Milliárdos hajtóvadászat: James, Wade és Nowitzki is célpont

Vágólapra másolva!
2010.07.01. 14:02
null
LeBron James a legértékesebb játékos a szabadügynökök idei gazdag piacán (Fotó: Action Images)
Egyfelől a sok tízmilliós szerződések, másfelől a bajnoki aranygyűrű – főképp e két tényező motiválja az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) szabaddá vált nagyágyúit, akik csütörtöktől tárgyalhatnak kérőikkel az esetleges csapatváltásról. Az elemzők szerint minden korábbinál gazdagabb szabadügynökpiac első számú célpontja LeBron James, és vannak csapatok, amelyek Dwyane Wade-et vagy Chris Bosht is megszereznék mellé alighanem világverőnek bizonyuló álomcsapatukba.

Az első hét NBA-s idényében a Cleveland Cavalierst erősítő, ám ez idő alatt bajnoki aranygyűrűt nem, „csak" olimpiai bajnoki címet szerző LeBron James ajtaján elsőként a New Jersey Nets kopogtat. A delegációban a tulajdonos Mihail Prohorov, az edző Avery Johnson és az elnök Rod Thorn mellett a hip-hop zene szupersztárja, a csapatban szintén tulajdonrésszel bíró Jay-Z is helyet kapott – lévén LeBron régi barátja, valószínűleg a meggyőzőerő nyomatékosítása végett.

James körülbelül 125 milliót kereshet hat év alatt, ha Clevelandben marad, 96 milliót öt év alatt, ha megy. A váltás mellett szól, hogy szakmai elemzők szerint továbbra sem Clevelandben lesz a legnagyobb esélye bajnoki címet nyerni, bár ha igazak a hírek, miszerint a Cavs „komoly tárgyalásokban" áll a New Orleansban korábban sikeres trénerrel, Byron Scott-tal, akkor talán James királynak mégis érdemes elgondolkodnia a költözés elhalasztásán.

A Nets mellett a patinás New York Knicks vezetői is erősen reménykednek abban, hogy kilenc, negatív mérleggel záruló idény után James köré építhetik új, reménybeli bajnokcsapatukat. De nemcsak a Nets és a Knicks, hanem a Miami, a Chicago és a Los Angeles Clippers is megadhatja a James esetében az első esztendőben elérhető maximális fizetést (16.6 millió dollárt) – azaz minden bizonnyal éles lesz a versengés.

Mint jeleztük, a pénz mellett a bajnoki címtől becsült távolság is befolyásolja a szabadügynököket a választáskor. Elemzők szerint nem kizárt, hogy lesz klub, amely James mellé képes feltálalni a két másik „csúcsfogás" valamelyikét, Dwyane Wade-t (eddig Miami) vagy Cris Bosht (Toronto) – aki ilyesmit valóban fel tud kínálni, a többi csapatnál minden bizonnyal vonzóbb lesz a kiszemelt játékosok számára is.

Bosh a Twitteren – hasonlóan a nagy jövés-menés más főszereplőihez – már beszámolt eddigi látogatóiról. Eszerint a centerként és erőcsatárként is bevethető játékosnál eddigi klubján, a Torontón kívül a Chicago, a Miami és a Houston képviselői jártak.

Jellemző a csapatok időnként kapkodásba átcsapó igyekezetére, hogy Donnie Nelson, a Dallas Mavericks elnöke már a repülőtéren volt, hogy Németországba utazzon maradásra bírni Dirk Nowitzkit, amikor utolérte az üzenet: a csapat német kirakatembere dallasi otthonában várja... Nelson reméli, hogy sikerül őt megtartani; mint mondta, a szent cél érdekében akár fél térdre is ereszkedik a játékos lakásának küszöbén – elemzők szerint ilyesmire nem lesz szüksége.

Valószínűleg sikerrel jár a hasonló akcióban lévő Atlanta is, amely 119 millió dollárral kínálta meg lejáró szerződésű játékosát, Joe Johnsont – bár biztosra nem mehet, hiszen további négy csapat áll sorban a hátvédként és bedobóként is hatékony kosarasért. Utazásokban bővelkedő, izgalmas napok előtt állunk!

A tárgyalások végén megszülető szerződések július 8-tól írhatók alá, a megállapodások akkortól válhatnak hivatalossá, míg a klubok valószínűleg egy nappal korábban tudják meg, mekkora lesz az úgynevezett fizetési sapka, azaz pontosan mennyi pénzt fordíthatnak játékosaik bérezésére a következő szezonban.

A 25 LEGKERESETTEBB SZABADON (VAGY MAJDNEM SZABADON) IGAZOLHATÓ JÁTÉKOS AZ NBA.COM SZERINT

1. LeBron James (Cleveland), 2. Dwyane Wade (Miami), 3. Dirk Nowitzki (Dallas), 4. Chris Bosh (Toronto), 5. Joe Johnson (Atlanta), 6. Amare Stoudemire (Phoenix), 7. Carlos Boozer (Utah), 8. Jao Ming (Houston), 9. Rudy Gay (Memphis), 10. David Lee (New York), 11. Paul Pierce (Boston), 12. Josh Childress (Olympiakosz), 13. Luis Scola (Houston), 14. Tyrus Thomas (Chicago/Charlotte), 15. Ray Allen (Boston), 16. Shaquille O'Neal (Cleveland), 17. John Salmons (Chicago/Milwaukee), 18. Brendan Haywood (Dallas/Washington), 19. Udonis Haslem (Miami), 20. J. J. Redick (Orlando), 21. Ronnie Brewer (Utah/Memphis), 22. Raymond Felton (Charlotte), 23. Josh Howard (Dallas), 24. Matt Barnes (Orlando), 25. Richard Jefferson (San Antonio)

Zárójelben a csapatok, amelyekben a játékosok a legutóbbi idényben pályára léptek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik