NBA: a Clippers 150, Covington 40 pont fölött termelt

Vágólapra másolva!
2022.04.02. 08:02
null
Robert Covington (23) volt a Clippers vezére a Bucks ellen (Fotó: Getty Images)
Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban a Los Angeles Clippers a karriercsúcsot elérő, 43 pontos Robert Covington vezérletével, alapszakaszbeli franchise-rekordot jelentő 153 pontot szerezve győzte le idegenben a Milwaukee-t. Negyven pont fölött dobott a Phoenix Sunsból Devin Booker is, de az ő 41 pontja nem ért győzelmet a Memphis Grizzlies ellen. A Minnesota Denverben nyert, nem hibázott a Boston, a Toronto és a San Antonio, Anthony Davis visszatérése ellenére megint kikapott a Lakers. 

 

Orlando Magic–Toronto Raptors 89–102

Nem forgott veszélyben a Raptors sikere. Az elvárásoknak megfelelő teljesítményt nyújtott a Toronto, a kanadaiak hat ponttal nyerték az első negyedet, tizenhárommal vezettek a nagyszünetben és huszonkettővel a harmadik játékrész során, ott igazából eldöntötték a találkozót, a Magic nem tudott nyomást gyakorolni ellenfelére. A hazaiak 21 alkalommal adták el a labdát és egyébként sem dobtak jól, a vendégek kellő energiával védekeztek, míg Fred VanVleet például egymaga 13 pontot szórt a harmadik negyedben - egy ilyen kosárszegény meccsen ez jelentős teljesítmény, nem véletlenül őt emelte ki Nick Nurse. A Raptors vezetőedzője ennek ellenére nem volt maximálisan elégedett, mert szerinte a kispadról nem érkezett komolyan vehető segítség, így a kezdőötös 35-43 percet töltött a parketten - hogy miért, azt csak ő tudja, mindenesetre csendesen, egyéni extra nélkül kipipálták a kötelezőt és ismét egálban vannak a Chicagóval.

A Magic legjobb dobói: Bamba 15/3, Brazdeikis 13/9, Fultz 12
A Raptors legjobb dobói: Barnes 19/3, VanVleet 19/15, Trent Jr. 17/9

Washington Wizards–Dallas Mavericks 135–103


Váratlan. A playoffról már biztosan lemaradó, Kuzmát nélkülöző Washington teljesen váratlanul földbe döngölte a nyugati 3. helyért csatázó Dallast úgy, hogy igazából egy pillanatig sem adott esélyt neki. A hazaiak nagyon magas fordulatszámon pörögtek, bevallották, hogy Kristaps Porzingis miatt motiválta őket ez az összecsapás és mivel az első percekben jól ment nekik a játék, beestek a dobásaik és érezték, hogy a Mavs közel sem ilyen agresszív, még inkább megjött a kedvük. Az első negyedben rögtön 40 pont fölé jutottak, a nagyszünetben 14 ponttal vezettek és később sem remegtek meg, végig kontrollálták a találkozót a letargikusnak tűnő Mavericksszel szemben. A negyedik negyed elején, közte húsznál Jason Kiddet két technikaival kiállította Tony Brothers, a Wizards pedig még egy lapáttal rátett, abban a játékrészben is 41 pontot dobott és abszolút kiütésessé tette a győzelmét. Kentavious Caldwell-Pope volt az, aki a leghangosabb volt a "nyerjünk KP-ért" mantrában, ő dobott is 35 pontot (szezoncsúcs) 6/11 triplával, maga Porzingis 24 pontig, 9 lepattanóig és 4 gólpasszig jutott, Rui Hachimura 21-5-4-gyel zárt 3/4 tripla mellett, de a kispadról is még hárman érték el a tízpontos határt - csapatszinten 50% felett dobtak mezőnyből és 50% felett tripláztak, összesen pedig 33 gólpasszt osztottak szét. A hozzájuk képest csak sétálgató Maverickset lejátszották a pályáról és ugyan a playoffban nem lesznek ott, de az ilyen mérkőzéseket eltehetik maguknak a holtszezonra...

Semmi sem működött. A vendégek érezhetően nem pörögtek fel erre a mérkőzésre és hamar elsöpörte őket a Washington akarata - a találkozó közben már nem tudták magukat sebességbe rakni, lassan, pontatlanul, puhán, már-már "lustán" játszottak. Luka Doncic számai ugyan most is rendben voltak (36 pont 50%-kal, 10/10 büntetővel, 7 lepattanó, 6 gólpassz), de vele a pályán is -22-t hoztak, gyakorlatilag semmilyen hatása nem volt a játékra, a ligaelit szintre képes védekezésük átjáróháznak bizonyult és gyakorlatilag semmit sem csináltak jól. Náluk sem Dinwiddie, sem Bertans nem vette "személyesre" a Wizards elleni meccset, egyszerűen teljesen más szinten voltak mentálisan, hozzáállásban, mint ellenfelük - a kiállított Kidd is azt mondta, hogy most egy hátradőlt, megnyugodott csapatot látott, pedig ezt nem tehetik meg.

A Wizards legjobb dobói: Caldwell-Pope 35/18, Porzingis 24/6, Hachimura 21/9
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 36/12, Brunson 21/3

Boston Celtics–Indiana Pacers 128–123

Vissza a győztes útra. Két vereség után tudott újra nyerni a Celtics, bár a hazaiaknak a vártnál több energiát kellett beletenniük ebbe a meccsbe: a védekezésük nem akart összeállni, így bár végig ők vezettek, de tíz pontnál sosem voltak nagyobb előnyben. Ime Udoka csapata kilenc egységgel nyerte az első negyedet, onnantól viszont csak ezt menedzselte, ugyan elöl Jayson Tatum (31 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) és Jaylen Brown (32 pont, 7 gólpassz) vezetésével egyben voltak, kilenc pályára lépő játékosukból hét is kétszámjegyű pontterméssel zárt és csapatszinten 54%-kal dobtak, de a pocsék védekezésük miatt végig csak menekültek a lesajnált Indy elől. A záró etapban az is segített nekik, hogy a Pacers vezére, Tyrese Haliburton kipontozódott 103-101-nél, majd bő fél perccel az órán Tatum zsákolásával sikerült eldönteniük a küzdelmet. Idén már nyolcadszor fordult elő, hogy Tatum és Brown egyszerre éri el a 30 pontos határt, Udoka pedig azt mondta, hogy minden elismerése a Pacersé, mert a vendégek lazán, teher nélkül, de nagy kedvvel játszottak, ők pedig nem voltak most éppen a topon - a győzelem mindenesetre azért meglett, úgyhogy fél meccsel a Bucks és másféllel a Heat mögött harmadikak Keleten.

Haliburton nagyot játszott. A mérkőzés legjobbja nem Tatum és nem Brown volt, hanem Tyrese Haliburton, aki ihletett napot fogott ki: a Pacers irányítója 22 pontot dobott az első félidőben, a harmadik játékrészben pedig elérte a 30-at úgy, hogy 10/11-et dobott mezőnyből és 6/6 triplát süllyesztett el. Azonban már a harmadik negyedben beütötte az ötödik faultját, amely miatt hosszú percekig ült a padon és csak a záró etap során tért vissza, azonban ott még fél percet sem töltött a parketten és ráfújták a hatodik személyit, így véget ért számára a mérkőzés. Pedig vele minden esélye meglett volna az Indynek a bravúrra, hiszen így sem állt ettől messze a gárda, 52%-os mezőnymutatóval és 47 százalékos triplázással zárt a társaság - nagyon megizzasztották a Bostont, de a papírforma érintetlen maradt, így továbbra is az ötödik legrosszabb mérleggel rendelkeznek.

A Celtics legjobb dobói: Brown 32/6, Tatum 31/9, Horford 17/6
A Pacers legjobb dobói: Haliburton 30/18, Brissett 17612, Smith 17/3

Houston Rockets–Sacramento Kings 117–122

Ezúttal is a Kings nyert. Tegnapelőtt is összecsapott a két csapat Houstonban, és az akkori találkozóhoz hasonlóan ismét hazai rohammal indult a mérkőzés, ezúttal 15 ponttal húzta be az első negyedet a Rockets, de szoros csatában ismét a Kings tudott nyerni – 4:55-tel a vége előtt 104-103-ra még a hazaiak vezettek, de ekkor jött egy 12-0-s futás a vendégektől, ez pedig eldöntötte a meccs kimenetelét. A Kingsnél heten jutottak 10 pont fölé, 51,9%-kal dobtak mezőnyből és 29 gólpasszal zártak, a 3/13 dobását elsüllyesztő Davion Mitchell (11 pont, 10 gólpassz, 7 eladott labda) volt náluk az egyetlen, aki viszonylag sok hibával játszott, de egy dupla-dupla neki is összejött. A többiek viszont mind látványos statisztikákat gyártottak, Harrison Barnes hatékonyan elért 25 ponttal vezette az övéit, Damian Jones (17 pont, 17 lepattanó, 6 blokk) pusztított a palánkok közelében, Donte DiVincenzo (19 pont, 9 lepattanó, 9 gólpassz) flörtölt egy tripla-duplával, míg Chimezie Metu (18 pont, 13 lepattanó) egy masszív dupla-duplával jelentkezett, összességében mélyebb és hatékonyabb volt a Kings.

Megint Porter Jr. és Green állt a Rockets élére. Tegnapelőtt 62, most 60 pontot szerzett a Rockets két kezdő hátvédje, Jalen Green 33 ponttal és 8 lepattanóval húzta az övéit, míg Kevin Porter Jr. 27 ponttal, 11 gólpasszal és 4 labdaszerzéssel jelentkezett a legutóbbi tripla-duplája után. A Rockets kezdője összességében is jól muzsikált, Garrison Mathews is beszórt 22 pontot, illetve Jae'Sean Tate is hozzátett 15 egységet, viszont a cseresorukat az sem rázta fel, hogy a meccs során pályára rohan egy szintet teljesen meztelen szurkoló. A Kings második sora 52-20-ra múlta felül a hazai cseréket, és ezen különbség áthidalásában az sem segített, hogy a Rockets játékosai csak 42.3 százalékkal dobtak mezőnyből. Kiemelendő még a hazaiaktól Usman Garuba, aki ugyan nem szerzett pontot, de begyűjtött 14 lepattanót, és vele a pályán +12-ben zárt a csapata.

A Rockets legjobb dobói: Green 33/18, Porter Jr. 27/12, Mathews 22/18
A Kings legjobb dobói: Barnes 25/12, DiVincenzo 19/9, Metu 18/6

Memphis Grizzlies–Phoenix Suns 122–114

Ezt hogy csinálta a Memphis? Ja Morant, Desmond Bane, Jaren Jackson Jr., Steven Adams és Tyus Jones nélkül, gyakorlatilag B kerettel állt ki erre a mérkőzésre a Grizzlies a sorozatban kilenc győzelemből, teljes haderővel érkező, az alapszakaszt már megnyerő Sunsszal szemben - majd ennek ellenére gyakorlatilag sima győzelmet aratott. A hazaiak sokáig menedzselgették az első negyedben kiépített tíz pont feletti előnyüket, majd a harmadik negyed végén és a záró etap elején már váltott vezetéssel haladtak a csapatok, hogy aztán egy 17-2-es rohammal eldöntse a küzdelmet Taylor Jenkins együttese. Az utolsó negyed első felében összességében 84-85-ről lett 101-87 és az utolsó hat percben már nem forgott veszélyben a memphisi siker, kontrollálta az eseményeket a társaság, így nagyon nem is kellett izgulnia. Jenkins szerint ez "kultúragyőzelem", vagyis a kialakított szemlélet és rendszer diadala volt, végig agresszívek, koncentráltak, tudatosak maradtak és megmutatták, hogy milyen mély ez a keret: heten jutottak náluk tíz pont fölé, Dillon Brooks (30 pont, 7 gólpassz) volt a legeredményesebb, de azért maradjunk annyiban, hogy a Melton-Williams-Brooks-Anderson-Tillman sortól nem vártunk ilyen bravúrt. A gárda előtt mindenesetre Monty Williams, a vendégek mestere is fejet hajtott, mint mondta, a Memphis most lejátszotta őket, a két társaság hozzáállását nem is lehetett összehasonlítani - így a Grizzlies már sorozatban hét sikernél tart és összességében az 55. győzelmét húzta be. Plusz adalék a tartalékosságohz. a második félidőben már Jenkins sem lehetett ott, két technikaival kiállították, segédje, Darko Rajakovic meccselt...

Booker estéje sem volt elég. Elsősorban védekezésben vesztette el a csít a Suns, de támadásban is enerváltnak, tompának tűnt a ligaelső – így is látótávolságon belül maradt, helyenként vezetett is, majd az utolsó negyedben megint elsüllyedt és onnan már nem tudott visszajönni. Történt mindez annak ellenére, hogy Devin Booker 17/28 jó dobással 41 pontot szórt és rá abszolút nem lehetett panasz, legalábbis támadásban, mert hatékonyan dobott, volt négy gólpassza is, a gyűrűig is elment, a tempóit is bedobálta, ő kiemelkedett a csapatából. Mellé viszont senki nem nőtt fel, egyedül a mindig stabil, most 18 pontig jutó Mikal Bridgest lehet említeni, de ez most csapatszinten nagyon soványka volt az első kiemelttől - december 13-a (!) óta először kaptak ki nyugati csapattól idegenben, igaz, tétje természetesen már egyik fél számára sincs a hátralévő meccseknek.

A Grizzlies legjobb dobói: Brooks 30/3, Williams 19/3, Melton 17/9
A Suns legjobb dobói: Booker 41/9, Bridges 18/3, Payne 11/3

Milwaukee Bucks–Los Angeles Clippers 119–153

Covington és a Clippers nagy meccse lett a B-keretek csatájából. Mindkét csapat back-to-backet játszott és nem sokkal a kezdés előtt mindkét tréner a kulcsemberek kiültetése mellett döntött: a Bucksnál Adetokunbo, Middleton, Holiday, Lopez, Allen és Matthews, a Clippersnél pedig George, Jackson, Morris és Batum hiányzott. Ebből egy igazi őrült meccs lett, amelyen a Clippers nagyon elkapta a fonalat: a vendégek 60 százalék feletti mezőnymutatót hoztak össze és 153 pontot dobtak, amely franchise-rekordnak számít az alapszakaszban. Már az első félidőben is a vendégek voltak élesebbek, aztán a nagyszünet után ráléptek a gázra és állva hagyták a Milwaukee-t, a vége pedig így kiütéses Los Angeles-i siker lett - egyik edzőt sem érdekelte túlságosan a dolog, de Tyronn Lue azért nyilván elégedetten távozhatott az arénából. Külön emeljük ki Robert Covingtont, aki ihletett napot fogott ki: eddig egyszer sem dobott 21 pontnál és öt triplánál többet a szezon során, erre most csak a második félidőben 33 egységet termelt 9/13 triplával és végül 43 pontos karriercsúcsot szórt 11/18 hármassal - ez utóbbi klubcsúcs, mostantól ő az új mérce. A végén már az volt a kérdés, hogy megdobja-e az ötvenet, de kihagyott két ígéretes triplát, így végül nem volt rá esélye - róla és a Clippers gálájáról szólt az este a cseresorok csatájában, de azért a 32 ponttal és 7 gólpasszal dupla karriercsúcsot hozó Amir Coffey-t is említsük meg...

A Bucks legjobb dobói: Nwora 28/9, Portis 25, Carter 18/6
A Clippers legjobb dobói: Covington 43/33, Coffey 32/15, Kennard 23/9

Oklahoma City Thunder–Detroit Pistons 101–110

Élesedik a tankcsata. Győzelmével a Pistons szezonbéli 22. sikerét aratta, így ezek számában beérték az egy meccsel kevesebbet játszó Thundert, és ha nem vigyáznak az utolsó meccseiken, akkor ki is csúszhatnak az utolsó három helyezett közül, ezzel csökkentve az esélyeiket a lotteryn az 1/1-re. A fordulást követően ehhez a győzelmükhöz nem fért sok kétség, a 28-14-re megnyert harmadik negyedüknek köszönhetően 17 pontos előnnyel vágtak neki a negyedik negyednek, amit már könnyedén be tudtak osztani a végéig. Dwane Casey ugyan becsülettel próbálkozott csapata esélyeinek a rontásával, Cade Cunningham, Saddiq Bey és Isaiah Stewart is csak az első percekben jutott szóhoz, majd mindhárman kiülték a meccs hátralévő részét, de a hiányukban Frank Jackson és Killian Hayes is beszórt 26-26 pontot – különösen az utóbbi villogott, 7 lepattanót, 8 gólpasszt, 5 labdaszerzést és 2 blokkolt dobást is betett a közösbe. Mellettük Isaiah Livers (17 pont, 11 lepattanó) és Saben Lee (11 pont, 5 lepattanó, 12 gólpassz) is dupla-duplázott, de Jamorko Pickett és Braxton Key is élni tudott a lehetőséggel.

Becsülettel helytállt a Thunder. Közvetlenül a meccs előtt Alekszej Pokusevszki influenzára utaló tünetekkel kidőlt a hazaiaktól, így mindössze nyolc játékossal volt kénytelen megvívni az összecsapást Mark Daigneault és csapata, de így is tisztességesen helyt tudtak állni, az első félidőben tartani is tudták a lépést az ellenfelükkel. Jaylen Hoard ugyan csak Pokusevszki kidőlése miatt került a kezdőbe, de így 40 percet a pályán töltött, ami alatt egy 11 pontos, 20 lepattanós dupla-duplát ért el. A pontokért leginkább Theo Maledon (28 pont, 6 lepattanó, 6 gólpassz) felelt, de Isaiah Roby és Lindy Waters III is hozzátett 16-16 egységet, előbbi 9 lepattanójával is hozzájárult csapata 54 begyűjtött lecsorgójához, viszont az itteni fölénye sem volt elegendő a Thundernek ahhoz, hogy ellensúlyozni tudják azt, hogy 11 büntetőt is kihagytak az este folyamán.

A Thunder legjobb dobói: Maledon 28/9, Waters 16/12, Roby 16
A Pistons legjobb dobói: Jackson 26/12, Hayes 26/6, Livers 17/12

San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 130–111

Nem hibázott a Spurs. A liga leggyengébb csapatának számító Portland ellen kötelező volt nyernie a playinért hajtó San Antoniónak és Gregg Popovich együttese nem is rontotta el a feladatot. A kissé tapogatózósabb első negyed után a másodikban a lovak közé csaptak a hazaiak és a nagyszünetben már 77-49-re, közel 30 ponttal vezettek, itt el is dőlt a küzdelem annak ellenére, hogy a vezér, Dejounte Murray ott sem volt a csapattal egy megbetegedés miatt. A társaság azonban így is 57 százalékkal célzott mezőnyből és 34 gólpasszal zárt, tökéletesen működött a rendszer, a Vassell-Johnson páros 9/16 triplát süllyesztett el, Jones kilenc gólpasszt osztott szét és összesen nyolcan is kétszámjegyű ponttermést hoztak náluk. A Portland asszisztált mindehhez, a vendégcsapat egyszerűen ennyire képes jelenlegi állapotában, úgyhogy nem tudta megizzasztani a Spurst – a texasiak így tovább növelték az előnyüket a Lakersszel szemben, ráadásul most játszanak még egyet a Blazersszel.

A Spurs legjobb dobói: Vassell 22/12, Keldon Johnson 21/15, Collins 15
A Trail Blazers legjobb dobói: Keon Johnson 20/12, Williams 17/9, Eubanks 13, Brown III 13/6

Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 130–136

Ismét bizonyított a Timberwolves. Az utóbbi meccseken úgy hozott gyengébb eredményeket a Minnesota, hogy szinte csak a liga legjobbjaival találkozott (Suns, Celtics, Mavs, Bucks, plusz legutóbb a Raptors), most azonban a szintén magasan jegyzett Denver otthonában ismét megvillant. A vendégek végig tartották a lépést, sőt az első negyedben dobott 40 pontjuknak köszönhetően a találkozó nagyobb részében vezetni tudtak, majd a záró etap elején egy 10-2-es futással ismét meg tudtak lépni és kényelmesebb előnyt alakítottak ki. A Nuggets aztán 118-129-ről, az utolsó két és fél percben kezdett el visszajönni, 24 másodpercnél 130-133-ig közelített a gárda, de a Minny három büntetővel és jó védekezéssel megőrizte a vezetését és megnyerte a meccset. Egyénileg Karl-Anthony Towns felvette a kesztyűt Nikola Jokiccsal (32 pont, 9 lepattanó, 2 blokk), D'Angelo Russell 24 pontot szórt, Anthony Edwards három fontos triplát süllyesztett el, csapatszinten pedig 50 százalékkal dobtak mezőnyből és 19 hármast küldtek a gyűrűbe. Towns szerint mindenkit emlékeztettek rá, hogy ők egy komoly playoff-csapat jelen pillanatban és úgy nyertek, hogy az ellenfél 44 percig játszatta az MVP-jét - nem mellesleg idén 3–1-re megnyerték a Denver elleni alapszakasz-csatát és matematikailag még nem kizárt, hogy megelőzik őket a tabellán.

Túl sokat hibázott a Denver.
Ha azt nézzük, hogy 53.5 százalékos mezőnymutatóval és 36 gólpasszal zártak a hazaiak, akkor azt látjuk, hogy egészen parádés teljesítményt nyújtottak, de egyrészt a tripláik nem ültek, másrészt újra a megszokott lemezt rakták fel: eladtak 18 labdát és azokból 30 (!) pontot kaptak, ilyen előnyt nem adhattak volna az ellenfélnek. A védekezésük egyébként sem volt az igazi, így végig nagyon hajtaniuk kellett és bár Nikola Jokics (38 pont, 19 lepattanó, 8 gólpassz, 14/21 mezőnyből) most is videójáték-számokat hozott, de ezúttal ez sem bizonyult elégnek - ahogy az sem, hogy 47 pontot, 8/11 triplát és 9 gólpasszt tett hozzá a Gordon-Morris duó. A vereség miatt újra a Jazz mögé csúsztak és még figyelniük kell a Wolvesra, a sorsolásuk pedig a következő: az életéért küzdő Lakers oda-vissza, a szintén az életéért küzdő Spurs, valamint a tét nélkül játszó, de a jelek szerint parádézó Memphis, ebből három hazai és egy, Los Angeles-i idegenbeli fellépés.

A Nuggets legjobb dobói: Jokics 38, Gordon 24/12, Morris 23/12
A Timberwolves legjobb dobói: Towns 32/12, Russell 24/6, Edwards 18/9

Los Angeles Lakers–New Orleans Pelicans 111–114

Davis és James sem tudott segíteni. A kisebb sérülésekkel bajlódó LeBron James mellett a közel két hónapja kidőlt Anthony Davis is "feltámadt" a szakadék szélén lévő Los Angelesnél, de a két szupersztár visszatérése sem hozta meg a győzelmet az arany-lilák számára. A hazaiaknál James most is mindent kiadott magából, 40 perc alatt 38 pontot dobott 13/23-as mezőnymutatóval és Davis sem volt rozsdás, hiszen rögtön 37 percet játszott egy ilyen kihagyás után és 23 ponttal, 12 lepattanóval, valamint 6 gólpasszal vétette észre magát. Rajtuk kívül azonban megint "üres" volt a back-to-backet játszó Lakers és bár elképesztően szoros volt a mérkőzés (hat pontnál nagyobb különbség egyik oldalra sem alakult ki az este folyamán), de a végén megint nem volt szerencséjük. Egészen három perccel a vége előttig vezettek a negyedik negyedben, de ott 108-108-nál egyenlített a Pels, majd Davis elrontott két dobást, közben beütött egy faultot, így 108-105-ről 108-112 lett, majd James eladta a labdát, az utolsó percben pedig kapott egy blokkot is Brandon Ingramtől. Végül kilenc másodpercük maradt a hazaiaknak arra, hogy egy triplával egyenlítsenek, de James addig csinálta a dobócseleket, amíg a dobása végül a gyűrűt sem érte el - kikaptak, így pokolian nehéz helyzetbe kerültek a Spursszel szembeni lemaradásuk és a hátralévő sorsolásuk miatt.

Felvette a kesztyűt a Pelicans.
Ugyan a nyugati 11. fogadta a kilencediket, mégis playoff-érzésünk lehetett, hiszen a Lakers már az „egy életem, egy halálom” határnál tart és a New Orleans is átérezte, hogy mi forog kockán. Emiatt az első percektől tapintható volt a keménység és a feszültség, láthattunk "playoff-szerű" faultot is, a Lakers nagy rohamaira pedig mindig válaszolt a NOP - James 21 pontos harmadik negyedét például Ingram 15 pontos játékrésze ellensúlyozta, így maradtak közel a vendégek. A hajrában aztán a Pelicans volt a higgadtabb és talán a frissebb is, az utolsó percekben sorra hozták a clutch játékokat Valanciunasék elöl-hátul, így abszolút megérdemelt győzelmet arattak. A társaság a gyenge triplázás ellenére 50% feletti mezőnymutatót hozott össze, Ingram 29 ponttal, 8 lepattanóval, 7 gólpasszal és 2 blokkal zárt, Valanciunas 17-12-6-ot szállított, míg CJ McCollum ismét bizonyította értékét és 32 ponttal, 4/8 triplával ő lett csapata legeredményesebb játékosa. Ők ezzel most már nagyjából megnyugodhatnak: előrébb úgysem kerülhetnek az alapszakasz végéig, viszont a Spurs előtt két, a Lakers előtt három meccsel vezetnek úgy, hogy öt találkozójuk van hátra és mindkét említettnek meg kellene előzni őket ahhoz, hogy kicsússzanak a playinből.

A Lakers legjobb dobói: James 38/9, Davis 23/3, Monk 13/6
A Pelicans legjobb dobói: McCollum 32/12, Ingram 29, Valanciunas 17/3

 

NBA
ALAPSZAKASZ

Orlando Magic–Toronto Raptors 89–102
Washington Wizards–Dallas Mavericks 135–103
Boston Celtics–Indiana Pacers 128–123
Houston Rockets–Sacramento Kings 117–122
Memphis Grizzlies–Phoenix Suns 122–114
Milwaukee Bucks–Los Angeles Clippers 119–153
Oklahoma City Thunder–Detroit Pistons 101–110
San Antonio Spurs–Portland Trail Blazers 130–111
Denver Nuggets–Minnesota Timberwolves 130–136
Los Angeles Lakers–New Orleans Pelicans 111–114

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik