Labdarúgás: újra erős mezőny a Budapest Youth Cupon

Bruckner Máté utanpotlassport.huBruckner Máté utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.10. 08:54
null
Ismét megrendezik a legkisebbeknek kiírt, rangos nemzetközi futballtornát, a Budapest Youth Cupot: május 11–12-én a U10-es, az U9-es és az U8-as csapatok mutathatják meg tudásukat Újpesten.

Az elmúlt években egyre népszerűbbé és elismertebbé vált nemzetközi utánpótlás-labdarúgótornát, a Budapest Youth Cupot május 11–12-én az U10-es, az U9-es, valamint az U8-as korosztálynak rendezik meg. A helyszín a régi, az Újpesti TE edzőközpontja lesz, ahol két napon keresztül, 98 – 68 külföldi és 30 magyar – csapat verseng majd.

A hatalmas létszámon túl a résztvevő klubok emelik az esemény rangját, ugyanis Budapestre utaznak a Dinamo Zagreb, a PSV Eindhoven, a Feyenoord, az Anderlecht és a Club Brugge fiataljai is.

A hazai kiemelt akadémiák az idén kisebb létszámban képviseltetik magukat: az MTK Budapest, a Ferencváros, a Vasas, illetve a Kisvárda, továbbá tizenegy tehetségközpont együttesei méretik meg magukat.

A régióban kifejezetten kedvelt torna a Budapest Youth Cup, mivel a környező országokban nem rendeznek hasonló szintű eseményeket ezeknek a korosztályoknak, így a csehek, a szlovákok és a horvátok is előszeretettel indulnak el a kupán. A főszervező, Nagy Sándor elmondta, elképzelhető, hogy más országokban is létrehoznak hasonló tornákat.

Fontos elismerés a szervezőknek, hogy a hagyományosan erős nyugat-európai nevelőklubok a magyar viadalt választják már évek óta.

„Azt kell tudni, hogy az Anderlecht, a Feyenoord vagy a PSV évente nagyjából kétszáz tornameghívást kap korosztályonként Japántól Mexikóig, és ezek közül talán tízre mennek el.

Nagy dolognak tartom, hogy már több alkalommal vendégül láthattuk ezeket a klubokat.”

A szervezők remek visszajelzéseket kaptak a versenyrendszerről, ezért az elmúlt évekhez hasonlóan az első nap, szombaton, csoportmérkőzéseket játszanak a gyerekek, majd azok eredményei alapján négy kategóriában, körmérkőzéses szisztémában folytatják vasárnap: a legjobbak a Bajnokok Ligájába, az őket követők az Európa-ligába, a Konferencialigába és a Fair Play-ligába kerülnek. Mindkét nap nyolc meccset játszanak a csapatok, tehát összesen tizenhatszor lép pályára minden együttes, és ez rengeteg tapasztalatszerzésre ad lehetőséget. A találkozók egységesen 17 percig tartanak, a csapatok létszáma a két „idősebb” korosztály esetében 6+1, míg az U8-asoknál 4+1 fő.

A 2023-as tornáról készített videó:

 

(Kiemelt képünkön: sok tapasztalatot szerezhetnek a fiatalok Forrás: Budapest Youth Cup)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik