Itt van Amerika
Nemzetisport.hu nyomtatott 2008.10.30 08:41 Frissítve: 2010.10.28 02:39

NFL: a Steelers vezetőedzője megvédte saját döntését

Mike Tomlin, a Pittsburgh Steelers vezetőedzője megvédte saját döntésének jogosságát, miszerint vészmegoldásként James Harrisont jelölte long snappernek a New York Giants elleni meccs negyedik negyedében.

Az eset érdekessége, hogy Harrison gyakorlatilag egy méterrel az elrúgójátékos (punter) fölé dobta a labdát, amely így kipattogott a pittsburghi célterület hátsó részénél.
Az úgynevezett safety következtében a bajnokcsapat két ponttal gazdagodott (ekkor lett 14–14 az állás), majd igen kecsegtető helyzetből támadhatott. Magyarán ezen a momentumon ment el a mérkőzés a pittsburghiek számára.

Tomlint megvádolták, hogy csapatában nincs tartalékjátékosa arra az esetre, ha a labdát hosszan hátrapasszolva kell játékba hozni (ami a long snapper feladata).

„James legalább hetente egyszer ezt gyakorolja, amióta a csapathoz érkeztem. De a gyakorlás és az edzőtábor az egy dolog. Egy éles meccsen véghezvinni ugyanazt a stadionban, a negyedik negyedben a regnáló bajnok ellen, az pedig egy másik helyzet” – mondta Tomlin.

„Ha még egyszer előfordulna egy hasonló helyzet, ugyanígy döntenék. Persze azért remélném, hogy utána másképp alakulnak a dolgok” – tette hozzá a mester.

A Steelers egyébként 21–14-re vesztette el a találkozót, pedig a találkozó jelentős részében vezetett..
2022.07.02 23:25:44

Amerikai sportok BODNÁR ZALÁN

ALAPVONAL. Paolo Maldini vagy Joe Sakic diadala persze nem csupán Milan- vagy Colorado-szurkolóként örömteli hír, azt bizonyítja, hogy sokkal édesebb a siker íze, ha egy klubikon, a teljes pályafutását ott töltő sportoló támaszt fel egy csapatot, amiben bizonyosan óriási szerepe van az érzelmi kapocsnak, az elkötelezettségnek is.

2022.06.19 21:14:51

Amerikai sportok S. TÓTH JÁNOS

ALAPVONAL. Egy olyan (sport)vállalkozásban, ahol a személyi döntésekben az ötvenszázalékos sikerarány előtt már kalapot emelnek, ez különösen figyelemre méltó válogatás volt.

2022.06.17 07:19:23

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A Celtics csak kapaszkodni tudott a nagydöntő hatodik meccsén • Stephen Curry lett az MVP.

2022.06.15 01:05:43

Amerikai sportok MONCZ ATTILA

ALAPVONAL. Menjenek el abba az országba, amelyben egy sportágat vallásként szeretnek, ráadásul értenek is hozzá. Mint Kanadában a jégkoronghoz. Mindent aprólékosan elemeznek, bírálnak, minden vereséget katasztrófaként élnek meg. Ha egy gárdának rosszul megy, a helyi média krízist kiált. Ha jól, azt kérdezi, mikor jön a válság.

2022.06.06 08:01:00

Amerikai sportok GOBODICS TAMÁS (KEZDO5.HU)

A harmadik negyedben remekeltek Steph Curryék és már 29 ponttal is vezettek a Boston ellen.