A korábbi fradista csapattársa érkezhet a DVTK-hoz a szaúdi harmadosztályból

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.05.10. 14:18
null
Marcellin Koukpo (Fotó: megasportsmedia.com)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK a szaúdi harmadosztályból igazolhat benini válogatott támadót – szúrta ki az Africa Footra hivatkozó megasportmedia.com hírét a zte.hu.

A megasportmedia.com az Africa Foot értesülései alapján írta meg, hogy a jelenleg a szaúdi harmadosztályú Al-Sahelben játszó 19-szeres benini válogatott Marcellin Koukpo iránt a labdarúgó NB I-ben szereplő Diósgyőri VTK érdeklődik.

A lap úgy tudja, hogy a miskolci csapat még nem tett hivatalos ajánlatot a játékosért, de kiemelt figyelmet fordít rá, s ez arra utal, hogy Magyarországra igazolhat.

A korábban az NB I-ben a Ferencvárost, a Honvédot és a Mezőkövesdet is erősítő nigériai válogatott Amadou Moutari csapattársa pályafutását hazájában, a benini Energie FC-nél kezdte, majd volt a Sémé Kraké és a Buffles Borgou játékosa is, mielőtt 2018-ban légiósnak állt.

Koukpo előbb valamivel több, mint két évet töltött a tunéziai Hammam-Lifnél, majd az algériai CR Beluizdadot és CS Constantine-t erősítette egy, illetve két évig, mielőtt 2023 szeptemberében a szaúdi harmadosztályú Al-Sahelhez igazolt.

Az elsősorban jobbszélsőként bevethető, de a támadószekció minden pontján használható Koukpo eddig 19 mérkőzésen lépett pályára a benini válogatottban, s ezeken két gólt szerzett, míg pályafutása eddigi 120 mérkőzésén 26 gólig és 12 gólpasszig jutott.

A budapesti székhelyű VIP Football Agency által képviselt Koukpo piaci értékét a Transfermarkt 400 ezer euróra becsüli.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik