Itt pingvinvadászat, ott szabad rablás – rajtol az NHL rájátszása

Vágólapra másolva!
2013.04.30. 14:46
null
A Pittsburghben Sidney Crosby játéka kérdéses, Jarome Iginla sokat tehet a pótlásáért (Fotók: Reuters)
Magyar idő szerint szerdára virradóra kezdetét veszi az észak-amerikai profi hokiliga, az NHL rájátszása. A szezont megcsonkító bérviták sora már feledésbe merült, a Stanley-kupáért kiírt playoff előtt legalább akkora az izgalom, mint a korábbi években. Ki állítja meg a Pittsburghöt vagy a Chicagót? Milyen eredménnyel búcsúzik a Detroit a Nyugati főcsoporttól? Lesz-e címvédés 15 év után először?

Vasárnap véget ért az NHL bérviták miatt 82 helyett 48 mérkőzésesre csonkított alapszakasza, amelyen minden mérkőzésnek nagyobb jelentősége volt, mint általában, s ez érződött is a találkozók hangulatán és a nézőszámon. Rég tapasztalt rajongás övezte a hokimeccseket a tengerentúlon, egyesek már arra ragadtatták magukat, hogy felvessék, mindig lehetne rövidebb a hokiidény. Persze a pénztárcákat felügyelők gyorsan elhessegették ezeket a gondolatokat.

A rájátszás előtti izgalom persze a szokásos, máris mindenki az esélyeket latolgatja, miközben a Sport Tv és az ESPN America programját fürkészve leshetjük, mit láthatunk élőben a tévében. Sztori szinte minden párharcban akad: a Keleti főcsoportban toronymagas favoritnak tartott Pittsburgh a sérült Sidney Crosbyt visszavárva esik neki az Islandersnek, a Montreal és az Ottawa először találkozik a playoffban a Senators újjáalapítása óta, az első kör egyetlen Original Six-belharcát a Boston és a Toronto vívja. A sokkal kiegyenlítettebb Nyugati főcsoportban az LA Kings a Detroit 1998-as bravúrja óta első csapatként megvédené a Stanley-kupát, míg a Red Wings az Anaheim ellen kezdi meg zsinórban 22., egyben utolsó menetelését a konferenciában, mielőtt a nyáron „átköltözik” Keletre.

Nézzük az esélyeket párharcról párharcra!

Pittsburgh Penguins (1.)–New York Islanders (8.)
Miközben a tavalyi döntős New Jersey Devils megsínylette legjobbjai sérüléseit, és lemaradt a playoffról, a Pittsburgh úgy volt képes dominálni a Keleti főcsoport alapszakaszbeli küzdelmeit, hogy hol Jevgenyij Malkint, hol Sidney Crosbyt kellett nélkülöznie – a kanadai mostanában sem egészséges, kérdés, mikor játszhat legközelebb. Csoportriválisával eddig háromszor találkozott a playoffban, mindháromszor az Islanders nyert, a rájátszásba hat év után visszatérő New York-iak ebben az idényben öt meccsből csak egyszer győzték le a Pingvineket. A papírforma alapján nem néz ki több egy-két győzelemnél John Tavareséknek. NSO-tipp: 4–2 a Pittsburghnek.
Pittsburgh Penguins (1. kiemelt, 63 pont az alapszakaszban, zsinórban 6. alkalommal a playoffban, a legutóbbi 20 idényből 16-odszor playoffszereplő). Gólkirály: Chris Kunitz 22. Pontkirály: Sidney Crosby 56 (15+41). Kapusok: Marc-André Fleury 91.6%-os hatékonyság (33 meccs), Tomás Vokoun 91.9% (20). Edző: Dan Bylsma
New York Islanders (8., 55, 1., 6.). Gólkirály: John Tavares 28. Pontkirály: John Tavares 47 (28+19). Kapus: Jevgenyij Nabokov 91.0% (41). Edző: Jack Capuano

A Montreal és az Ottawa először találkozik a playoffban
A Montreal és az Ottawa először találkozik a playoffban

Montreal Canadiens (2.)–Ottawa Senators (7.)
Az Ottawa az alapszakasz utolsó mérkőzésén legyőzte a Bostont, ezzel elkerülte a Pittsburghöt, egyúttal létrehozta az első kör kanadai rangadóját. Az Ottawa 1992-ben újjáalapított csapata még sohasem találkozott a Montreallal a playoffban, így az utóbbi bő húsz év során igencsak lagymatag volt az egymástól másfél órás autóútra fekvő két város közös NHL-története. Nincs is jobb módja az állóvíz felkavarásának, mint egy jó kis playoffpárharc. NSO-tipp: 4–3 a Montrealnak.
Montreal Canadiens
(2., 63, 1., 12.). Gólkirály: Max Pacioretti és Brendan Gallagher 15-15. Pontkirály: Max Pacioretti 39 (15+24). Kapusok: Carey Price 90.5%-os hatékonyság (39 meccs) és Peter Budaj 90.8% (10). Edző: Michel Therrien
Ottawa Senators
(7., 56, 2., 13.). Gólkirály: Kyle Turris 12. Pontkirály: Kyle Turris 29 (12+17). Kapusok: Craig Anderson 94.1%-os hatékonyság (24 meccs), Robin Lehner 93.6% (12). Edző: Paul MacLean

Lundqvist és a Rangers-védelem retteghet Ovecskintől
Lundqvist és a Rangers-védelem retteghet Ovecskintől

Washington Capitals (3.)–New York Rangers (6.)
Március közepén még a Keleti főcsoport utolsó előtti helyén állt a Washington, amely óriási hajrájának és a liga leggyengébb csoportjának köszönhetően egy hónapon belül a konferencia harmadik helyén találta magát. Alekszandr Ovecskin élete formájában játszik, s bár a szintén jól hajrázó Rangersnél abban bíznak, hogy előbb-utóbb kifullad a Capitals, a tavalyi főcsoport-elődöntőt a hetedik meccsen elbukó fővárosiakban a visszavágás még bőven benne van. NSO-tipp: 4–2 a Washingtonnak.
Washington Capitals
(3., 57, 6., 14.). Gólkirály: Alekszandr Ovecskin 32. Pontkirály: Alekszandr Ovecskin 56 (32+24). Kapusok: Braden Holtby 92.0%-os hatékonyság (36 meccs) és Michal Neuvirth 91.0% (13). Edző: Adam Oates
New York Rangers
(6., 56, 3., 11.). Gólkirály: Rick Nash 21. Pontkirály: Derek Stepan 44 (18+26). Kapus: Henrik Lundqvist 92.6%-os hatékonyság (43 meccs). Edző: John Tortorella

Boston Bruins (4.)–Toronto Maple Leafs (5.)
A ligát megalapító Original Six két képviselője csap össze a párharcban, immár 15. alkalommal, de az 1974-es liganegyeddöntő óta először. A 2011-es bajnoki címe óta csak önmagát kereső Bruins az alapszakasz végére elfáradt, a Pittsburgh utolérése helyett a 4. helyre csúszott vissza a főcsoportban, és a játéka sem meggyőző. A Toronot elleni négy alapszakaszmeccséből ugyan hármat megnyert, a 2009-ben Tyler Seguin és Dougie Hamilton ellenében Torontóba eladott Phil Kessel és társai számára minden adva van a revánshoz. NSO-tipp: 4–1 a Torontónak.
Boston Bruins
(4., 62, 6., 15.). Gólkirály: Brad Marchand 18. Pontkirály: Brad Marchand 36 (18+18). Kapus: Tuukka Rask 92.9%-os hatékonyság (36 meccs) és Anton Hudobin 92.0% (14). Edző: Claude Julien
Toronto Maple Leafs
(5., 57, 1., 11.). Gólkirály: Phil Kessel 20. Pontkirály: Phil Kessel 52 (20+32). Kapusok: James Reimer 92.4%-os hatékonyság (33 meccs) és Ben Scrivens 91.5% (20). Edző: Randy Carlyle

NYUGATI FŐCSOPORT

Chicago Blackhawks (1.)–Minnesota Wild (8.)
Amekkora örömmámor tört ki a Minnesotánál a rájátszásba jutás után, Chicagóban legalább akkora megkönnyebbülést érezhettek amiatt, hogy az alapszakasz végén kialakult nagy kavarodásból a Wild jött ki nyolcadikként, és nem, mondjuk, a Detroit. Nem mintha a ligaelső Blackhawksnak bárkitől is félnie kellene, de a St. Paul-iak kilógnak az utóidény nyugati mezőnyéből. A két csapat első playoffpárharcától nem várunk szoros ütközetet. NSO-tipp: 4–0 a Chicagónak.
Chicago Blackhawks
(1., 77, 5., 11.). Gólkirály: Patrick Kane és Jonathan Toews 23-23. Pontkirály: Patrick Kane 55 (23+32). Kapusok: Corey Crawford 92.6%-os hatékonyság (30 meccs) és Ray Emery 92.2% (21). Edző: Joel Quenneville
Minnesota Wild
(8., 55, 1., 4. – 2000-ben alakult meg a klub). Gólkirály: Zach Parise 18. Pontkirály: Zach Parise 38 (18+20). Kapus: Niklas Bäckström 90.9%-os hatékonyság (42 meccs). Edző: Mike Yeo

Anaheim Ducks (2.)–Detroit Red Wings (7.)
A liga átszervezése miatt a Winnipeggel konferenciát cserélő Detroit ebben a rájátszásban búcsúzik el a Nyugati főcsoporttól, és ha már sikerült zsinórban 22. alkalommal is kiharcolni a playoffszereplést, mély nyomot hagynának a riválisokban. Az első ellenfél a rájátszás első körének szuperrangadójában az Anaheim Ducks lesz, amely bár második kiemelt a Nyugati főcsoportban, egyáltalán nem nevezhető favoritnak. Már csak azért sem, mert három alapszakaszmeccsből kettőt elveszített Pavel Dacjukékkal szemben, és a Red Wings a legutóbbi négy mérkőzését megnyerte. Szupersztárok mindkét oldalon, nem elképzelhetetlen, hogy a hetedik meccs hosszabbítása dönt majd. NSO-tipp: 4–3 a Detroitnak.
Anaheim Ducks
(2., 66, 1., 9.). Gólkirály: Ryan Getzlaf és Corey Perry 15-15. Pontkirály: Ryan Getzlaf 49 (15+34). Kapusok: Jonas Hiller 91.3%-os hatékonyság (26 meccs) és Viktor Fasth 92.1% (25). Edző: Bruce Boudreau
Detroit Red Wings
(7., 56., 22., 20.). Gólkirály: Pavel Dacjuk 15. Pontkirály: Pavel Dacjuk 49 (15+34). Kapus: Jimmy Howard 92.3%-os hatékonyság (42 meccs). Edző: Mike Babcock

Burrows a playoffban folytatná a góltermelést
Burrows a playoffban folytatná a góltermelést

Vancouver Canucks (3.)–San Jose Sharks (6.)
A San Josét éveken át azzal a bélyeggel illették, amely mostanában a Washingtont jellemzi: a kiváló alapszakasz után sehogy sem sikerült összehozni egy eredményes rájátszást. A legközelebb 2011-ben kerültek a nagy álomhoz, de a főcsoportdöntőben 4–1-re kikaptak a Vancouvertől. Remek alkalom a visszavágásra, hiszen az idény során mindháromszor elverték a Canucksot, és kiváló formában várják a párharcot. A kanadaiak sikere attól függhet, hogy az idényt vállműtéte miatt késve kezdő, később lábtörése miatt megint hetekre kidőlő Ryan Kesler milyen formában játszik, mennyire tudja tehermentesíteni a Sedin ikreket. Sokak szerint ez a mostani Canucks utolsó esélye a nagy eredményre. NSO-tipp: 4–3 a Vancouvernek.
Vancouver Canucks
(3., 59, 5., 14.). Gólkirály: Alexandre Burrows 13. Pontkirály: Henrik Sedin 45 (11+34). Kapusok: Cory Schneider 92.7%-os hatékonyság (30 meccs) és Roberto Luongo 90.7% (20). Edző: Alain Vigneault
San Jose Sharks
(6., 57, 9., 16.). Gólkirály: Logan Couture 21. Pontkirály: Joe Thornton 40 (7+33). Kapus: Antti Niemi 92.4%-os hatékonyság (43 meccs). Edző: Todd McLellan

A Los Angelest tavaly kisöpörte a St. Louist – a Blues játékosai visszavágnának
A Los Angelest tavaly kisöpörte a St. Louist – a Blues játékosai visszavágnának

St. Louis Blues (4.)–Los Angeles Kings (5.)
A címvédő Kings a tavalyi rájátszás második körében nyolcadik kiemeltként kisöpörte a 2. helyen rangsorolt Bluest, az idei alapszakaszban mindhárom meccset megnyerte. Ezek alapján nem lenne kérdés, melyik csapat jut tovább, de a St. Louis egy ponttal többet szerzett, mint a Los Angeles, és a vereségsorozaton kívül más nemigen szól ellene. Az első meccs kulcsfontosságú lesz: ha a címvédő nyerni tud idegenben, megőrzi lélektani fölényét, és megint gyorsan véget érhet a párharc, de ha a Blues egy diadallal elhiszi, hogy van esélye, akár az egész első kör legizgalmasabb párharcát is hozhatja a párosítás. NSO-tipp: 4–2 a Los Angelesnek.
St. Louis Blues
(4., 60, 2., 15.). Gólkirály: Chris Stewart 18. Pontkirály: Chris Stewart 36 (18+18). Kapusok: Brian Elliott 90.7%-os hatékonyság (24 meccs), Jaroslav Halak 89.9% (16), Jake Allen 90.5% (15). Edző: Ken Hitchcock
Los Angeles Kings
(5., 59, 4., 9.). Gólkirály: Jeff Carter 26. Pontkirály: Anze Kopitar 42 (10+32). Kapusok: Jonathan Quick 90.2%-os hatékonyság (37 meccs) és Jonathan Bernier 92.2% (14). Edző: Darryl Sutter

NHL, RÁJÁTSZÁS
KELETI FŐCSOPORT
1. FORDULÓ (a párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak)
PITTSBURGH PENGUINS (1.)–NEW YORK ISLANDERS (8.), az összesített állás: 0–0
1. mérkőzés, május 1., Pittsburgh–Islanders
2. mérkőzés, május 3., Pittsburgh–Islanders
3. mérkőzés, május 5., Islanders–Pittsburgh
4. mérkőzés, május 6., Islanders–Pittsburgh
5. mérkőzés, május 9., Pittsburgh–Islanders (ha szükséges)
6. mérkőzés, május 11., Islanders–Pittsburgh (ha szükséges)
7. mérkőzés, május 12., Pittsburgh–Islanders (ha szükséges)
MONTREAL CANADIENS (2.)–OTTAWA SENATORS (7.), az összesített állás: 0–0
1. mérkőzés, május 2., Montreal–Ottawa
2. mérkőzés, május 3., Montreal–Ottawa
3. mérkőzés, május 5., Ottawa–Montreal
4. mérkőzés, május 7., Ottawa–Montreal
5. mérkőzés, május 9., Montreal–Ottawa (ha szükséges)
6. mérkőzés, május 11., Ottawa–Montreal (ha szükséges)
7. mérkőzés, május 12., Montreal–Ottawa (ha szükséges)
WASHINGTON CAPITALS (3.)–NEW YORK RANGERS (6.), az összesített állás: 0–0
1. mérkőzés, május 2., Washington–Rangers
2. mérkőzés, május 4., Washington–Rangers
3. mérkőzés, május 6., Rangers–Washington
4. mérkőzés, május 8., Rangers–Washington
5. mérkőzés, május 10., Washington–Rangers (ha szükséges)
6. mérkőzés, május 12., Rangers–Washington (ha szükséges)
7. mérkőzés, május 13., Washington–Rangers (ha szükséges)
BOSTON BRUINS (4.)–TORONTO MAPLE LEAFS (5.), az összesített állás: 0–0
1. mérkőzés, május 1., Boston–Toronto
2. mérkőzés, május 4., Boston–Toronto
3. mérkőzés, május 6., Toronto–Boston
4. mérkőzés, május 8., Toronto–Boston
5. mérkőzés, május 10., Boston–Toronto (ha szükséges)
6. mérkőzés, május 12., Toronto–Boston (ha szükséges)
7. mérkőzés, május 13., Boston–Toronto (ha szükséges)
(A dátumok helyi idő szerint értendők)

 

NHL, RÁJÁTSZÁS
NYUGATI FŐCSOPORT
1. FORDULÓ (a párharcok az egyik fél negyedik győzelméig tartanak)
CHICAGO BLACKHAWKS (1.)–MINNESOTA WILD (8.), az összesített állás: 0–0
1. mérkőzés, április 30., Chicago–Minnesota
2. mérkőzés, május 3., Chicago–Minnesota
3. mérkőzés, május 5., Minnesota–Chicago
4. mérkőzés, május 7., Minnesota–Chicago
5. mérkőzés, május 9., Chicago–Minnesota (ha szükséges)
6. mérkőzés, május 11., Minnesota–Chicago (ha szükséges)
7. mérkőzés, május 12., Chicago–Minnesota (ha szükséges)
ANAHEIM DUCKS (2.)–DETROIT RED WINGS (7.), az összesített állás: 0–0
1. mérkőzés, április 30., Anaheim–Detroit
2. mérkőzés, május 2., Anaheim–Detroit
3. mérkőzés, május 4., Detroit–Anaheim
4. mérkőzés, május 6., Detroit–Anaheim
5. mérkőzés, május 8., Anaheim–Detroit (ha szükséges)
6. mérkőzés, május 10., Detroit–Anaheim (ha szükséges)
7. mérkőzés, május 12., Anaheim–Detroit (ha szükséges)
VANCOUVER CANUCKS (3.)–SAN JOSE SHARKS (6.), az összesített állás: 0–0
1. mérkőzés, május 1., Vancouver–San Jose
2. mérkőzés, május 3., Vancouver–San Jose
3. mérkőzés, május 5., San Jose–Vancouver
4. mérkőzés, május 7., San Jose–Vancouver
5. mérkőzés, május 9., Vancouver–San Jose (ha szükséges)
6. mérkőzés, május 11., San Jose–Vancouver (ha szükséges)
7. mérkőzés, május 13., Vancouver–San Jose (ha szükséges)
ST. LOUIS BLUES (4.)–LOS ANGELES KINGS (5.), az összesített állás: 0–0
1. mérkőzés, április 30., St. Louis–Los Angeles
2. mérkőzés, május 2., St. Louis–Los Angeles
3. mérkőzés, május 4., Los Angeles–St. Louis
4. mérkőzés, május 6., Los Angeles–St. Louis
5. mérkőzés, május 8., St. Louis–Los Angeles (ha szükséges)
6. mérkőzés, május 10., Los Angeles–St. Louis (ha szükséges)
7. mérkőzés, május 13., St. Louis–Los Angeles (ha szükséges)
(A dátumok helyi idő szerint értendők)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik