Szögletből kapott góllal vesztett az MTK

L. PAP ISTVÁNL. PAP ISTVÁN
Vágólapra másolva!
2024.05.15. 09:53
Ez a gól döntött Antwerpenben, Kovalik Ferenc kapus csak nézi, hogy Joao Morais szöglete után a labda a kapuban köt ki (Fotó: Képes Sport)
Nyolc éve a lisszaboni Sporting elleni gálameccsel avatták fel az új Hidegkuti Nándor Stadiont. Hogy a kék-fehérek az egykori portugál sztárcsapatot, Cristiano Ronaldo nevelőklubját hívták meg Budapestre, annak prózai oka volt: 1964-ben ez a két együttes játszotta a Kupagyőztesek Európa-kupája döntőjét. Sőt. Döntőit.

A magyar futball 1956-ban elszenvedett veszteségei nagyjából az európai kupák térhódításának kezdetére estek, így nem véletlen, hogy a háború előtti rangos Közép-európai Kupa-sorozatot leszámítva sohasem dúskáltunk döntős csapatokban. A BEK-ben egyszer sem, a KEK-ben kétszer (1964: MTK; 1975: Ferencváros) jutottunk el az utolsó csatáig, a Vásárvárosok Kupájában, majd az UEFA-kupában pedig nemcsak döntőket játszottunk, hanem 1965-ben a Ferencváros révén nyerni is sikerült. (Az pedig már sosem fog kiderülni, hogy a Budapesti Honvéd vagy az MTK/Textiles/Bástya/Vörös Lobogó) miként végzett volna például 1951-ben vagy 1952-ben, ha akkor már létezik a Bajnokcsapatok Európa-kupája.)

Mindenesetre az 1960-ban – egyébként az MTK elnökségi tagjaként is dolgozó, az UEFA-ban is mérvadó Barcs Sándor ötletére – útjára induló KEK-ben már csak azért sem volt egyszerű dolguk a mieinknek, mert 1944 és 1964 között mindössze háromszor írták ki a Magyar (Népköztársasági) Kupát, 1958-ban nagy nehezen épp az 1956-os sorozatot fejezték be, aztán szünet, egészen 1963-ig. És ha nincs a KEK, lehet, hogy az MNK is eltűnik a süllyesztőben.

Az MTK az 1963–1964-es KEK-kiírásnak már csak ezért sem vághatott neki kupagyőztesként, az MLSZ az FTC mögötti bajnoki ezüstérmesként nevezte az egyre nagyobb nemzetközi megbecsülést kapó sorozatba. Amely 1960-ban mindössze 10 csapattal indult, 1963 nyarán viszont már 29-re emelkedett a résztvevők száma. És az első kiírását (még oda-visszavágós döntőben) a Hidegkuti Nándor vezette Firoentina nyerte meg.

Az ötvenes évek kék-fehér nagycsapatából hírmondónak 1964 májusára már csak Sándor Károly (és talán még Kovács III Ferenc, aki a Videoton mesterként 1985-ben UEFA-kupa-döntőben is járt!) maradt, a 36. évében járó, veterán Csikar vezérletével állták is a sarat a kék-fehérek: a 16 közé jutásért a Bolgár Kupa-győztes Szlavia Szófiát (1:0, 1:1), a nyolcaddöntőben az NDK-s Motor Zwickaut (0:1, 2:0), a nyolc között harmadik meccsen a Fenerbahcét (2:0, 1:3, 1:0), az elődöntőben pedig a glasgow-i 0:3 után fantasztikus 4:0-val a Skót Kupa-győztes Celticet ütötték ki. A háromgólos skóciai vereség Kovács Imre vezetőedző állásába került, már az utód, Volentik Béla jegyezte a hihetetlen visszavágót a Népstadionban, de Kovács becsületére legyen mondva, jócskán ellátta tanácsokkal az utódját, ma már ez sem biztos, hogy így lenne.

A Sporting sem unatkozott, hiszen például a négy közé jutásért az idegenbeli 1:4 után 5:0-ra gázolta el a későbbi aranylabdásokkal, Bobby Charltonnal, Denis Law-val és George Besttel felálló Manchester Unitedet, az Olympique Lyon elleni elődöntő pedig csak három mérkőzésen dőlt el. A semleges helyszínen, Madridban lejátszott harmadik találkozón a lyoni jobbhátvéd, Jean Djorkaeff (a későbbi világbajnok Youri édesapja) szarvashibájából lőtte Osvaldo a finálét érő gólt.

A döntőt a ma már tragikus emlékű Heysel-stadionban játszották, de a magyar futballnak már 1964-ben is voltak innen csúnya emlékei. A válogatott 1956 nyarán, majd 1960 októberében is itt szenvedett vereséget a belgáktól.

Akiket a KEK-döntő helyett inkább a koppenhágai Európa-válogatott–Skandináv válogatott gálameccs (nagy sztárjuk, Paul van Himst is pályára lépett), no meg az országúti kerékpár tartott lázban, a Népsport meg is jegyezte, hogy „a belga sportkedvelők figyelme már az országutak porfelhő lovagjai felé irányult. Nehéz volna eldönteni, hogy melyik sportág, a labdarúgás vagy a kerékpár népszerűbb ebben az országban…”

Nem Sándor Csikaron (balra, fehérben) múlt, hogy nem lett kupagyőztes az MTK (Fotó: Képes Sport)

Mind a belgák, mind a Sporting vezetői rendre azt hangsúlyozták, hogy az MTK „játssza a futballt”, más kérdés, hogy ez a játék önmagában már akkor sem volt sok mindenre elég. A fordulatos brüsszeli meccsen például egy 3:3-ra, amelyen 1:0-ra még Sándorék, 2:1-re a portugálok, 3:2-re megint a mieink vezettek, a kétszer tizenöt perces hosszabbítás nem hozott gólt, így aztán döntetlen lett a vége. Az előzetes félsz a szokatlan fények miatt alaptalannak bizonyult: „Pusztán egy tényező hathat némiképpen zavarólag: a világítás úgynevezett oldaloszlopos. Ez némely csapatnak szokatlan, s főleg a kapusokat lepheti meg. Ez a tény azonban korántsem lehet kifogás, hiszen egyrészt a találkozót kora este kezdik, tehát csak a második félidő közepén kerül sor a fényszórókra, másrészt viszont az ellenfél is hasonló körülmények között játszik.”

Sok idő nem maradt a pihenésre, miután az UEFA úgy döntött, hogy két nappal később Antwerpenben újra összecsap a két együttes. A kupa sorsáról döntő második felvonás nem mindennapos góllal dőlt el: „A 22. percben, amikor Morais balról ívelt be szögletet, a labda a tétovázó Kovalik mellett és a »lecövekelt« védők feje fölött érintés nélkül a hálóba hullott.” (A világ mégsem erről ismeri az első meccsen még fedezet, a másodikon már balszélsőt játszó Joao Moraist, hanem az 1966-os vb-n elkövetett brutális szabálytalanságáról, amellyel a nagy Pelét kivonta a forgalomból a kétszeres címvédő kiesését is jelentő 3:1-es portugál–brazilon.)

A Népsport a következőképpen értékelt: „Mi volt hát mégis a döntő körülmény, amely a portugáloknak adta a Kupagyőztesek Európa Kupáját? A szerencse? Öncsalás lenne ezzel áltatni magunkat. Az erőnlétbeli különbség? – erről sem lehet szó, hiszen az MTK is kitűnően végig bírta a maratoni küzdelmet, sőt a hajrában teljesen beszorította ellenfelét. A tudásbeli különbség? – ezzel már közelebb járunk az igazsághoz. De nem a két csapatot illetően, hanem a játékosokat egyénenként tekintve. A Sporting »tömörebb« csapat, azaz kisebb a különbség a leggyengébb és a legjobb között, mint az MTK együttesében, ahol bizony e találkozó tanúsága szerint néhány játékos nagyon elmaradt még a közepes színvonalat képviselők átlagától is.”

Tíz évvel ezelőtt, a döntő ötvenedik évfordulóján a Sporting Antwerpenbe szervezett gálavacsorával egybekötött visszaemlékezést, amelyre meghívták az MTK-t is – a magyar klubot Bödör László, Jenei István, Danszky József, Vasas Mihály és Laczkó Mihály képviselte.

MTK–Sporting (portugál) 3:3 (1:1)
1964. május 13., Brüsszel, KEK-döntő
Heysel-stadion, 3208 néző, vezette: Van Nuffel (belga)
MTK: Kovalik – Keszei, Danszky, Jenei – Nagy I., Kovács III – Sándor, Vasas, Bödör, Kuti, Halápi. Edző: Volentik Béla
Sporting: J. Carvalho – Gomes, Baptista, José Carlos – Morais, Mendes – Géo, Osvaldo, Mascarenhas, Figueiredo, Bé. Edző: Anselmo Fernández
Gólszerző: Sándor (20., 72.), Kuti (70.), illetve Mascarenhas (41.), Figueiredo (48., 82.)
Sporting–MTK 1:0 (1:0)
1964. május 15., Antwerpen, KEK-döntő, megismételt mérkőzés
Bosuilstadion, 13 924 néző, vezette: Versyp (belga)
Sporting: J. Carvalho – Gomes, Baptista, José Carlos –Mendes, Pérides – Géo, Osvaldo, Mascarenhas, Figueiredo, Morais. Edző: Anselmo Fernández
MTK: Kovalik – Keszei, Danszky, Jenei – Nagy I., Kovács III – Sándor, Vasas, Bödör, Kuti, Halápi. Edző: Volentik Béla
Gólszerző: Morais (20.)
EMLÉKEZTETŐ

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik