Hetedik bajnoki címéért száll harcba a Chicago Bulls

Vágólapra másolva!
2011.04.16. 11:23
null
A chicagói Derrick Rose akcióban a Lakers ellen. Vajon lesz-e még egy randevújuk? (Fotó: Action Images)
Magyar idő szerint szombat este a Chicago Bulls–Indiana Pacers mérkőzéssel megkezdődik az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) idei rájátszása. Az alábbiakban röviden áttekintjük, milyen párharcokat vívnak az első fordulóban, és azokat milyen erőviszonyok jellemzik.

 

A hagyományoknak megfelelően négy keleti és négy nyugati párharccal veszi kezdetét a rájátszás. A csaták az egyik fél negyedik győzelméig tartanak, majd tovább pörögnek az események.

A továbbjutók megvívják a főcsoport-elődöntőket, azok nyertesei a főcsoportdöntőket – végül a keleti és a nyugati király június elejéig megmérkőzik a bajnoki gyűrűkért.

Rövid áttekintésünk előtt felhívjuk figyelmüket blogzónánk NBA-szekciójára, amelyben minden párharcot részletes erőviszony-elemzéssel vezetünk fel.

 

KELETI FŐCSOPORT
Chicago–Indiana • Miami–Philadelphia • Boston–New York • Orlando–Atlanta

 

CHICAGO BULLS–INDIANA PACERS

Az alapszakasz legjobb mutatójú csapata fogadja az egyetlen olyan gárdát, amelyik negatív mérleggel verekedte be magát a 16 csapatos rájátszásba – már az is kisebbfajta meglepetés lenne, ha a Pacers meccset nyerne.

AZ ALAPSZAKASZBAN
CHICAGO BULLS (1.)

62 győzelem

20 vereség

INDIANA PACERS (8.)

37 győzelem

45 vereség

Egymás ellen: 3–1

92–73 (o), 99–86 (i), 110–89 (o), 108–115 (i)

A Bulls Derrick Rose személyében felvonultatja az MVP-cím fő várományosát, az övé a mezőny leghatékonyabb védőjátéka – amely a 29 ellenfél közül éppen a Pacers ellen működött a legjobban –, és az övé volt a legjobb hazai mutató is az alapszakaszban.

A Michael Jordan nevével és hat bajnoki címmel fémjelzett sikerkorszak óta a Bulls most először lett az alapszakasz legjobbja, és sokkal nagyobb céljai vannak, mint az Indiana legyőzése. A Pacersnek megint nehéz éve volt, még edzőt is váltott, ám Frank Vogel vezetésével végül is sikerült véget vetni a hosszú nyarak négy éve tartó időszakának. Újra playoff tag lett, veszítenivalója innentől nincs.

 

MIAMI HEAT–PHILADELPHIA 76ERS

AZ ALAPSZAKASZBAN
MIAMI HEAT (2.)

58 győzelem

24 vereség

PHILADELPHIA 76ERS (7.)

41 győzelem

41 vereség

Egymás ellen: 3–0

97–87 (i), 99–90 (o), 111–99 (o)

A nyáron összekalapált LeBron James, Dwyane Wade, Chris Bosh nagy hármas egyelőre nem bizonyult világverőnek, lám, a Heat lemaradt a keleti első helyről, ám a Philadelphián nem lenne szabad fennakadnia. A rájátszás résztvevői közül egyedül a Heat található ott az öt legjobban támadó és az öt legjobban védekező csapat között – ez már olyan jellemző, ami a nagy hármast kitaláló Pat Riley klubelnöknek is tetszik.

A Philadelphiának nincs igazán versenyképes irányítója és domináns középjátékosa, legalábbis a Heat elleni alapszakaszbeli meccseken nem nagyon volt, de azért mégis... Andre Iguodala nagy és látványos csatát vívhat Jamesszel, és ha Elton Brand is jó napokat fog ki Boshsal szemben, nem lesznek egyoldalúak a meccsek.

 

BOSTON CELTICS–NEW YORK KNICKS

Az első kör „legkultikusabb" párharcát vívja a két csapat. A Bostoné a legtöbb bajnoki cím (17) az NBA-ben, a Knicks pedig a tradicionális kosárfellegvár, New York képviselője. Ez a képviselet az utóbbi években nem volt túl sikeres, tekintve, hogy a legutóbbi hat rájátszás a Knicks nélkül zajlott – miközben a Celtics egyszer (2008) bajnok lett, és tavaly is eljutott a fináléig.

AZ ALAPSZAKASZBAN
BOSTON CELTICS (3.)

56 győzelem

26 vereség

NEW YORK KNICKS (6.)

42 győzelem

40 vereség

Egymás ellen: 4–0

105–101 (i), 118–116 (i), 96–86 (i), 112–102 (o)

S noha az All Star-szünet óta a Celtics valamelyest visszaesett – ennek következtében a következő körben már nem lesz az övé a pályaelőny, ha továbbjut –, szervezettebb, erősebb csapatnak tűnik a maga nagy hármasával (Kevin Garnett, Paul Pierce, Ray Allen) és Rajon Rondóval. Carmelo Anthony és Chauncey Billups téli igazolásával immár a Knicksnek is van nagy hármasa (Amare Stoudemire az alaptag), de ez egyelőre csak a támadópalánk alatt látszik.

Védekezésben a New York-iak meglehetősen nagyvonalúak, és a liga egyik legjobb védőjátékával ijesztgető Celtics ellen a dobóhelyzetek kialakítása sem lesz gyerekjáték.

 

ORLANDO MAGIC–ATLANTA HAWKS

Ez az egyetlen olyan párharc a rájátszás első körében, amelyikben a hátrább rangsorolt csapat felé billent a mérleg nyelve az alapszakaszbeli mérkőzéseken. Szakértők szerint minden azon áll vagy bukik, hogy Jason Collinsnak sikerül-e ezúttal is hatékonyan védekeznie Dwight Howarddal, az Orlando erős emberével szemben.

AZ ALAPSZAKASZBAN
ORLANDO MAGIC (4.)

52 győzelem

30 vereség

ATLANTA HAWKS (5.)

44 győzelem

38 vereség

Egymás ellen: 1–3

93–89 (o), 74–80 (o), 81–91 (i), 82–85 (i)

A két csapat idénybeli egymás elleni mérkőzéseinek az egyik legfőbb tanulsága éppen az volt, hogy az orlandóiaknak sokkal nehezebben ment a pontszerzés, amikor Collins a pályán volt.

Ha Howard meg is dobta a maga pontmennyiségét, Collins elérte azt, hogy az atlantaiak védőstratégiája ne boruljon fel, a többiek végezhették a saját munkájukat – vagyis működött a csapat.

A tavalyi rájátszásban – igaz, már a második körben – az Orlando söpréssel, azaz 4–0-val teljesítette az Atlanta elleni párviadalt.

 

 

NYUGATI FŐCSOPORT
San Antonio–Memphis • LA Lakers–New Orleans • Dallas–Portland • Oklahoma–Denver

 

SAN ANTONIO SPURS–MEMPHIS GRIZZLIES

Bár a két csapat között tekintélyes, 15 győzelemnyi különbség mutatkozott az alapszakasz végén, a sérülések tizedelte Spurs a végére kissé leeresztett, és csak a nyugati elsőséget tudta megtartani, a teljes ligáét nem.

AZ ALAPSZAKASZBAN
SAN ANTONIO SPURS (1.)

61 győzelem

21 vereség

MEMPHIS GRIZZLIES (8.)

46 győzelem

36 vereség

Egymás ellen: 2–2

112–106 (o), 95–88 (o), 93–109 (i), 104–111 (i)

Természetesen így is esélyesként kezdi a párharcot az immár nem elsősorban a védekezése, hanem a múltjához képest szokatlanul ponterős játéka révén előre lépdelő Spurs, ám hogy magabiztosan, időben le is zárja azt, ahhoz a több mérkőzést kihagyó Manu Ginóbilinek, Tim Duncannek és Tony Parkernek egészségesnek kell maradnia, és a tripláknak (Matt Bonner, Gary Neal) is úgy kell a gyűrűbe hullaniuk, ahogyan az alapszakasz legderűsebb időszakaiban.

A Memphis öt év után tér vissza a playoffba, és a Zach Randolph, Marc Gasol kettős vezérletével, harcos játékkal szeretne meglepetést szerezni. Éppen úgy, ahogyan a két csapat két márciusi memphisi mérkőzésén. A Grizzlies motivációját növeli, hogy noha már háromszor járt a playoffban, ott még sohasem nyert mérkőzést.

 

LOS ANGELES LAKERS–NEW ORLEANS HORNETS

Andrew Bynum sérülése érzékenyen érintette a Lakerst, de nem szabad elfelejteni, hogy a tavalyi bajnoki cím megszerzéséből a center – hasonló okokból – csak módjával vehette ki a részét. A Lakers elsősorban az utolsó idényét taposó Phil Jackson vezetőedző, aztán Kobe Bryant, valamint Pau Gasol, Lamar Odom és Derek Fisher munkásságáról nevezetes – szóval, ha Bynum térde nem jön rendbe, ezt a párharcot akkor is illik hoznia a címvédőnek.

AZ ALAPSZAKASZBAN
LOS ANGELES LAKERS (2.)

57 győzelem

25 vereség

NEW ORLEANS HORNETS (7.)

46 győzelem

36 vereség

Egymás ellen: 4–0

103–88 (i), 101–97 (o), 101–95 (i), 102–84 (o)

Hogy miben reménykedhet a Hornets? Elsősorban abban, hogy a címvédő alapszakasz végi gyengélkedése tovább tart, és hogy ezt Chris Paul ponterőssége révén sikerül kihasználni. Aztán Trevor Arizának is lehet egy-két szava egykori csapatához; a több poszton bevethető játékos 2009-ben kulcsjátékosa volt a bajnoki címet nyerő Lakersnek, és minden adottsága megvan ahhoz, hogy hatékonyan védekezzen Bryanttel szemben.

Az alapszakaszban ez persze nem feltétlenül sikerült, sőt... A legsikeresebb támadásbefejezési mutatóval éppen a Lakers virított az amúgy tűrhetően védekező Grizzlies ellen.

 

DALLAS MAVERICKS–PORTLAND TRAIL BLAZERS

A Dallas híres arról, hogy bármilyen jó pozícióból vág is neki a rájátszásnak, az első vagy a második akadályban felbukik. Ezzel magyarázható, hogy az alsó ágon a rájátszásba osonó csapatok háza táján sokan fohászkodtak a kosárlabda isteneihez, utalják ki nekik ellenfélként a Mavst.

AZ ALAPSZAKASZBAN
DALLAS MAVERICKS (3.)

57 győzelem

25 vereség

PORTLAND TRAIL BLAZERS (6.)

48 győzelem

34 vereség

Egymás ellen: 2–2

103–98 (o), 84–81 (o), 101–104 (i), 96–104 (i)

Elsőként a Portland próbálkozhat az ujjgyakorlatnak azért semmiképpen sem nevezhető feladat megoldásával.

Egy biztos: az alapszakaszban nagyon szoros mérkőzéseket vívtak egymással, és a hazai pálya mindig döntőnek bizonyult. A playoffban halmozottan számít a tapasztalat, és ebben a Mavs valamivel jobban áll.

Jason Kidd, Dirk Nowitzki és Jason Terry minden hájjal megkent veterán, és ha odaát ugyanez elmondható például Andre Millerről vagy Gerald Wallace-ról, a mérleg nyelve e tekintetben a Dallas felé billen.

 

OKLAHOMA CITY THUNDER–DENVER NUGGETS

George Karl nagyszerű stratégának bizonyult, két kulcsjátékosa, Anthony és Billups elcserélése után is a rájátszásba vezette a Denvert, és most, hogy teljesült a cél, érdemes inkább az okra helyezni a hangsúlyt.

AZ ALAPSZAKASZBAN
OKLAHOMA CITY THUNDER (4.)

55 győzelem

27 vereség

DENVER NUGGETS (5.)

50 győzelem

32 vereség

Egymás ellen: 3–1

114–106 (o), 107–112 (i), 101–94 (i), 104–89 (o)

Vagyis arra, hogy az újonnan érkezőkből és a régiekből sikerült olajozottan működő, egységes csapatot gyúrnia, amely a statisztikák szerint jobban védekezik, mint a Melo-féle legénység.

A szakértők legfeljebb a kirakat-fényesítő húzónevet hiányolják a csapatból. Odaát ezzel nincs gond, Kevin Durant tavalyi gólkirályi címével megalapozta hírnevét, és az idén húsz fölé dobta magát az irányító Russell Westbrook is.

Vannak, akik úgy tartják: amelyik csapat továbbverekszi magát ebből a párharcból, az akár nagyon messzire is eljuthat – feltéve persze, hogy az alapszakasz hajrájában botladozó Lakers, Spurs, Mavs hármas továbbra is sebezhetőnek bizonyul.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik