MLS: keleten gólzápor, nyugaton hanyatlás

Vágólapra másolva!
2017.11.02. 14:06
null
Columbusi öröm: a Crew fél lábbal már a főcsoportdöntőben érezheti magát (Fotó: Reuters)
A rájátszás eddigi történései csak megerősítették az alapszakaszban észlelteket, hogy az MLS Keleti főcsoportja erősebb, mint a Nyugati.

Félidőnél járunk az észak-amerikai labdarúgó-bajnokság, az MLS főcsoport-elődöntőiben, magyarul az „oda- és a visszavágó” között, úgyhogy a nagy dolgok még nem dőltek el – ami viszont nem jelenti azt, hogy ne adódnának érdekességek máris.

Például: a kelet veri a nyugatot.

Ez kivált furcsa megállapítás akkor, amikor a rájátszás az NBA-hez és NHL-hez hasonlóan területi alapon, Keleti és Nyugati főcsoportban zajlik, azaz a két konferencia klubjai az alapszakasz végétől a nagydöntőig nem is találkoznak. Mégis az MLS-idény egyik legnagyobb tapasztalata, hogy a hozzánk közelebb eső partvidék csapatai jobbak, amit a playoff eddig is bizonyított. Elég, ha csak azt vesszük, hogy a két-két elődöntő közül nyugaton egyikben sem esett gól, míg keleten összesen nyolc. De van tovább is...

Itt van például a Columbus Crew, amely mifelénk pótselejtezőnek beillő „knockout round”-beli mérkőzése megnyerésével jutott a főcsoport-elődöntőbe, amelyben a tíz emberre fogyatkozó New York City FC-t agyonverte, és fél lábbal a konferenciafináléba lépett. A Columbus 15 ponttal végzett a Keleti főcsoportot és az egész alapszakaszt megnyerő Toronto FC mögött – ami 5. kiemelési számot ért –, de még ezzel a pontmennyiségével is bajnok lett volna nyugaton. Olyan erős volt ugyanis a Keleti főcsoport, hogy az összesített ligatabella első öt helyét elvitte.

A Columbus győzelme a New York City ellen:



Születtek elemzések arról menet közben, hogy érzésre is erősebb, gazdagabb, színvonalasabb a Keleti konferencia – a Toronto az egész mezőnyből kiemelkedik, a New York City FC tűnt hozzá a legközelebb minőségben, a Nikolics Nemanja-féle Chicago Fire feltámadt többéves szenvedéséből, a New York Red Bulls tartja magát stabilan, az Orlando City új stadiont épített, miként az újonc Atlanta United is, amely új érkező létére nézőcsúcsokat döntött, és azonnal bejutott a rájátszásba. Ha pedig az érzések nem volnának elegendőek: a 11 keleti csapatból 7 pozitív mérleggel zárt a nyugatiak ellen, akik persze azért nem falábúak, hiszen a legutóbbi 12 év bajnokai közül egyetlen keleti van jelenleg: a Columbus Crew.

Főcsoport-elődöntő, 1. mérkőzések
Kelet
New York Red Bulls (6. kiemelt)–Toronto FC (1.) 1–2 (visszavágó: vasárnap, 21. Tv: Eurosport1)
Columbus Crew (4.)–New York City FC (2.) 4–1 (vv: vasárnap, 23. Tv: Eurosport1)
Nyugat
Houston Dynamo (4.)–Portland Timbers (1.) 0–0 (vv: vasárnap»hétfő, 1.30)
Vancouver Whitecaps (3.)–Seattle Sounders (2.) 0–0 (vv: csütörtök»péntek, 4.30)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik