Úszás: nyílt vízi nyitány csikó csapattal

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.20. 16:10
null
A felnőtt nyílt vízi úszók Európa-kupa-sorozatának hétvégi első versenyén a szakág az utánpótlás-korosztály legjobbjait is mélyvízbe dobja.

Piombino nemcsak az itáliai nyílt vizesek egyik kedvenc versenyhelyszíne, a kontinentális szövetség is előszeretettel szervez ide jelentősebb viadalokat, mint amilyen a mögöttünk hagyott víkenden a 2024-es Európa-kupa első állomása is volt. A széria nyitóeseményén Magyarországot igazi csikó csapat képviselte, mert ezúttal csak mutatóban akadt jelentős sportmúltú indulónk, a 11 fős válogatott zömét a húszon inneniek, a (közel)jövő reménységei alkották.

Ahogyan Gellért Gábor szövetségi kapitány a csapatösszetételt a szövetség honlapján előzetesen magyarázta:

Nos, a történteket vizsgálva többen is jól állnak. A számos világklasszist felvonultató férfimezőnyben, ahol nyolcvanegyen rajtoltak el a 18 fokos vízben, s öten nem tudták befejezni az olimpiai távú, vagyis tíz kilométeres versenyt, a mieink közül a legjobban Kovács-Seres Hunor teljesített. A 2006-os évjáratú ifjúsági világ- és Európa-bajnokunk huszadikként ért célba, a győztestől közel 48 másodperccel elmaradva, hárman – a 2007-es Tóth Olivér, s az egyformán 2008-as Pittlik Zsigmond és Kárpáti Máté – a derékhaddal együtt, a középmezőny tagjaként zárták az erőpróbát, míg a 15 éves Varga Levente 70.-ként végzett.

A hölgyeknél, akiknél az 56 nevezettből négyen adták fel a versenyt, fiataljaink közül a 18 éves Flück Nóra volt a legjobb. Az 1500 méteren ifi Eb-negyedik talentum a 24. időt úszta, a 17 esztendős Abonyi-Tóth Glenda, aki nyílt vízen, 7,5 kilométer utánpótlás-Európa-bajnok, a 41., a 15 éves, tavaly 5 kilométeren korosztályos Eb-ezüstérmes Nagy Napsugár pedig a 43. lett.

Még szebben fest a kép, ha az európai szövetség (European Aquatics) junior-listás külön sorrendjét nézzük,

a korosztályra vetített piombinói rangsorban tudniillik még beszédesebb pozíciókat foglalnak el a mieink.

Jelesül: Flück a harmadik, Abonyi-Tóth a 14., Nagy pedig a 16. hely birtokosa szombati időeredménye alapján. A fiúknál a hasonló lajstromban Kovács-Seres a negyedik, Tóth, Pittlik és Kárpáti a 14-16. helyet foglalja el, Varga pedig a 23.

Az olaszországi esemény afféle előpróbának is tekinthető, amennyiben a nyár két kiemelkedő korosztályos versenye még csak ezután következik: június 29-én és 30-án lesz a nyílt vízi országos bajnokság a szegedi Maty–éren, s az ottani eredmények alapján jelölik ki azt a csapatot, amely a július 12-14. között az osztrák fővárosban esedékes ifjúsági Európa-bajnokságon indul. A piombinói gárda java része gyaníthatóan a bécsi kontinentális csúcstalálkozón is ott lesz a rajtnál...   

(Kiemelt képünkön: Fiataljaink a piombinói felnőttmezőnyben is helytálltak Forrás: musz.hu)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik