Ki lesz a bajnok? – minden idők egyik legszorosabb rájátszása jöhet az NBA-ben

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
Vágólapra másolva!
2022.04.16. 13:51
null
Devin Booker vezérletével magabiztosan lett ligaelső a Phoenix Suns (Fotó: Getty Images)
Lezárult az NBA 2021–2022-es idényének alapszakasza, sőt az utolsó rájátszáshelyek is elkeltek a play-in tornán, szombaton (ma) pedig már kezdetét is veszi a rájátszás, amely rendkívül szorosnak ígérkezik, hiszen a megszokottnál jóval több bajnokesélyes csapattal számolhatunk. Megnéztük, nagyjából mire lehet számítani! 


NYUGATON A SUNS A FAVORIT, DE...

A tavalyi döntős Phoenix Suns magabiztosan, 64–18-as mérleggel nyerte meg a Nyugati főcsoportot az alapszakaszban, ráadásul ligaelső lett, és arra készül, hogy ezúttal már bajnoki címmel fejezze be az évadot. Nem is kérdés, Monty Williams alakulata nagyon egyben van, a Devin Booker és Chris Paul vezette Suns támadó, valamint védőhatékonyságban is a liga öt legjobb csapata között zárt, erre pedig semelyik másik franchise nem volt képes ebben az idényben. Az arizonaiak első körös ellenfele a play-in tornán bejutott, Zion Williamst nélkülöző New Orleans Pelicans lesz, amely ugyan kifejezetten összeállt az utóbbi hónapokban, vélhetően nem jelent majd komoly kihívást Bookeréknek.

A Suns azonban nem lehet nyugodt, hiszen közvetlen mögötte ott van a liga egyik legdinamikusabban fejlődő, fiatal klasszismatériákból álló csapata, a Memphis Grizzles, valamint az elmúlt évtizedben ötször döntőző, háromszor bajnoki címet nyerő Golden State Warriors. Előbbi Ja Morant vezérletével – már ha teljesen egészséges a 22 éves irányítóklasszis – mindenkire veszélyes lehet, míg utóbbinál újra összeállt a Steph Curry, Klay Thompson, Draymond Green trió, akiket sérülés nélkül sosem szabad leírni. A Grizzlesre minden bizonnyal nem is vár majd túl nehéz feladat az első körben, hiszen a play-in tornán bejutott, egyre jobban összeálló, de azért még korántsem tökéletes Minnesota Timberwolves lesz az ellenfél, de a Warriorsnak már nehezebb dolga lesz az MVP-várományos Nikola Jokics vezette Denver Nuggets ellen.

Ki lesz az alapszakasz-MVP?
Szinte biztos, hogy megvédi címét a Denver Nuggets szerb centere, Nikola Jokics. A 27 éves klasszis úgy vezette csapatát a Nyugati konferencia hatodik helyére, hogy két legfontosabb társa, Jamal Murray és Michael Porter Jr. szinte a teljes idényben hiányzott, ráadásul történelmet is írt: az első játékos lett a liga történetében, aki eljutott 2000 pontig, 1000 lepattanóig és 500 gólpasszig egy évad során. Mögötte a Philadelphia 76ers centere, Joel Embiid és a Milwaukee Bucks kétszeres MVP-je, Janisz Adetokunbo gyűjthet még be jó néány szavazatot, de Jokics győzelme vélhetően nem forog majd veszélyben.

A Nyugati negyedik kiemelt a Luka Doncic zsenialitása köré épülő Dallas Mavericks lett, amely ugyan favorit lehetne az ötödik helyen végző Utah Jazz ellen, de a szlovén klasszis sérüléssel bajlódik, így könnyen lehet, hogy több meccset is ki kell majd hagynia a párharcból. Mindent összevetve a Suns a főcsoport első számú esélyese, de a Grizzles, a Warriors és a Mavericks sem leírható, ha megőrzi legnagyobb sztárjai egészségét.

KELETEN BÁRMI ELKÉPZELHETŐ

Izgalomból nem volt hiány. A nyári játékosmozgások után azt már sejteni lehetett, hogy a 2020-as döntős, tavaly némiképp leszereplő Miami Heat megerősödve tér vissza erre az idényre, azt azonban kevesen gondolták, hogy Eric Spoelstra csapata a Keleti konferencia első helyén végez, megelőzve a sokkal esélyesebbnek tartott riválisokat. A Heat támadóegysége a fejlett statisztikákat tekintve a liga legjobb tíz csapatában sem volt benne, védekezése azonban egészen elképesztő módon összeállt, s bár volt a csapatnak nehezebb időszaka, kiegyensúlyozottsága végül az élre repítette. A konferencia szorosságát jól jelzi, hogy ettől függetlenül korántsem a Heat a rájátszás legnagyobb favoritja, sőt a play-in tornán keresztül bejutott, tavaly főcsoportdöntőig menetelő Atlanta Hawks elleni első körös párharcot sem veheti félvállról.

A Heat mindössze kétmeccsnyi előnnyel végzett a Keleti konferencia élén, de mögötte még nagyobb volt a dulakodás: az idény közben feltámadó Boston Celtics, a címvédő Milwaukee Bucks és a szezon közben James Hardenért cserélő Philadelphia 76ers azonos, 51–31-es mérleggel zárt. A meccsegyenlőség végül a Bostonnak „kedvezett”, de az idézőjel nem véletlen, hiszen Jayson Tatumék ellenfele az első körben az a Brooklyn Nets lesz, amely ugyan csak a play-in tornán keresztül jutott be a rájátszásba a 7. helyen, a fogadóirodáknál mégis az egyik legfőbb bajnokesélyes. A kétszeres alapszakasz-MVP Janisz Adetokunbo vezette Bucks az első körben az idényt remekül kezdő, később alaposan összeomló Chicago Bulls ellen nyitja a playoffot, míg a Joel Embiiddel fémjelzett 76ers az utóbbi hónapok egyik legjobb formáját mutatót Toronto Raptorsszal mérkőzik meg.

Keleten már az első körben jön egy főcsoportdöntőnek is beillő párharc: Boston Celtics–Brooklyn Nets (Fotó: Getty Images)
Keleten már az első körben jön egy főcsoportdöntőnek is beillő párharc: Boston Celtics–Brooklyn Nets (Fotó: Getty Images)

Annyi biztos, hogy az Atlanta Hawks, a Chicago Bulls és a Toronto Raptors első körös továbbjutása meglepetés lenne, de korántsem elképzelhetetlen, míg a Boston Celtics–Brooklyn Nets párharc már most, az első körben felér egy főcsoportdöntővel. Keleten szinte tényleg bármi megtörténhet...

Így látja Vegas
A fogadóirodáknál az alapszakaszban ligaelső, tavaly döntős Phoenix Suns a bajnoki cím legfőbb esélyese, majd tőle nem sokkal lemaradva a tavaly bajnok Milwaukee Bucks következik. A dolgok ezután válnak érdekessé, hiszen Las Vegasban szinte mindenhol egyforma esélyt látnak a Golden State Warriors, a Boston Celtics és a Brooklyn Nets bajnoki címére, csakhogy ebből utóbbi kettő rögtön az első körben összecsap egymással. A fogaóirodáknál a tizenhat még versenyben lévő csapat közül a Chicago Bullsnak és a New Orleans Pelicansnak van a legkevesebb esélye bajnoki címet ünnepelni.

NBA-RÁJÁTSZÁS,
ELSŐ KÖR, PÁROSÍTÁSOK
Nyugati főcsoport

Phoenix Suns (1.)–New Orleans Pelicans (8.)
Memphis Grizzles (2.)–Minnesota Timberwolves (7.)
Golden State Warriors (3.)–Denver Nuggets (6.)
Dallas Mavericks (4.)–Utah Jazz (5.)
Keleti főcsoport
Miami Heat (1.)–Atlanta Hawks (8.)
Boston Celtics (2.)–Brooklyn Nets (7.)
Milwaukee Bucks (3.)–Chicago Bulls (6.)
Philadelphia 76ers (4.)–Toronto Raptors (5.)

A párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak.

ÍGY FEST A RÁJÁTSZÁS ELSŐ JÁTÉKNAPJA

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik