A Clippers nyerte a hetedik meccset, a Hawks győzött Philadelphiában

Gobodics TamásGobodics Tamás
Vágólapra másolva!
2021.06.07. 08:56
null
Szoros párharcot nyert meg a Los Angeles Clippers a Dallas Mavericks ellen (Fotó: Getty Images)
Joel Embiid játszott, ráadásul 39 pontot dobott, de így is kikapott a keleti első kiemelt, míg a végletekig kiélezett Clippers-Mavs párharcban Kawhi Leonardék kerekedtek felül.

 

Philadelphia 76ers–Atlanta Hawks 124–128

Berúgta az ajtót az Atlanta. Szenzációsan kezdte a meccset és így az egész párharcot az ötödik kiemelt Hawks, a vendégek ugyanis egészen ellenállhatatlan támadójátékkal nyitottak és valósággal szétdobták a Joel Embiiddel felálló Sixerst. Nate McMillan csapata olyan lendülettel, agresszivitással és fizikalitással ugrott bele a mérkőzésbe, ami teljességgel meglepte a Phillyt, sokkal gyorsabban játszott a társaság, Trae Young pedig varázsolt: az első félidő alatt 25 pontot szórt be, ültek a triplái, ültek a betörései, dobatta a társakat is, úgy játszadozott a hazaiak védekezésével (és közönségével...), ahogy éppen akart. Ennek megfelelően a Hawks 14/18-cal kezdett mezőnyből, az első negyedet 42–27-re nyerte meg, majd a másodikban úgy tűnt, hogy el is döntötte a küzdelmet, ugyanis ott már 26 ponttal is vezetett, földbe döngölte esélyesebb ellenfelét. A fordulás után azért a Sixers kicsit észhez tért, előbb elállította a vérzést, majd elkezdett kapaszkodni és a végén egy nagy hajrával izgalmassá tette az utolsó percet, de 118–115 után előbb Bogdan Bogdanovics süllyesztett el egy clutch triplát, majd jött John Collins öt pontja egy labdabirtoklásból – clear path faultból dobott két büntetőt, majd egy 2+1-et, ez lezárta a küzdelmet. Ő 21 pontig jutott 7/9 dobással, Bogdanovics is 21-et szórt 5/12 triplával, Young pedig 35 ponttal, valamint 10 gólpasszal volt a mérkőzés legjobbja - a mezőnyből 51%-kal célzó, távolról pedig 20-szor is bezörgető Atlanta ezzel komoly meglepetésre elvette a pályaelőnyt és jelezte, hogy nem adja olcsón azt a keleti döntőt...

Pedig Embiid játszott és a végére be is lendült. Még nem sokkal a kezdés előtt is úgy tűnt, hogy Joel Embiidet nem tudja összerakni erre a meccsre a Sixers, a részleges meniscus-szakadását még kezelni kell, de végül mégis ott volt a parketten a szupersztár, aki viszont az első félidőben meglehetősen lassúnak, bizonytalannak, bátortalannak tűnt, a Hawks parádés kezdésében vastagon benne volt az ő pocsék védekezése. A fordulás után azért elkezdett javulni és ha védekezésben még nem is volt igazi önmaga, de támadásban dominált, így végül 39 ponttal, 9 lepattanóval, 4 gólpasszal és 3 blokkal zárt, mezőnyből 12/21-et, büntetőből epdig 14/15-öt dobott – legalább az biztató a Philly szemszögéből, hogy ő magára talált és úgy tűnt, hogy annyira nem zavarja a sérülése. Ben Simmons (17 pont, 7/7 mezőnyből, 3/10 büntető, 10 gólpassz), Seth Curry (21 pont, 5/9 tripla) és Tobias Harris (20 pont, 10 lepattanó, 3 labdaszerzés) is jól mozgott, a második félidőre már kisimult a támadójáték, az utolsó negyedben 41 pontot szereztek, összességében 55%-os mezőnymutatóval zártak és a kezdőkkel a parketten komoly pluszban voltak a meccs végére, de a 11 kihagyott büntető, a 19 eladott labda és az első félidő vállalhatatlan védekezése nem fért bele, így azonnal elvesztették a pályaelőnyt. Most ők is látják, hogy ez egy komolyabb párharc lesz az előzőnél, jóval keményebben kell játszaniuk, a következő mérkőzésen pedig óriási nyomás lesz rajtuk, hiszen ott nem kaphatnak ki, nem mehetnek át 0–2-vel Atlantába...

A 76ers legjobb dobói: Embiid 39/3, Curry 21/15, Harris 20/3
A Hawks legjobb dobói: Young 35/12, Bogdanovics 21/15, Collins 21/9

A párharc állása: 1–0 a Hawks javára.

 

Los Angeles Clippers–Dallas Mavericks 126–111

Ennyivel jobb volt a Clippers. A szériát lezáró mérkőzésen valamilyen szinten érezhető volt a Clippers fölénye, nyilván nem volt nagy különbség a felek között, de egy fokkal sokoldalúbbnak, stabilabbnak, pontosabbnak bizonyult Tyronn Lue együttese. A szorosan alakuló derbin először a második negyedben lépett meg kissé a LAC, 40–40 után hat ponttal meglógott a gárda és volt közte kilenc is a nagyszünet előtt, de itt még válaszolt a Mavs és a harmadik játékrészben visszavette a vezetést, sőt, 81-76-nál öt ponttal is előrébb jártak a texasiak. Ezt azonban egy 12–0-s Clippers-futás követte, majd amikor Luka Doncic megtörte a dallasi pontcsendet, még egy lapáttal rátettek a hazaiak és egy újabb 12–2-vel döntő előnybe kerültek – 15 ponttal vezettek a záró etap kezdetén, ott pedig már nem történt újabb fordulat. A Mavs igyekezett, nem adta fel és bár itt már végig egyértelmű hátrányban volt, de két perccel az órán visszajött még hét pontra – azonban itt Reggie Jackson és Marcus Morris is bevert egy-egy hármast, amelyek végleg lezárták az estét és ezzel a szériát is. Kawhi Leonard most is kiemelkedően játszott (28 pont, 10/15 mezőnyből, 10 lepattanó, 9 gólpassz, 4 labdaszerzés), de Paul George (22 pont, 6 lepattanó, 10 gólpassz) és az említett Morris (23 pont, 7/9 tripla) is remekelt, összességében 50%-os mezőnymutatóval és 20 bedobott triplával zártak, 30 gólpasszukra csak 9 eladott labda jutott, ráadásul 24/24 büntetőjüket is bedobták – koncentrált és jó játékkal nyertek, ezzel megérdemelten jutottak tovább a második körbe.

Doncic megint foghatatlan volt, de ez most nem ért győzelmet. A Dallas szlovén zsenije volt a párharc legjobb játékosa, ezen az estén is elképesztő teljesítményt nyújtott, végül 46 ponttal, 7 lepattanóval és 14 gólpasszal zárt, megint szinte minden Mavs-kosásért ő volt a felelős – játszott is 45 percet, mindent kiadott magából. Ez azonban most már nem volt elég, a Clippers több lábon állt, több helyről is érkeztek a megbízható teljesítmények, míg dallasi oldalon most csak Finney-Smith (16 pont, 10 lepattanó, 4/7 tripla) és maximum Porzingis (16 pont, 11 lepattanó) tudott hozzátenni, Hardaway Jr.-t a legrosszabbkor hagyta el a dobóformája, a kispad pedig összesen hat pontot szerzett – csapatszinten 30% alatt tripláztak, gyengébben büntetőztek és hiába nyerték nagyon a lepattanózást (47-35, ebből 16-8 a támadók aránya), illetve győztek 62–32-re a festékből, a védekezésük összességében nem ütötte meg az elégséges szintet, így a Luka-show önmagában nem ért győzelmet. Doncic így is elképesztő párharcot rakott le az asztalra és sokkal szorosabbá tette ezt a küzdelmet, mint amit a keretek alapján gondolhattunk, most a vezetőségen a sor, hogy olyan társakat adjon neki, akikkel messzebbre juthat ennél.

A Clippers legjobb dobói: Leonard 28/3, Morris 23/21, George 22/6
A Mavericks legjobb dobói: Doncic 46/15, Finney-Smith 18/12, Porzingis 16

A párharc végeredménye: 4–3 a Clippers javára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik