Kosárlabda: Budapesten turnéznak a New York-i varázslók

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2016.02.09. 13:03
Június 2-án újra Magyarországa látogat a Harlem Globetrotters kosárlabdacsapata, amely a megalakulásának jubileumi, kilencvenedik évfordulója alkalmából szervezett világkörüli turnéján a Papp László Sportarénában is pályára lép.

Az eredetileg komoly kosárlabdacsapatként indult New York-i társulat a 30-as évek elején egy, az ellenfelükre mért, a legenda szerint 112–5-ös megsemmisítő vereség során állt neki bohóckodni, amelynek eredményeképp az idők folyamán – megkérdőjelezhetetlen játéktudásuk mellett – védjegyükké vált a komédia és a nézőket is aktívan bevonó show-műsor.

A Harlem Globetrotters az 1950-es évektől végleg a szórakoztatóiparra váltott a hagyományos sportról, gyakorlatilag a világ minden pontján fellépett már. A hivatásos játékosokból álló, feltűnően egyedi játékot játszó Harlem Globetrotters népszerűsége töretlen. Műsoruk ötvözi a cirkusz, a színház és a komédia eszközeit a sporttal.

Fennállásuk óta a világ 118 országában több mint húszezerszer tartottak bemutatókat – tájékoztatták a magyar szervezők kedden az MTI-t.

A Harlem Globetrotters csillaga ott virít a Hollywood Boulevardon, s tiszteletbeli tagjaik között található Bob Hope, Kareem Abdul-Jabbar, Whoopi Goldberg, Nelson Mandela és II. János Pál Pápa is.

Az együttes először 1961-ban játszott Magyarországon, legutóbb 2011-ben tartott Budapesten bemutatót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik