Serie A: fontos meccset nyert a Frosinone, hihetetlen döntetlent játszott az Udinese és az Empoli

S. B.S. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.19. 17:12
Leküzdötte a Monzát a Frosinone (Fotó: Getty Images)
A Frosinone 1–0-ra verte a Monzát, míg az Udinese és az Empoli egy hihetetlen, közel 105 percig tartó 1–1-es mérkőzést játszott az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Serie A) utolsó előtti fordulójában vasárnap.

A forduló előtt a tabella 17. helyén álló Frosinone meglepő módon hamar lerohanta a Monzát és gyorsan előnybe is tudott ezzel kerülni. A 9. percben ugyanis Walid Cheddira kapott gyönyörű labdát, amit utána magabiztosan jutatott a kapuba. A folytatásban azonban eléggé leült a találkozó, a vendégek inkább csak meg akarták tartani az eredmény, míg a monzaiak sem tetteik meg mindent, hogy megfordítsák a találkozót – a lefújásig maradt a 0–1

Az Udinese és az Empoli szintén a továbbjutásért küzdöttek, de ez a játékukon nem feltétlenül látszott. A csapatok alig jutottak komoly lehetőségekhez és azokat sem sikerült kihasználniuk. A 90. percben azonban megtört a jég, amikor M'Baye Niang lőtt be magabiztosan egy büntetőt, így sokan azt gondolhatták, hogy meg is nyerte a találkozót az Empoli, ám még tartogatott meglepetést a hosszabbítás. Egy hosszú VAR-ozás miatt a meccs ugyanis eléggé elhúzódott, így a 104. percben a hazaiaknak is ítéltek egy tizenegyest, amit Lazar Samardzsics értékesített, ezzel az utolsó percben kiharcolta a döntetlent. 

OLASZ SERIE A
37. FORDULÓ
Monza–Frosinone 0–1 (Cheddira 9.)
Udinese–Empoli 1–1 (Smardzsics 90+14., ill. Niang 90. – mindkettő 11.-esből)

Később
18.00: Internazionale–Lazio (Tv: Sport1)
20.45: Roma–Genoa (Tv: Sport1)

KORÁBBAN
Sassuolo–Cagliari 0–2 (Prati 71., Lapadula 90+1. – 11-esből)
Kiállítva: Matheus Henrique (Sassuolo, 90+3.)

SZOMBATON JÁTSZOTTÁK
Lecce–Atalanta 0–2 (De Ketelaere 48., Scamacca 53.)
Torino–Milan 3–1 (Zapata 26., Ilics 40., Rodríguez 46., ill. Bennaszer 55. – 11-esből)

PÉNTEKEN JÁTSZOTTÁK
Fiorentina–Napoli 2–2 (Biraghi 40., Nzola 42., ill. Rrahmani 8., Kvarachelia 57.)

HÉTFŐN JÁTSSZÁK
18.30: Salernitana–Hellas Verona (Tv: Sport2)
20.45: Bologna–Juventus (Tv: Sport2)

1. Internazionale36295286–19+67 92 
2. Milan37228773–46+27 74 
3. Bologna361813551–27+24 67 
4. Juventus361813549–28+21 67 
5. Atalanta362061067–39+28 66 
6. Roma361791063–44+19 60 
7. Lazio361851347–37+10 59 
8. Fiorentina361591255–42+13 54 
9. Torino3713141036–33+3 53 
10. Napoli3713131155–48+7 52 
11. Genoa3611131243–44–1 46 
12. Monza3711121439–49–10 45 
13. Lecce378131632–54–22 37 
14. Cagliari378121740–65–25 36 
15. Frosinone378111844–68–24 35 
16. Verona368101834–48–14 34 
17. Udinese375191336–53–17 34 
18. Empoli37892027–53–26 33 
19. Sassuolo37782242–74–32 29 
20. Salernitana362102428–76–48 16 
az állás

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik