MLS: „Nincs olyan sportélmény Los Angelesben, amilyen ez lesz”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.12.21. 20:16
null
Az újonc Los Angeles FC tulajdonosa, Tom Penn már alig várja az április 29-i első hazai meccset
A tavaly és idén is nagydöntős Seattle ellen kezdi első MLS-idényét az újonc Los Angeles FC, Nikolics Nemanjáék a Colorado Rapidhoz, Németh Krisztiánék Philadelphiába látogatnak, Sallói Dániel a New York City FC-t fogadják az első fordulóban.

 

Belehúzott a Los Angeles FC!

Az észak-amerikai labdarúgó-bajnoksághoz, az MLS-hez 2018-ban csatlakozó újonc a legelső alapszakasz-mérkőzését a legutóbbi két nagydöntőben érdekelt, tavaly arany- idén ezüstérmes Seattle Sounders otthonában játssza március 4-én. Sőt, a poén kedvéért az első hazai bajnokiját is a Seattle ellen vívja majd április 29-én. A nagy időkülönbség feltehetőleg annak köszönhető, hogy az LAFC otthona, a 22 ezres Banc of California Stadium még nincs kész, ugyanakkor 350 millió dollárba kerül.

NASHVILLE IS ÉRKEZIK
Nashville a következő város, amelynek labdarúgócsapatát felvették az észak-amerikai profiliga (MLS) tagjai közé, a szervezet azonban korábbi terveivel ellentétben nem hozott döntést a további egy kiadó helyről.

"Detroit, Cincinnati és Sacramento is olyan remek pályázati anyagot nyújtott be, amelynek felülvizsgálata több időt vesz igénybe" – áll az MLS csütörtöki közleményében, amelyből az is kiderült, hogy a végleges döntést még az év vége előtt bejelentik.
A Nashville esetében egyelőre nem tudni a csatlakozás időpontját. Ennek oka, hogy 2014-ben a David Beckham által menedzselt Miami kapta meg a jogot, de mivel stadionhelyzete azóta sem rendeződött, még mindig kérdéses, mikor vehet részt a bajnoki sorozatban.
Korábban az MLS 2017 végére ígérte annak a két klubnak a kijelölését, amelyek 2020-tól szerepelhetnek az élvonalban.

MTI

„A Banc of California Stadium egy sikertörténet lesz, az egyik legjobb szurkolói élményt biztosítja majd a világon. Hálás vagyok mindenkinek, aki hozzájárul, hogy az időtervhez képest majd' egy hónappal korábban és a költségkeretet tartva megnyithatjuk – nyilatkozta az LAFC tulajdonosa, Tom Penn. Alig várom, hogy április 29-én megtapasztaljuk a hangulatot: nincs olyan sportélmény Los Angelesben, amilyen ez lesz!”

Az újonccal megegyezően a DC United is új stadionban, az Audi Fielden játszik majd, de csak nyártól, úgyhogy addig a hazai bajnokikat Washingtonban, ám még nem kijelölt helyszínen rendezik. Hasonló cipőben jár a Portland Timbers is, amely viszont járja majd a vidéket a szezon elején, mert a Providence Parkban jelentős felújítási munkálatokat végeznek.

Az MLS egyelőre az összes ligatag első hazai meccseiről tájékoztatott, a további menetrendet később hozzák nyilvánosságra – de az máris tudható, hogy a friss bajnok Toronto FC odahaza kezdi meg idényét, méghozzá a Columbus Crew ellen, amelyet az idei főcsoportdöntőben kiejtett, és amely felett a költözés réme lebeg, amióta tulajdonosa, Anthony Brecourt bejelentette: ő akár Texasba is hajlandó elvinni a franchise-t az anyagi gondok miatt...

Nikolics Nemanja és a Chicago Fire először a Colorado Rapidshoz hivatalos vendégségbe, majd Sallói Dánieléket, azaz a Sporting Kansas KC-t fogadja, amely egy héttel korábban a New York City FC ellen kezd otthon. Németh Krisztián és a New England Revolution Philadelphiában nyit.

AZ ELSŐ 2018-AS MLS-MÉRKŐZÉSEK

Március 3. Colorado Rapids–Chicago Fire (Nikolics Nemanja), FC Dallas–Real Salt Lake, Houston Dynamo–Atlanta United, Orlando City SC–DC United, Philadelphia United–New England Revolution (Németh Krisztián), San Jose Earthquakes–Minnesota United, Toronto FC–Columbus Crew
Március 4.
Los Angeles Galaxy–Portland Timbers, Seattle Sounders–Los Angeles FC, Sporting Kansas (Sallói Dániel)–New York City FC, Vancouver Whitecaps–Montreal Impact

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik