Xhaka: Gyerekként ilyen meccseken szeretnél részt venni

DOMONKOS BÁLINTDOMONKOS BÁLINT
Vágólapra másolva!
2024.05.10. 07:34
Granit Xhaka gyerekként arról álmodott, hogy ilyen meccseken játszhasson (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a Bayer Leverkusen megint kétgólos hátrányból állt fel és idénybeli 17. 90. perc után szerzett góljával egyenlített az AS Roma ellen a labdarúgó Európa-liga elődöntőjének visszavágóján, így a gyógyszergyáriak 49 mérkőzés után is őrzik veretlenségüket és 4–2-es összesítéssel jutottak döntőbe. A rómaiak érthető módon csalódottságuknak adtak hangot, hiszen közel álltak a hosszabbítás kiharcolásához, míg a német csapat játékosai szeretnék élvezni az Atalanta elleni finálét.

„Fáj. A kezünkben volt a mérkőzés, de sajnos Mancini öngóljával lehetőséget adtunk nekik. Ilyen erős játékosok ellen ezt nem lehet megtenni! Mindent megtettünk a két gólért, a 82. percig remek meccset játszottunk. Sajnáljuk. Nagyon igyekeztünk kiszolgálni a szurkolókat, de üres kézzel megyünk haza” – vélekedett a büntetőből duplázó Roma-középpályás, Leandro Paredes a Sky Sports Italynak. 

„Nagy csalódás. Mindent megtettünk, amit tudtunk és ez sem segített. Túl sok volt a hiba. Másképp akartunk távozni innen. Vissza kell szereznünk a fizikális erőnket, hogy a mentális energiát is visszakapjuk, mert a bajnokságban jön az Atalanta elleni meccsünk, ami az első döntőnk lesz az előttünk álló háromból és nem hibázhatunk” – emelte ki a Roma védője, Angelino, utalva arra, hogy csapatának harcolnia kell a Bajnokok Ligája-indulásért.

„Jól játszottunk ma, de kiestünk egy rettentően erős csapat ellen. Sokáig idegessé tettük őket, de a végén mégis megfordították a meccset. Sok pozitívumot vihetünk magunkkal erről a meccsről, de a végén a Leverkusen jutott a döntőbe és nem mi” – így a Roma védője, Evan N’Dicka.

„Hősies meccset játszottunk, de nagyon erős volt az ellenfél. Az első félidő első 25 percében olyan jól csináltuk a dolgunkat, mint Rómában. Volt egy pár lövésünk, mert néhány próbálkozás megváltoztathatja a fiúkat. Két nappal ezelőtt az Olimpicóban játszottunk a Juventus ellen és mindent beleadtunk. Most egy újabb fizikális és szellemi erőfeszítés várt ránk. A Leverkusen jól játszott, de amikor hátrányba került, közel álltunk a csodához, mert itt még senki nem nyert. Aztán egy szerencsétlen és fájó öngóllal újra nyílttá tettük a párharcot, de ilyen szellemben kell újrakezdenünk” – mondta a Romát irányító Daniele de Rossi.

„Nem is tudom, hogyan voltunk kétgólos hátrányban. Azt hiszem, tiszta helyzeteink voltak, különösen az első félidőben, még az első gól előtt, de a második játékrészben is. Sajnos a labdarúgásban nem mindig van meg az a forma, amivel gólokat szerzel, de visszajöttünk a meccsbe egy sok tapasztalattal rendelkező csapat ellen és nem kaptunk ki. Hihetetlenül elszántak voltunk, hogy újabb gólt szerezzünk és döntőbe jussunk” – mondta a Leverkusen svájci középpályása, Granit Xhaka a meccs után.

„Libabőr. Ilyen hangulatról és meccsekről álmodunk. Gyerekként ilyen meccseken szeretnél részt venni, majd amikor a vége előtt egyenlítesz és bejutsz a döntőbe, az egészen hihetetlen. Biztosan élvezni fogjuk azt az estét” – tette hozzá Xhaka, aki már az Atalantára is kitért.

„Az Atalanta taktikailag brutálisan jó, de mindent meg fogunk tenni, hogy elhozzuk a trófeát a Leverkusennek” – húzta alá a svájci középpályás.

„Csodálatos érzés döntőbe jutni. Keményen megdolgoztunk érte és megérdemeltük volna, hogy a végén nyerjünk. Most intenzíven az Atalantára figyelünk. Sokat jelent számomra a döntőbe jutás, de nem mindent. Ha megnyerjük a finálét – na az lesz minden! De még nem nyertük meg” – mondta a Leverkusent erősítő Jonas Hofmann.

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
BAYER LEVERKUSEN (német)–AS ROMA (olasz) 2–2 (0–1)
Leverkusen, BayArena. Vezette: Danny Makkelie (Hessel Steegstra, Jan de Vries) – hollandok
LEVERKUSEN: Kovár – J. Frimpong (Stanisic, 90.), Tapsoba, Tah, Hincapié –  G. Xhaka, E. Palacios – A. Adli, J. Hofmann (Wirtz, 81.), Grimaldo (Kossounou, 90.) – Hlozek (Schick, 74.). Vezetőedző: Xabi Alonso
ROMA: Szvilar – G. Mancini, Spinazzola (Zalewski, 21.), Ndicka, Angelino (Smalling, 81.)  –  Lo. Pellegrini (T. Abraham, 81.), L. Paredes, Cristante – Azmun (Bove, 72.), R. Lukaku, El Shaarawy. Vezetőedző: Daniele De Rossi
Gólszerző: G. Mancini (83. – öngól), Stanisic (90+7.), ill. L. Paredes (43., 66. – mindkettőt 11-esből)
Továbbjutott: a Leverkusen, 4–2-es összesítéssel.

A játéknap másik mérkőzésén: Atalanta (olasz)–Olympique Marseille (francia) 3–0
Továbbjutott: az Atalanta, 4–1-es összesítéssel

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ
Május 22., szerda
21.00, Dublin, Aviva Arena: Atalanta (olasz)–Bayer Leverkusen (német) 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik