell 19/6

 

New York Knicks–Philadelphia 76ers 108–97

21 pontos hátrányból nyert a Knicks.Pocsékul kezdte a meccset a New York, az első negyedet 11 ponttal nyerte a Sixers, de úgy, hogy előtte már 12–33 is állt az eredményjelzőn, leradírozta a parkettről ellenfelét a vendégcsapat. A Knicks innen kapta össze magát, és nagy akarattal, rendkívül sok energiát mozgósítva visszajött, ráerőltette játékát a Phillyre, és a nagyszünetben már csak 51–53 volt az állás, majd a harmadik negyed elején egy triplával 2-0 után először a hazaiak vezettek. A Sixers erre válaszolt, az utolsó felvonást megint a vendégek kezdhették előnyből, de aztán jött egy 15–2-es Knicks-futás, és onnantól már nem hibázta el Tom Thibodeau alakulata, a negyedik negyedet végül 32–18-ra nyerte meg, és nagyon fontos győzelmet aratott a keleti harmadik helyezett ellen. Thibodeau szerint ezért most rengeteget tettek, nagyon akarták, megfeszítették magukat, és meglett az eredménye, pedig RJ Barrett nem is tudott játszani – Jalen Brunson (21 pont, 7 gólpassz) és Julius Randle (24 pont, 9 lepattanó, 7 gólpassz) mellé ezúttal olyanok nőttek fel, mint például a már szinte elfelejtett Evan Fournier (17 pont, 5/8 tripla). Ezzel a győzelmek számát tekintve utolérték a keleti hatodik Miamit, most pedig a jó formában lévő Orlandóhoz látogatnak.

Másodszor égett meg így a Sixers. A remek kezdés után teljességgel ellaposodott a Philly, és pár nap alatt másodszor fordult elő a társasággal az, hogy 21 pontos előnyből szenvedett vereséget – érthető módon Doc Rivers vezetőedző mérsékelten volt elégedett a fejleményekkel. Mint mondta, ugyanaz történt, mint nemrég a Magic ellen: a találkozó elején túl könnyen szerezték a kosarakat, túl könnyen jött a játék, majd jöttek a cserék, és azt hitték, hogy ez a meccs a támadójátékról szól, pedig a kezdők a védekezésük miatt kerültek jó helyzetbe. Szerinte a kispad miatt történt meg velük ez ismét, a második sor nem védekezett, nem volt meg a kellő akarata, így nem tudták beosztani az előnyüket, belementek egy nehéz meccsbe, és végül már a sztárok ritmusa sem volt meg – hiába Joel Embiid 31 pontos, 14 lepattanós estéje. Rivers azt is hozzátette, hogy most a Knicks volt a keményebb, fizikálisabb, akaratosabb csapat, ami nem férhet bele, szerdán Bostonban sokkal jobban oda kell tenniük magukat.

A Knicks legjobb dobói:Randle 24/3, Brunson 21/3, Fournier 17/15
A 76ers legjobb dobói:Embiid 31/3, Melton 14/9, Harris 14/3

 

Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 103–106

Elrontotta a Memphis.A sérült Steven Adams és az eltiltását töltő Dillon Brooks mellett Ja Morant is kiülte a mérkőzést a Grizzliesnél, mert egy eddig nem teljesen tisztázott ügybe keveredett bele a Pacers-meccs után – illetve hivatalosan csuklósérülés miatt nem játszott, de több mint valószínű, hogy az NBA vizsgálata miatt nem került pályára és nem nyilatkozott az újságíróknak sem. Mindenesetre a három említett kezdő nélkül is jól játszottak a hazaiak Desmond Bane (26 pont, 4/7 tripla, 4 labdaszerzés) vezetésével, a megnyert első negyed után sokáig előrébb jártak pár ponttal, sőt a harmadik játékrészben egy 12–0-s futással 15 pontos előnybe kerültek. Ott azonban megtorpantak, Malachi Flynn utolsó pillanatos triplájával már a negyed végén visszajött tízen belülre a Toronto, majd a záró etapra teljesen elfogyott a tudomány: alig 17 pontot tudtak dobni az utolsó 12 percben, és a végjáték még rosszabbul sikerült számukra, az utolsó öt percben mindössze négy pontot szereztek, és végül hiába vezettek szinte végig, belenéztek egy hazai vereségbe. A tartalékos felállásban persze benne volt ez a veszély, de nagyon közel jártak ahhoz, hogy végigérjenek – így viszont zsinórban harmadszor és tízből nyolcadszor kaptak ki, finoman szólva nincsenek bombaformában.

Nagyot hajrázott a Raptors.Az említett harmadik negyedes 15 pontos hátrány sem törte meg a kanadaiakat, akik elsősorban a védekezésüket kapták össze, majd a záró etapban előkerült Scottie Barnes, aki egymaga 13 egységet termelt csak ebben a periódusban. Ő hozzátette azt a pluszt, amire szükségük volt, és bár öt perccel a találkozó vége előtt még 99–93 volt az állás, de a hajrában már csak egy csapat volt a pályán: Barnes triplát dobott, VanVleet labdát szerzett, Siakam tempót küldött a helyére, majd egy újabb jó védekezés után Achiuwa kosarával 99–100-nál átvették a vezetést alig két és fél perccel az órán. Itt a Grizzlies még feltámadt, egy támadópattanó, két Tillman-büntető, egy kihagyott torontói dobás és Tyus Jones floatere megint a hazaiakat juttatta előnyhöz, de újfent jött Barnes: 50 másodpercnél elment a gyűrűig és dobott egy clutch kettest, majd egy sikeres védekezést követően 20 másodpercnél ismét megtette ezt, amivel megint ők vezettek már. A Grizzlies megpróbált gyors kosarat dobni az időkérés után, de VanVleet beleért Barnes kísérletébe, Siakam két büntetője beállította a végeredményt, majd öt másodpercnél még Jackson Jr. egyenlítőnek szánt hármasa is kimaradt, ez volt a végszó. A Raptorsnál a nyolc pályára lépő játékosból heten is kétszámjegyű pontterméssel zártak, de senki sem érte el a 20 egységet, nagyon kiegyensúlyozott teljesítménnyel arattak rendkívül fontos idegenbeli győzelmet, így 4–3-mal zárták a maratoni túrát, és végre mehetnek haza.

A Grizzlies legjobb dobói:Bane 26/12, Jackson Jr. 18, Aldama 15/6
A Raptors legjobb dobói:Siakam 19/6, Boucher 17/9, Barnes 16/6

 

New Orleans Pelicans–Sacramento Kings 136–104

Csak a mezt küldte ki a Kings, élvezte a Pelicans.A hazaiak back-to-back léptek pályára, ráadásul Williamson, Ingram és Valanciunas, tehát három meghatározó kezdőjátékosuk nélkül, ennek ellenére átgázoltak a Sacramentón: már a nagyszünetben 18 pont volt a vendéglátó előnye, és az olló csak tovább nyílt a folytatásban. Trey Murphy III 30 pontos szezoncsúcsot dobott 6/8 triplával, amelyek nagy része rendkívül távolról érkezett, de CJ McCollum, Willy Hernangomez vagy éppen Naji Marshall is remek teljesítményt nyújtott, csapatként 56,5%-kal tripláztak, és tulajdonképpen minden bejött, minden beesett, minden jól alakult nekik. A Kingsnél ennek pontosan az ellenkezője történt, a De'Aaron Foxot nélkülöző társaság lélektelen, dekoncentrált lézengést mutatott be, egy másodpercig sem emlékeztetett saját magára, tehát a vendégeknél nem hogy minden, de nagyjából semmi nem működött a terveknek megfelelően. Logikus magyarázat nincs erre, a Pelicans extra napja találkozott a Sacto szezonbeli talán legrosszabb napjával, de Mike Brown, a vendégek vezetőedzője kifejezte aggodalmát: szerinte csapata nagyon rosszul reagál a problémákra, a nehézségekre, márpedig a playoffban csak az lesz a lényeg, hogy ezeket a helyzeteket hogyan kezelik, úgyhogy nagyon sokat kell még dolgozniuk ezen. Mostantól figyelni fogja, hogy ki hogyan reagál a kihívásokra, és ha szükséges, akkor ezek alapján fog döntést hozni a folytatásban - ezen az estén túl kell lépniük, a magát kitomboló Pels pedig a hosszú vereségszéria után most zsinórban másodszor ünnepelhetett.

A Pelicans legjobb dobói:Murphy III 30/18, McCollum 24/9, Hernangomez 22
A Kings legjobb dobói:Monk 16, Sabonis 12/3, Lyles 12/6

 

Minnesota Timberwolves–Denver Nuggets 128–98

Kihasználta a helyzetet a Timberwolves.A nyugati éllovas Denvernél Jokics, Murray, Gordon és Caldwell-Pope is hiányzott, vagyis a kezdőből egyedül Michael Porter Jr. lépett pályára, de ő hiába dobott 22 pontot, a csapatnak így értelemszerűen nem volt köze a találkozóhoz – gyakorlatilag elengedte ezt az estét Michael Malone vezetőedző. A Minnesota köszönte szépen a lehetőséget és könnyedén ki is használta, a hazaiak 11 ponttal nyerték az első negyedet, kereken hússzal vezettek a nagyszünetben, és a folytatásban sem vettek vissza, koncentráltan, jó hozzáállással hozták az így kötelezővé váló győzelmet. D'Angelo Russell dupla-duplázott (18 pont, 10 gólpassz), Rudy Gobert alig 18 perc alatt dobott 16 pontot 8 lepattanóval, Anthony Edwards 20 pontot szerzett, 55%-os mezőnymutatóval és 33 gólpasszal zártak, nem adtak esélyt és reményt a Nuggets B-nek. Chris Finch vezetőedző szerint úgy álltak a meccshez, mint egy üzlethez, amit nyélbe kellett ütni, és számára nagy pozitívum, hogy ilyen profin kezelték a helyzetet, nem könnyelműsködtek, hanem tették a dolgukat – az első félidőben összesen négy eladott labdát vétettek, nem szórakozták el a meccset, hanem nagyon komolyan teljesítették a feladatot. Malone egyébként meg is indokolta, hogy miért engedte el a mérkőzést denveri részről: előző este még az Atlantát győzték le, és úgy kellett elutazniuk Minnesotába, hogy a két feldobás között alig 22 óra telt el, ami szerinte nevetséges, sőt normál esetben nem is szabadna megtörténnie. A vereség mindenesetre belefért, így is 4,5 meccsel vezetik Nyugatot, nincs mitől tartaniuk.

A Timberwolves legjobb dobói:Edwards 20/3, Russell 18/9, Gobert 16, Nowell 16/6
A Nuggets legjobb dobói:Porter Jr. 22/6, Braun 19/6, Brown 16/3

NBA, ALAPSZAKASZ
Charlotte Hornets–Orlando Magic 113119
Indiana Pacers–Cleveland Cavaliers 103122
Memphis Grizzlies–Toronto Raptors 103106
New York Knicks
Philadelphia 76ers 10897
Minnesota Timberwolves
Denver Nuggets 12898
New Orleans Pelican
s–Sacramento Kings 136104

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik